Pintér Sándor;turisztikai fejlesztés;Magyar Turisztikai Ügynökség;

2021-01-26 08:11:29

Szép adag közpénzzel száll be az állam a Pintér Sándor volt cége tulajdonában álló szálloda felújításába

Jól feküdt a Magyar Turisztikai Ügynökségnél annak a vállalatnak a pályázata, ami Tasnádi László volt belügyi államtitkárhoz köthető.

A Pintér egykori beosztottja, Tasnádi László volt rendészeti államtitkár által vezetett Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. 2018-ban egy másik társaság megszerzésével jutott hozzá az állam által bruttó 223 millió forintért értékesített Hotel Lovasberényhez. Az eladási ár csaknem hatszorosát kitevő állami támogatást ugyanakkor nem a tulajdonos nyerte el a turisztikai ügynökségtől, hanem egy közelmúltban alapított, szinte vagyon nélküli vállalkozás - írja a 24.hu. A portál szerint a nyertes vállalatot Lajtár József István vezeti, aki korábban ugyancsak dolgozott Pintér Sándornak. Az Ingatlan Gyám 2019 Zrt.-nek egyébként nincs hivatalosan semmi köze a volt lovasberényi kormányüdülőhöz. Megszólaltatták magát Lajtárt is, aki elmondta, a pályázatot a lehető legtörvényesebben állították össze, mindent tisztelve, ami a jogszabályok által előírt. Szerinte azért kapták meg a támogatást, "mert ebben a pályázati anyagban minden benne van."

A Magyar Turisztikai Ügynökség azt válaszolta, az Ingatlan Gyám 2019 Zrt. a támogatási kérelmével egyidejűleg benyújtotta a Hotel Lovasberény tulajdonosa, azaz a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. hozzájáruló nyilatkozatát is. Magyarán a két társaság megállapodott arról, hogy a közpénzt nem Pintér Sándor korábbi, állami tendereken gyakran nyertes cége kérelmezi. A pénzt egyelőre még nem folyósították, mert a cég nem adott ingatlanfedezetet biztosíték gyanánt, ez pedig szükséges a forrás kifizetésének. 

A portál információi szerint nem nyilvános pályázati úton kértek pénzt, hanem egyedi döntésű kérelmet nyújtottak be. Ez a gyakorlat pedig azt eredményezi, hogy a turisztikai ügynökség informálisan, átláthatatlanul osztogat közpénzeket.