A képviselőház után a szenátusban is bizalmat kapott Giuseppe Conte miniszterelnök, mivel azonban múlt héten Matteo Renzi ex-kormányfő kiléptette pártja, az Italia Viva képviselőit a kabinetből, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) alkotta koalíció elvesztette abszolút többségét. A felsőházi szavazáson öt vokssal maradt el ettől. Igaz, ez távolról sem lenne egyedi Olaszország történelmében. 1946 óta 11 olyan kormány működött, amelynek nem volt abszolút többsége a kétkamarás parlament valamelyik házában. Ez idő alatt összességében 66 kormánya és 29 miniszterelnöke volt az országnak.
A szenátusnak otthont adó, oly sok vihart látott római Palazzo Madama, amelyet a XVIII. század közepén XIV. Benedek a pápai kormányzat székhelyévé tett meg, nem sok olyan drámai ülést láthatott, amilyen a kedd esti volt. Jelentőségét mutatja: a szavazásra Milánóból az olasz fővárosba utazott a kilencvenéves örökös szenátor, az Auschwitzot is túlélt Liliana Segre is, aki a legveszélyeztetettebb korcsoportba tartozik. Bár azt tervezte, csak akkor megy majd a fővárosba, ha már megkapta a koronavírus elleni vakcinát, mint mondta, annyira felháborította a kormányválságot kirobbantó Matteo Renzi, hogy úgy érezte, az egészsége csak másodlagos, a sorsdöntő szenátusi szavazáson a helye. Amikor igennel válaszolt a szavazásnál arra a kérdésre, bizalmat szavaz-e a kabinetnek, a kormánypárti képviselők óriási üdvrivalgásban törtek ki.
Az Italia Viva honatyái – egy kivétellel – tartózkodtak. Ha a nem gombot nyomták volna meg, akkor megbukhatott volna a kabinet. Ez mindenesetre intő jel Conte számára, hiszen azt jelzi, Renzi ugyan bukott politikussá vált, vereséget szenvedett Contéval szemben, s a lakosság 73 százaléka ítéli el a kabinet megbuktatására tett kísérletét, de maradt még a kezében zsarolási potenciál.
Persze Contét sem kell félteni. Látszik, hogy a jogászprofesszor minden hájjal megkent politikussá vált, aki jól tudja, hogy értsen szót egyes ellenzéki képviselőkkel. Sokatmondó ugyanis, hogy a képviselőházban és a szenátusban is akadt két-két olyan képviselő a Silvio Berlusconi által fémjelzett ellenzéki Forza Italiából, akik „a haza védelmére” hivatkozva Contéék folytatása mellett szavaztak. Bár kizárták őket a pártból, vagy maguk léptek ki, de a miniszterelnök valamiként biztosan megjutalmazza őket. A katolikus egyház óvatos nyomásgyakorlása ellenére a centrista UDC képviselői viszont végül a nem gombot nyomták meg, de hírek szerint Conte a Renziék kilépésével megüresedett agrártárcát ajánlja fel új kormányában a pártnak, hogy így kerüljön közelebb az abszolút többséghez a szenátusban. Az UDC-től nem is állna távol a kormányzati szerepvállalás, de a párt attól fél: ha szakít a jobboldallal, a következő parlamentből teljesen kiszorulhatnak képviselői, ezért további biztosítékokat várnak Contétól.
A következő olasz parlamenti választást papíron 2023-ban rendezik csak meg, Conténak tehát két évig kellene kormányoznia úgy, hogy nincs meg az abszolút többsége a felsőházban. Népszerűségének és kivételes politikai érzékének köszönhetően azonban sikerülhet véghez vinnie a „Mission Impossible”-t.
