Csalódtak a tunéziai rendszerváltásban

"A nép a rezsim bukását akarja” - ettől a 2011-es Arab tavaszból ismert szlogentől hangosak Tunisz utcái már csaknem másfél hete.

A koronavírus-járvány elleni kijárási tilalom ellenére százak, esetenként ezrek vonulnak fel a néha zavargásokba átcsapó tüntetéseken, hogy különböző szociális és gazdasági reformintézkedéseket követeljenek. Egy évtizeddel ezelőtt éppen ilyen tiltakozások buktatták meg Ben Ali diktatorikus rendszerét és indították el a demokratikus átalakulást Tunéziába, a Jázminos forradalom azonban nem hozta el az észak-afrikai ország kivirágzását. A lakosság ötöde a szegénységi küszöb alatt él és a fiatalok harmada munkanélküli - a demonstrálók csalódtak a rendszerváltásban, és úgy érzik, a politikai elit cserben hagyta őket.

“A 2011-es forradalom főként gazdasági követeléseken alapult, amelyeket azóta sem sikerült orvosolni” - magyarázta lapunknak Youssef Cherif tunéziai politikai elemző, a Columbia Egyetem tuniszi kutatóközpontjának vezetője. “Nagyon sokan dühösek, mert úgy látják: a politikusok korruptak, a hatóságok pedig brutálisan lépnek fel. Tovább ront a helyzeten a súlyos politikai polarizáció, illetve az, hogy a politikusok sokat veszítettek legitimitásukból a szélesebb társadalom körében” - tette hozzá a szakértő.

Noha Tunéziát az Arab tavasz egyetlen sikertörténeteként tartják számon, a meghatározás félrevezető: inkább mutatja a forradalmi hullám által érintett többi ország kudarcát, mint az észak-afrikai nemzet sikerét. A demokrácia ugyan tényleg gyökeret vert, ám a rendszerváltás nem hozta el a hozzá fűzött reményeket: a társadalmi békét rendszeresen tüntetéshullámok zavarják meg a gazdasági stagnálás miatt. Mindez nem írható kizárólag a politikai elit számlájára, hiszen a 2015-ös terrortámadások miatt bezuhanó turizmus és a tavaly berobbanó koronavírus-járvány példátlan kihívások elé állították Tunéziát, az viszont már az egymást követő kormányok hibája, hogy nem hajtották végre a szükséges rendszerszintű reformokat.

A 2011 óta folyamatosan hatalmon lévő mérsékelt iszlamista Ennahda Mozgalom, valamint a vele szövetséges, különböző világias pártok tétlensége viszont mára ahhoz vezetett, hogy népszerű alternatívá vált a bukott rezsim kádereit tömörítő Szabad Desztúr Párt. Az ellenzéki párt vezetője, Abir Moussi ügyvédnő azt hirdeti, hogy Ben Ali rendszere gazdasági stabilitást nyújtott, amelyet éppen az cáfol, hogy a diktatúrát elsöprő forradalomhoz gazdasági problémák vezettek. Moussi populista üzenete mindenesetre sikeres, ami leginkább az eddigi kormányok kudarcának tudható be. A jelenlegi rendszerről az sem állít ki jó bizonyítványt, ahogyan a döntéshozók a mostani tüntetéseket kezelik: a kormány a járványhelyzetre hivatkozva meghosszabbította kijárási tilalmat, a rendőrség pedig tömeges letartóztatásokkal próbálja elfojtani az elégedetlenséget. Az eltúlzott reakció oka, hogy a vezetők is félnek egy újabb forradalomtól, ám a kemény fellépés kontraproduktív, hiszen ezzel még jobban a fennálló demokratikus rendszer ellen fordítják a közvéleményt.