Európai Unió;

Brüsszel nem tud óriási érdeklődésről a kínai vakcina iránt

Az Európai Bizottságnak nincs tudomása róla, hogy 14 európai ország tárgyal a kínai Covid19 elleni vakcina beszerzéséért — válaszolta egy újságírói kérdésre Stella Kyriakides egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztos brüsszeli sajtóértekezletén.

Ezzel cáfolta Menczer Tamást, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkárát, aki néhány napja azt mondta, hogy Európa Kínában áll sorban a koronavírus vakcináért és eddig 14 európai ország jelentkezett a kínai gyártónál.

A biztosi testület kedden újabb javaslatokat terjesztett elő a koronavírus járvány elleni közös védekezés előmozdítására, két nappal az állam- és kormányfők e témának szentelt csütörtöki videokonferenciája előtt. Felszólította a tagállamokat az oltási kampány felgyorsítására és leszögezte, hogy ehhez hamarosan, már az év első negyedének végére rendelkezésre áll majd a szükséges oltóanyag-mennyiség. Mint a Népszava hétfőn beszámolt róla, az Európai Bizottság arra kéri az uniós országokat, hogy március végéig oltsák be az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók, valamint a 80 év fölöttiek 80 százalékát, nyárig pedig a felnőtt lakosság legalább 70 százalékát. Az uniós intézmény emellett arra kéri az EU27-eket, hogy továbbra is tartassák be az elővigyázatossági intézkedéseket, növeljék a tesztelések számát és a kontaktkeresést, valamint a pozitív tesztek genoszekvenciájának feltárását.

A Bizottság a tagállamokkal együtt dolgozik az oltási igazolások bevezetésén, amelyről a remények szerint már január végén megszülethet a megállapodás. Az EU-ban és azon kívül elismert dokumentum egyelőre csak arra szolgálna, hogy a tulajdonosa bizonyíthassa, megkapta az oltást. További viták tárgya lesz, hogy a későbbiekben pontosan mire lehet használni ezeket az oltási “útleveleket”. Margaritisz Szkinasz bizottsági alelnök a Népszava kérdésére nem tudta megmondani, hogy a kínai vagy az orosz vakcinával beoltott személyek is megkaphatják-e majd az európai oltási igazolványt. “Ezeket az oltóanyagokat természetesen nem európai, hanem unión kívüli szabályozó hatóságok hagyták jóvá, így teljességgel logikusnak tartom, hogy azok az országok állítsák ki az igazolást” - tette hozzá. A görög nemzetiségű politikus egy másik kérdésre válaszolva kifejtette: a tagállamok megállapodtak a vakcinák közös beszerzésében, ezért árulásnak minősülne, ha bármelyikük kétoldalú egyezménnyel próbálná felrúgni a megállapodást. Minden országnak joga van kiszállni, de ha megteszi, akkor számolnia kell azzal, hogy a sor végére kerül az európai oltóanyag-beszerzésekben.

Bírálták az egészségügyi nacionalizmustAz Európai Parlament képviselői bírálták az “egészségügyi nacionalizmust”, az egymás kicselezésére irányuló kísérleteket az uniós törvényhozó testület keddi vitájában. Sokan követelték, hogy tegyék nyilvánossá az Európai Bizottság és a gyógyszergyártólk között megkötött szerződéseket. A felszólalók túlnyomó része támogatta az Unió közös erőfeszítését a járvány leküzdésére, mert csak így biztosítható a biztonságos oltóanyaghoz való hozzáférés minden európai számára. A vita egyetlen magyar hozzászólója, a fideszes Tóth Edina arról beszélt, hogy az EU jelentős késésben van a tömeges oltást illetően Izraelhez, Nagy-Britanniához és az Egyesült Államokhoz képest.