A gigaeseménnyé növelt férfi kézilabda világbajnokság a csoportmérkőzések alatt nem igazolta, hogy (a sportág történetében először) érdemes volt 32 válogatottra bővíteni a mezőnyt: nem ritkák a macska-egér összecsapások, főleg a magyarok csoportjában születtek vicces eredmények (Németország–Uruguay 43-14, Magyarország–Uruguay 44-18). De a többi csoportban is bőven találni félamatőr, lakossági kézilabdázókból álló válogatottakat. A nemzetközi szövetség vezetői a sportág népszerűsítésével indokolták a bővítést, és avval a nem titkolt szándékkal tették lehetővé a kézilabdával eddig közelebbi viszonyt nem ápoló országok indulását, hogy a sportág kitörjön az Európára korlátozódott szerepkörből. Ami kétségkívül sikerült: a Zöld-foki-szigetek vagy Uruguay valóban soha nem lehetett volna vb-szereplő, ha nincs ilyen törekvés. Másrészt viszont a kontinensen kedvelt megalkuvás nélküli küzdelmet és kiszámíthatatlan élet-halál harcot egyelőre csak tátott szájjal nézik az ilyen válogatottak, és a pályán egy perc alatt szembesülnek korlátaikkal. Ami nagy kedvet aligha fog csinálni nekik a folytatásra.
A magyar válogatott két ilyen mérkőzést tudott le eddig (Uruguay és a Zöld-foki-szigetek ellen), és a csoportdöntőt kedden, cikkünk megjelenése előtt játszotta Németországgal. A három továbbjutó kiléte már a záró kör előtt eldőlt az A-csoportban, miután a koronavírus-járvány olyannyira megtizedelte a Zöld-foki-szigetek válogatottját, hogy nem állt ki a németek elleni összecsapásra, majd, mivel nem maradt elegendő egészséges játékosa, a tornától is visszalépett. Ennek hozadékaként a magyar és a német mellett a két kör alatt mínusz 45 góllal álló Uruguay is továbbjutott a harmadik helyen a középdöntőbe…
A magyar válogatott Gízában rendezkedett be, a játékosok a teraszról láthatták a világörökség egyik legnagyobb hatású műemlékét, a híres Kheopsz-piramist, ami turisztikai szempontból sem elhanyagolható fejlemény. Amint megtudtuk, a válogatott hangulata kifejezetten pozitív, a szálloda és szolgáltatásai is megfelelőek. Utóbbi miatt egyébként nem ok nélkül volt kicsit bizalmatlan a csapatvezetés, mert Egyiptomban a szabálykövetési hajlandóság nem feltétlenül idézi az európai gyakorlatot, márpedig a vírussal terhelt világbajnokság idején ez minden válogatottnál kulcskérdés. Úgy tudjuk, az ellátásra olyannyira nincs panasz, hogy még a sok világversenyt megjárt kézilabdázók is kijelentették: volt már olyan európai rendezvény, ahol az ellátás színvonala a jelenleginél sokkal karcsúbb volt.
Az első napok zökkenői után, amikor az itt elszállásolt nyolc válogatott kénytelen volt egy légtérben ebédelni, jelentősen javult a helyzet: a rendezők elszeparálták egymástól a különböző csapatokat, és azóta a válogatottakat kiszolgáló személyzet sem keveredik egymással.
Mindazonáltal a maszkviselési hajlandóság az egyiptomiak között nem egységes, vannak, akik nem érzik annyira fontosnak, de ahogy a válogatott csapatvezetésének egyik tagja a Népszavának fogalmazott, „alapvetően betartják, nincs őrült gáz” ebben a kérdésben.
Eddig a leghangosabban a norvég delegáció tiltakozott a Gízában elszállásolt válogatottak közül: tudniillik az ő emeletükön rendezték be a központi PCR-labort, ami nem csupán folyamatos jövés-menést okozott, de az esetleges fertőzésveszélyt is erőteljesen növelte.
A legendás egyiptomi pontosságban sem kellett csalódnia semelyik válogatottnak, mert e téren is tényleg azt kapta mindenki, amire számított: a válogatottak állandó bizonytalanságban vannak, hogy a megbeszélt időpontban vajon tényleg ott várja-e őket a csapatszállító busz, vagy épp csúszik a program. A németek és a skandinávok láthatóan nehezen viselik a lazaságnak ezt a fokát, a magyarok valahol a két véglet között félúton vannak, jobb híján tudomásul veszik, hogy hiába a leírt, visszaigazolt program, az nem jelenti százszázalékosan, hogy az úgy is lesz…
A magyar válogatott szerda reggel, a németek elleni mérkőzés másnapján csomagol össze, és a középdöntőkre egy kairói szállodába költözik. Már ha tényleg megy értük a busz.