Előfizetés

Gondolkodom, tehát

Zajlanak az események, jönnek-mennek a hírek, sőt a „nemzetközi helyzet is fokozódik”. Az ember csak kapkodja a fejét és alig marad ideje végiggondolni az egyiket, már jön a másik. Legutóbb pl. arról értesülhettünk, hogy őurasága megrendelt egymillió adag Covid 19 oltóanyagot Kínából (Sinopharm). Olyat, amit a hazai orvostársadalom (sem az európai) nem ismer. Azaz nem ismeri az új gyógyszer három alapvető dokumentációját (GMP, GLP, GCP), amik a gyártásra, a minőségellenőrzésre és a humán vizsgálatokra vonatkoznak. Ezek hiányában még ellenőrzött klinikai vizsgálatokat sem lehetne végezni ezzel az anyaggal. Ily módon ez a mennyiség számomra nem értelmezhető. Ezek után jött a hír, hogy az EU oltási útlevelet tervez bevezetni az Unió területén (Vacpass), ami valamiféle egységes elveken nyugvó, biztonsági igazolás a fertőzésmentességről. Ha ez így lesz, és ez a bizonyos kínai oltóanyag Magyarországon – politikai nyomásra – hatósági (OGYÉI) engedélyt kap, az EMA-tól meg nem, akkor félő, hogy Magyarországot az ún. vörös zónába sorolják, és kizárják polgárainkat az unió országaiba történő beutazásból. De – ami még nagyobb baj, főleg a turizmusra – megtilthatják uniós állampolgárok ideutazását is. Ám ha belegondolok a várható politikai presszióba a hatósági engedélyezést illetően, akkor arra is juthatok, hogy a hazai, nagy szakmai történelmű és becsű orvos- és gyógyszerész-társadalomnak az a tagja, aki esküje (primum nil nocere!) ellenében ennek az erőszaknak engedelmeskedik, kigolyózhatóvá teszi magát erkölcsileg ebből a szakmai közösségből. Kíváncsi vagyok, hogy „van-e az a…”, ami ezt megéri. Más híreken is elgondolkodtam, például azon, hogy mindenoldalú külügyérünk gavalléros segítséget ajánlott fel Azerbajdzsánnak a karabahi háború utáni újjáépítésben. De azon is, ami azt tudatta, hogy a magyar katasztrófavédelem állami segítséget küldött a horvátországi földrengés károsultjainak. Ez utóbbira még büszke is vagyok. Eddig azonban egyetlen hírt sem olvashattam arról, hogy a magyar kormány segítséget nyújtott volna a csíksomlyói magyaroknak a nemrég leégett házaik újjáépítésében. Hát, bizony ezen nagyon elgondolkodtam. És szégyellem magam. Viszont azon is, hogy érdemes-e híreket olvasni. Sőt: érdemes-e azokon elgondolkodni? Mert mire is jutottam vele? A szerző borász 

