Egyiptomi települések néptelenedtek el a klímaváltozás miatt a késő római korban – állapította meg egy hétfőn megjelent svájci tanulmány. A Nílus-forrásvidéki monszunesők elmaradása okozta a népek elvándorlását és egész települések pusztulását a késő római birodalom Egyiptom provinciájában. A települések hanyatlását a Bázeli Egyetem ókortörténésze, Sabine R. Huebner elsőként vetette össze környezeti adatokkal.
A Kairótól mintegy 130 kilométerre délre elterülő, oázisszerű Fajjúm régió volt a római birodalom éléstára. A 3. században azonban a korábban virágzó települések jó része hanyatlani kezdett, majd el is néptelenedtek. Ásatások és korabeli, papiruszra írt források tanúsága szerint az öntözéses földművelés összeomlása lehetett a kivándorlás oka. Azt is dokumentálták, hogyan próbáltak a földművesek alkalmazkodni a szárazsághoz és az elsivatagosodáshoz többek között a mezőgazdasági gyakorlat változtatásával.
A bázeli professzor a Studies in Late Antiquity című amerikai folyóirat hétfőn megjelent számában kimutatta, hogy a folyamatokat a környezeti változás indította el. A meglévő éghajlati adatok alapján az Etióp-magasföldön, a Nílus forrásvidékén hirtelen és tartósan meggyengültek a monszunesők, ennek eredményeként csökkent a nyári áradások szintje a folyamon. Erre a Nílus-delta, Fajjúm és az Etióp-magasföld geológiai üledékeiben is találtak bizonyítékot.
266 körül erőteljes trópusi vulkánkitörés is pusztított, ami a következő évben a Nílus átlagszint alatti áradását idézte elő, ezért feltételezhető, hogy ennek is szerepe volt az elnéptelenedésben. Grönlandi és déli-sarkvidéki magfúrásminták kénsavlerakódásai nagyobb tűzhányókitörésekre utalnak ebből a korból. A sztratoszférába lövellt részecskék lehűtötték a légkört, ezzel megzavarták a helyi monszunesők rendszerét.
A 3. században az egész római birodalmat válságok sújtották, amelyekről Egyiptom provinciában több mint 26 ezer, jó állapotban fennmaradt papirusztekercs írásai is tanúskodnak. A Fajjúm régióban olyan lakosokról szólnak, akik gabonáról szőlőtermesztésre vagy juhtenyésztésre váltottak a vízhiány miatt. Mások vízlopással vádolták a szomszédaikat, vagy adóenyhítésért folyamodtak a római hatósághoz.
Ezek és más alkalmazkodási próbálkozások évtizedekkel megnövelhették a települések élettartamát.
A késő ókori klímaváltozást - a maival ellentétben - nem az ember, hanem természetes ingadozások okozták. „A jelenlegihez hasonlóan a hatása nem volt mindenütt ugyanolyan. Noha a sivatag peremén élőket az aszály elűzte otthonaikból, más területek valójában jól jártak az elhagyott falvak népének bevándorlásával” – magyarázta Huebner.
