Tétlenség

A tervek szerint pecsét kerül ma az idei évre szóló minimálbérre. A hivatalosan legkisebb bérért dolgozók (bár tudjuk, sokan még ennél is kevesebbet keresnek) bruttóban 6400 forint havi pluszt kapnak. Ennyit persze mégsem, mert a nettó összeg nagyjából 4500 forinttal nő.

Az alkudozás ilyenkor természetes; a munkaadók a rossz gazdasági helyzet miatt húzzák lejjebb a számokat, a szakszervezetek meg az inflációra és a reálérték megőrzésére mutogatva feljebb, Az viszont nem normális, hogy a kormányoldal távolról követi végig a folyamatot, mintha előkelő idegen vagy szemlélődő turista lenne. Úgy segít, ahogy a járvány gazdasági hatásainak kezelésében eddig is tette: minimálisan vagy leginkább sehogy. Mondhatta volna, hogy csökkenti az adót vagy visszanyesi a járulékokat, ehelyett szépen leosztotta a terheket a válság miatt nehéz helyzetbe került munkaadók és az ugyanezen ok miatt megszoruló munkavállalók között. Mindezt úgy, hogy az állam a munkáltatók között a legnagyobb (több mint 650 ezer közszférában dolgozó kifizetéséért felel), és a munkavállalókért is van felelőssége (nagyjából 4,5 millió foglalkoztatott van), nem is elhanyagolható. Annak felelősségét ugyancsak nehezen tudná eltolni magától az Orbán-kormány, hogy a minimálbér nettója – euróban számolva – az unió sereghajtói között van.

Magyarországon – becslések szerint – csaknem egymillió ember dolgozik a legkisebb bérekért, vagy keres alig valamivel többet. De közvetlenül érintette az idei emelés halogatása a gyeden lévő szülőket, nagyszülőket, a munkanélkülieket, a táppénzen lévőket. A közmunkások nettó 54 ezres béréért pedig az állam felel(ne), de hiába ígérte Orbán Viktor az emelést, eddig az sem mozdult.

Épp a legnehezebb körülmények között élők kerülnek még rosszabb helyzetbe. Ilyenkor nagy luxus ölbe tett kézzel szemlélni az eseményeket.