Adómentes ifjúság

Legkésőbb 2022. január 1-től a 25 év alatti fiatalok teljes jövedelemadó mentességet kapnak – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Azt mondta, az intézkedés 130-150 milliárdba fog kerülni, de fontosnak tartja, hogy a fiataloknak is segítsenek, ne csak a nyugdíjasoknak. Az ügyben nehéz tárgyalásai vannak Varga Mihállyal, de „eldöntötték” a kérdést. Orbán szerint az átlagfizetésekig érdemes megadni a mentességet. Sokat töprengtem, hogy mivel kezdjem írásomat. Természetesen örülni kellene, hogy a kormány a 25 év alatti fiatalok felé fordult, és tervezett intézkedésével mintegy 280 ezer ifjú munkavállaló zsebében – az szja mentességnek köszönhetően – több pénz marad majd a jövőben. Elégedett is lehetnék, hiszen az alacsony átlagkeresetű pályakezdő és kis gyakorlattal rendelkező alkalmazottak sorsa a miniszterelnök számára nem közömbös, és látványos – viszonylag kis költségvetési ráfordítást igénylő (cca. 150 milliárd forint/év) – lépéssel kedvezményezi a zsenge korú dolgozókat. Átmeneti jellegű lelkesedésem után azonban végiggondoltam az intézkedés vélhető indokait és várható következményeit, és pillanatnyi örömömbe bizony üröm is vegyült. 1. Kezdem azzal, hogy a miniszterelnök – saját bevallása szerint – a pénzügyminiszterrel közösen döntött a jövőbeni adóintézkedésről. A szakszervezetek és a munkaadói szövetségek véleményét még nem ismerjük, sőt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtanácsadóként ismert elnöke sem mondta eddig, hogy szja mentességet a junioroknak! Tehát szakmai vita megint nem volt, a kormányfő – csakúgy, mint más esetekben is - érdemi konzultáció nélkül, politikai döntést hozott. Mellékesen jegyzem meg, hogy a jelzett kérdéskör nem kormányzati, hanem parlamenti hatáskörben van (tehát törvénymódosítást igényel). 2. Kétszer ad, aki gyorsan ad – tartja a mondás. Ha alulfizetettek a fiataljaink, akkor már 2021. januárjától be kellett volna vezetni az szja mentességet, és nem halasztani azt a jövő év elejéig. A 2021. évi állami költségvetés kusza számai között bőven lett volna forrás egy 150 milliárdos adókedvezmény érvényesítésére. Az időzítés persze tudatos: az országgyűlési választás évének elején a 65 év felettiek megkapják az 53. és 54. heti nyugdíjukat, a 25 év alattiak pedig az adómentességet. Mindkét korcsoport tagjairól azt gondolja a kormányzó párt, hogy tudatlanok és megvezethetők. Az öregek szorult helyzetükben már minden morzsáért hálásak, a fiatalok pedig – mivel nincs élettapasztalatuk – könnyen elhiszik a szemfényvesztést. Arról nem is beszélve, hogy a Fidesz elfogadottsága - Kövér, Áder, Kásler és a többi szellemileg megkopott talpas (Buday Gyula, Németh Szilárd) megnyilvánulásai miatt – folyamatosan romlik a fiatalok körében. Ettől a húzástól Orbánék azt remélik, hogy a dolgozó fiatalok szavazóként talán még visszaszerezhetők, a főiskolásokról és egyetemistákról pedig már úgyis lemondtak. 3. Folytatva az előbb megkezdett gondolatsort. Az egyetemek „magánosításával” csökkenni fog a felsőoktatásban résztvevők száma. A korosztályos szja mentesség egyik nem is rejtett üzenete, hogy tanulás helyett minél hamarabb kezdj el dolgozni úgy, hogy még adót se kelljen fizetned. Iskolapad helyett válaszd a munkapadot! A kormány tehát a „felesleges” 2022. évi 150 milliárdját nem a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatására, képzésére és továbbképzésére kívánja fordítani, hanem a direkt zsebbe helyezett összegtől várja a szavazatok általi gyors megtérülést. Értékválasztás ez a javából. 4. Úgy hírlik, hogy az adómentesség csak bérjövedelmekre vonatkozik, és a mentesség határa a nemzetgazdasági bruttó átlagkereset, amely ma a teljes munkaidősök vonatkozásában, a KSH adatai alapján csaknem bruttó 400 ezer forint/hó/fő. (Az adat valódiságát most ne vitassuk.) Az szja mentesség tehát korhoz és jövedelemhatárhoz kötött. Ez azt is jelenti, hogy a Fidesz feladta az eddig „kőbe vésett” egykulcsos személyi jövedelem-adó szisztémát, hiszen 25 év alatt az átlagkereset alatt 0 százalékos szja kulcs lesz, az átlagkereset felett pedig a 15 százalékos elvonás érvényesül. Nem zavarja ez az egykulcsos szja alkalmazás rendíthetetlen híveit és hívőit? 5. Apró „technikai” problémát is felvet az új adózási módi. A tervek szerint a 25. életévet betöltött dolgozó fiatal azonnal kiesik a preferált körből, hiszen fordulónappal adófizető lesz. Bruttó 300 ezer forinttal számolok: ez szja mentesen nettó 244,5 ezer forintot, szja kötelezettséggel nettó 199,5 ezer forintot ér. A differencia 45 ezer forint. Nem költői a kérdésem: ki fogja (és milyen forrásból) eltüntetni a különbséget?Milyen érzés lesz nettó 45 ezerrel kevesebbet keresni csak azért, mert valaki „kiöregedett”? Gondoltak-e arra az íróasztalnál agyalók, hogy számos munkáltató – eléggé el nem ítélhető módon – úgy fogja a fiatalok bérét megállapítani, hogy a 25 év alattiak esetében kalkulációs tétel lesz az szja mentesség, és az is előfordulhat, hogy az éves bérfejlesztések során is visszaköszön, hogy a dolgozónak nem kell adót fizetnie. Azt elfogadom, hogy nem szimpatikus az általam leírt lehetséges gyakorlat, de hogy van reális alapja, az biztos. Nem sajnálom a fiataloktól a többletjövedelmet, de úgy gondolom, hogy a választott megoldás nem célravezető. Terjedelmi okok miatt abba már bele sem kezdek, hogy milyen más célokra lehetne hatékonyabban felhasználni ezt a 150 milliárd forintos költségvetési tételt. A döntés megszületett, és ismerve miniszterelnökünket, felesleges lenne reménykedni korrekcióban vagy visszavonásban. A 2022-es parlamenti választási hadjárat minden racionális érvet és minden eddig vallott értéket felülír. És még csak 2021. januárját írjuk. Mi jöhet még? A szerző közgazdász, a Demokratikus Koalíció szakértője 

