A csukott ajtók mögött

Akarsz beszélni róla? Ezzel az egyszerűnek tűnő felvetéssel indít Lori Gottlieb kötete, ám rendkívüli utazásra hív.

Akarsz beszélni róla? Ezzel az egyszerűnek tűnő felvetéssel indít Lori Gottlieb kötete (az eredetiben hasonlóan: Maybe You Should Talk To Someone – ’Talán beszélned kellene valakivel’), ám rendkívüli utazásra hív. Lori Gottlieb empatikus, találékony terapeuta, akit kliensei a legkülönbözőbb problémákkal keresnek fel: az idősödő nő úgy érzi, nincs már rá szükség; a friss házas, fiatal nő halálos betegséggel küzd; a tévés – aki úgy hiszi, mindenütt idióták veszik körül – életét tragédia rázta meg. Mások mellett az ő történeteiket ismerjük meg, miközben szembesülünk vele, a pszichológus is járhat időnként terápiára, és egyáltalán: terápiára járni „normális”. A vaskos kötet alcíme – A pszichológus, az ő pszichológusa és a mi életünk – nem árul zsákba macskát, valóban betekinthetünk a pszichológus magánéletének kérdéseibe, a kliensek mindennapjaiba, illetve a velük folytatott ülések sajátos menetébe, és közben magunkat is visszatükröződni látjuk a nyitva hagyott mondatokból, megküzdési stratégiákból, cinikus és fanyar félmosolyokból.

A Los Angelesben magánrendelést működtető szakember a bevezetőben leírja, könyvének „legfontosabb témája, hogyan változunk, és erre úgy felelhetünk: másokhoz fűződő viszonyainkban” – ennek megfelelően viszonyok sűrűjén kísérjük végig, miközben lépésről lépésre oszlatja el a pszichoterápiával szembeni aggodalmainkat. Kijelenti: ér zokogni, ér ordítani, ér önfeledten nevetni, nagyon is ér érző embernek lenni. És kimondatlanul is hangsúlyozza, – a hazánkban is mélyen begyökeresedett vélekedésekkel ellentétben – nem szégyellnivaló vagy természetellenes dolog a terápia, és a legkevésbé sem lehet tabu tárgya. Az egyes történetek láthatatlan felkiáltójelek mentén érzékeltetik, ahogy problémáink vannak, úgy megoldásaink is lehetnek – ezeket azonban gyakran nem ismerjük fel egyedül.

Holott az írás nem sorolható az önismereti könyvek – sokak által szintén kétkedéssel fogadott – műfajába, mégis jobban teljesíti a legtöbb ezen kategória alá tartozó munka célját. A New York Times kritikusának fülszövegen olvasható gondolata, miszerint a mű „reményt ad azoknak is, akik szkeptikusak a pszichoterápiával szemben”, több mint négyszáz oldalban nyer bizonyítást, és válik könnyed állításból a könyv egyik meghatározó vonásává. Lori Gottlieb nem kinyilatkoztat, csak mesél a tapasztalatairól és lehetőséget nyújt, hogy bekukucskáljunk a csukott ajtók mögé. A plasztikus, humorral tűzdelt leírások nagyon olvasmányossá teszik a szöveget, és az utolsó lapok után is könnyen azt érezhetjük, szeretnénk még jó pár fejezetet. Az Akarsz beszélni róla? észrevétlenül, finoman készteti olvasóját önreflexióra, miközben kitűnő szórakozást nyújt, ott a helye a könyvespolcokon.

Infó:

Lori Gottlieb: Akarsz beszélni róla?

Fordította: Dudik Annamária Éva

21. Század Kiadó, 2020.