gender;társadalmi nemek tudománya;LMBTQ+;Dúró Dóra;

2021-01-24 16:36:59

A gender, mint politikai furkósbot

A 2010-es évek elején újrainduló genderellenes mozgalmak világszerte komoly politikai tőkét remélnek maguknak, de lehet, hogy tévednek.

Pedig ezúttal is az ellenségkép-gyártás jól bevált politikai eszközét használják, s a szabályok igen egyszerűek. A recept nagyjából ennyi: találj egy könnyen beazonosítható ellenséget, mutasd veszélyesnek, hogy félni kelljen tőle, nagyítsd fel az alakját, és sokszor ismételd el róla ugyanazt az egyszerű üzenetet, amit mindenki megért. Ezzel erősíted saját közösséged identitását, mobilizálod szavazóidat, ellenfeledet pedig csúfosan lejáratod.

Csakhogy a gender-ellenségkép kreálásánál a recept nem annyira egyszerű, mint mondjuk a migránsok, vagy Soros György esetében, mert már maga a fogalom meghatározása is meglehetősen összetett feladat, mondhatni intellektuális kihívás. A társadalmi nem (gender) tudományos meghatározása a következő: társadalmi nemen a kulturálisan és társadalmilag létrehozott és a nemekhez társított előírásokat, normákat, viselkedési formákat, szerepeket és jelentéseket, valamint az ezekre épülő egyenlőtlen viszonyokat értjük. A gender tanulmányok ezeket a kulturálisan és társadalmilag létrehozott viszonyokat vizsgálják, valamint azokat a társadalmi jelenségeket, amelyekben ezek megnyilvánulnak. Magyarán: a társadalom különféle elvárásokat támaszt a nőkkel és a férfiakkal szemben, s ebből sok bonyodalom és igazságtalanság származik. A biológiai nem, vagyis az, hogy férfinak, vagy nőnek születtünk, rendre társadalmi hátránnyá válik. A nőket rendszeresen érik hátrányok a munkaerőpiacon, ahol családi feladataik ellátása miatt gyengébb munkaerőnek minősítik őket, mint a férfiakat. Az úgynevezett női szakmák (ápoló, tanár, gondozó, szociális munkás) a legrosszabbul fizetettek közé tartoznak, társadalmi megbecsülésük is alacsony. Az otthoni munkamegosztás sok háztartásban igazságtalan, a családban jóval több feladat hárul a nőkre, mint a férfiakra. A világjárvány alatt ez különösképpen igaz. A gondozói munka (betegek, öregek otthoni ápolása) oroszlánrészét is nők végzik, sokszor munkájuk mellett. A nők anyagi függése a férfiaktól még ma is jelentős. A nők szakmai előmenetele, vezető pozícióba kerülése nehezebb, mint a férfiaké, és nehezebben érvényesülnek a közéletben és a politikában is. Ezeknek a még mindig létező egyenlőtlenségeknek a társadalmi struktúrában rejlő okait keresi a genderelmélet, s olyan kérdéseket tesz föl: Mi az állam, a család és az egyének szerepe az egyenlőtlenségek felszámolásában? Hogyan szerveződik meg a munkaerőpiac? Milyen a cégeken belüli hatalmi struktúra? Melyek az otthoni munkamegosztás kialakulásának okai?

Tévedés azt hinni, hogy a genderelmélet csupán a nőkről szól. Éppen úgy szól a férfiakról is, de ami sokkal fontosabb, leginkább a nők és a férfiak közötti viszonyrendszert vizsgálja. S még nagyobb tévedés azt gondolni, hogy a genderelmélet családellenes. Éppen hogy nagyon is befogadó és családbarát, mivel a család fogalmán olyan szeretetközösséget ért, amely valamennyi családtag, felnőttek és gyerekek boldogulását, egészségét és lelki fejlődését egyaránt szolgálja. S hogy a szeretetközösségbe beleérti a nukleáris családot, a nagycsaládot, az azonos nemű párokat és az egyszülős családokat is, csupán azt mutatja, hogy ismeri és elfogadja a társadalmi tényeket és a valóságot.

Van tehát egy szofisztikált fogalom, amely sajnálatos módon a társadalom többségének ismeretlen, jelentését csak kevesen értik. Nem azonosítható be könnyen, nem vetíthető rá egyetlen személyre, vagy népcsoportra, amelyet egyszerű megnevezni. Ráadásul idegen szóval jelöljük, megértése és kiejtése okoz is némi gondot. Mégis ebből akarnak ellenséget kreálni. Hogyan? A genderellenes politikusok azt találták ki, hogy e fogalom alá együvé söpörnek mindenkit, aki ellenszenves nekik. Így kerültek egyazon címke alá az LMBTQ-aktivisták, a liberálisok, a feministák, a zöldek, a transzneműek, s ha mindez nem elég, akkor ezt az egészet megspékelték egy ütős EU-ellenes üzenettel: Brüsszel idegen eszmét erőszakol ránk. De ez még mindig kevés. Az embereknek félniük is kellene a gendertől, és annak „erőszakos képviselőitől”. Ha migránsok esetében van terrorveszély, legyen hát genderveszély. Ezért született meg az „El a kezekkel a gyermekeinktől!” szlogen. Ezért darált Dúró Dóra mesekönyvet, s ezért félti oly kétségbeesetten a jobboldali médiában felvonultatott „szakértők” hada a gyerekeket nemük megváltoztatásától, amire állítólag már az óvodában biztatják őket a genderideológia hívei. Ezért hangzik fel újra meg újra, a „gender kontra család”, aminek semmi értelme nincs, és a „veszélyben a család” felkiáltás. S nyilván a társadalomra leselkedő genderveszély elhárítása miatt kellett megszüntetni az egyetemi gender szakokat.

Nem azt mondom, hogy a genderellenes politikusok és az őket kiszolgáló média nem tesznek meg minden tőlük telhetőt azért, hogy démonizálják a „genderistákat”, legyenek azok bárkik is. De lássuk be, döcög az ellenségképgyártó masina, nem igazán működik a finkelsteini módszer. Oda-odacsapnak a gender furkósbottal a libernyákok, a feministák, a melegek és a többiek fejére, de az ütések nem szólnak akkorát, mint szeretnék. A megkonstruált ellentábor sehogyan sem válik ideális ellenséggé. S talán még az a csoda is bekövetkezhet, hogy éppen a támadások miatt a többféle gender-értelmezést is elfogadó gondolkodók között termékeny viták kezdődnek, összekovácsolódik a tábor, s a gender igazi jelentése végre a közbeszéd fő áramlatába is bekerül. A furkósbot visszaüt.