A fekete irhabunda

Hullámos hajából rég kiment már a dauer, talán nem is fodrász, hanem ő maga csavarta fel a loknikat, s festette vörösesbarnára egyre őszülőbb tincseit. A kötött sapka alól kilógó frufruból látszik, hogy a fiatalításra szánt színek már csak a hajvégeket takarják, mégis adnak egyfajta megnyugvást az asszonynak. Mintha így rendben lenne minden. Műanyag hócsizmában áll a társasház bejáratánál, afféle kivehető bélésű, így jó lesz még tavasszal is, ha pocsos idők jönnek, nem kell másikat venni. A járás nem könnyű a merevített szárú lábbeliben, de ez most nem zavarja, hosszú utakat ő mostanság amúgy sem tesz, elugrani a boltba vagy épp a postára kivenni a nyugdíjat az automatából, nem nagy távolság egy ilyen észak-magyarországi városban. Elég csak felkapni a mackónadrágot, amit most is visel, egy meleg pulóvert, no meg a kabátot. Az ám, a kabát. Drága holmi, messziről látszik, hogy míves az anyag és értékes a rávarrt szőrme. Sem a lépcsőházi kapualjhoz, sem a megfáradt asszonyhoz nem passzol, inkább egy nagyúri dámán tudnánk elképzelni egy párizsi divatszalon előtt. Észreveszi, hogy hosszan bámuljuk a kabátot, miközben útbaigazítást kérünk tőle: az egyik lakót keressük a hatalmas házban, de a névtáblán csak számok vannak, nevek nemigen. – A férjem varrta – mutat a kabátra –, még amikor tisztességes szűcsember volt és nem pernahajder – biggyeszti le kissé a száját. Az utolsó szó mintha meseszerűvé tenné az egész mondatot, fülünkben már ott is tekereg Szabó Gyula mély baritonja, s szinte belülről halljuk, ahogy lágyan elnyújtja a „Mátyás királyban” az á-kat. Kérdőn nézünk rá, nem vártunk ilyen váratlan és nyers kitárulkozást, de mivel az eredendő kíváncsiság is ott bujkálhat a szemünk sarkában – és erről nem tehetünk –, kibontja kissé a kijelentés mögött rejlő történetet. Nem itt, ebben a városban éltek, hanem két településsel odébb, falun, a nő szüleitől örökölt nagy házban, ahová a középkorú férj a házasság után beköltözött. Nem voltak már fiatalok, de úgy tűnik, a párválasztást mindketten sokáig halogatták, ez a kései frigy oka. Az asszony pár év múlva a férfinak ajándékozta a ház felét, írtak róla papírt is, ügyvéd előtt, ahogy kell, de még milyen jó, hogy írtak, így most pereskedés után van némi esély visszakapni azt, ami jog szerint az övé. – Méltatlanná vált – mondja szinte szótagolva, s már várnánk, hogy folytassa, s megtudjuk az okot, de aztán nem teszi mégsem. Cigarettát kotor elő, rágyújt, s közben azt mondja, fiatalon sose dohányzott, most vénségére kezdte el, de akármikor abba tudja hagyni, lehet, hogy már a jövő héten meg is teszi. Albérletben lakik itt, nem bírta tovább egy fedél alatt, mindössze egy bőröndnyi ruhát hozott el, meg ezt a hosszú, fekete irhakabátot. Ajándék volt ez is hajdanán, amikor még csillant némi szeretet és remény. Papírt nem írtak róla, így nem kell visszaadni, indok se lenne rá, úgyhogy ezt az egyetlen ruhadarabot a közös idők emlékére nyugodt lelkiismerettel megtartja.