teszt;

2021-01-21 20:37:19

Főpolgármester-helyettes: az eddigi 21 ezer tesztből 816 volt pozitív

Az adatokból az látszik, hogy a budapesti új esetek száma lakosságarányosan az országos átlag alatt van - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki online háttérbeszélgetésen.

Közölte, jelenleg nincs tudomásuk olyan idősotthonról, ahol a járvány erősebben jelen lenne, gócpont alakult volna ki.

Kiss Ambrus hozzátette: az idősotthonokban dinamikusan csökken a fertőzött ellátottak száma. A gyógyultak aránya pedig jelentős mértékben növekedett. Ebből is látszik, hogy a járvány második hulláma talán most már lecsengőben van az idősotthonaikban - vélekedett.

A fővárosi önkormányzat és több kerület tájékoztatási kampányáról szólva elmondta, az a fővárosi adófizetőknek 22 millió forintba - plusz áfába - kerül. Jövő hét elejétől már buszokon, a járművek padlóin, szelektív hulladékgyűjtőkön és szemátszállító járművek oldalán is lesznek tájékoztató matricák.

A kampánnyal a fővárosiak figyelmét hívják fel azokra közszolgáltatásokra, amelyek veszélybe kerülhetnek a koronavírus-járvány, a gazdasági válság és a kormányzati megszorítások miatt - mondta Kiss Ambrus, kiemelve: az iparűzési adó elvonása következtében a főváros fizetésképtelenné válhat november végére.

A Lánchíd felújításának drágulására vonatkozó kritikákra reagálva azt mondta, nem értik a bírálatokat, ugyanis a híd rekonstrukciójára vonatkozó két pályázat műszaki tartalma nem hasonlító össze egymással. Szerintük a korábbi pályázat megvalósítása drágább lett volna - - jegyezte meg Kiss Ambrus.

A BKV reklámhelyeinek hasznosítására vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: a korábbi konstrukció rossz volt, most érdemben dönthetnek, és véleményük szerint drágábban tudják majd hasznosítani ezeket a reklámhelyeket, mintha odaadták volna egy cégnek.

A Magyar Nemzet cikkére reagálva, miszerint a főváros ingatlanokat szeretne értékesíteni, Kiss Ambrus hangsúlyozta: a fővárosi önkormányzat a járvány, a gazdasági válság és a kormányzati elvonások miatt a fizetésképtelenség határán van, ezért valóban olyan ingatlanokat szeretne eladni, amelyek nem szükségesek a közszolgáltatási feladatok ellátásához. Közülük sokat már régebben hirdet a főváros - jegyezte meg.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: szükség van az ingatlanok eladásából származó bevételre, mert egyébként nem tudják finanszírozni a működésüket