Akarsz beszélni róla? Ezzel az egyszerűnek tűnő felvetéssel indít Lori Gottlieb kötete (az eredetiben hasonlóan: Maybe You Should Talk To Someone – ’Talán beszélned kellene valakivel’), ám rendkívüli utazásra hív. Lori Gottlieb empatikus, találékony terapeuta, akit kliensei a legkülönbözőbb problémákkal keresnek fel: az idősödő nő úgy érzi, nincs már rá szükség; a friss házas, fiatal nő halálos betegséggel küzd; a tévés – aki úgy hiszi, mindenütt idióták veszik körül – életét tragédia rázta meg. Mások mellett az ő történeteiket ismerjük meg, miközben szembesülünk vele, a pszichológus is járhat időnként terápiára, és egyáltalán: terápiára járni „normális”. A vaskos kötet alcíme – A pszichológus, az ő pszichológusa és a mi életünk – nem árul zsákba macskát, valóban betekinthetünk a pszichológus magánéletének kérdéseibe, a kliensek mindennapjaiba, illetve a velük folytatott ülések sajátos menetébe, és közben magunkat is visszatükröződni látjuk a nyitva hagyott mondatokból, megküzdési stratégiákból, cinikus és fanyar félmosolyokból.
A Los Angelesben magánrendelést működtető szakember a bevezetőben leírja, könyvének „legfontosabb témája, hogyan változunk, és erre úgy felelhetünk: másokhoz fűződő viszonyainkban” – ennek megfelelően viszonyok sűrűjén kísérjük végig, miközben lépésről lépésre oszlatja el a pszichoterápiával szembeni aggodalmainkat. Kijelenti: ér zokogni, ér ordítani, ér önfeledten nevetni, nagyon is ér érző embernek lenni. És kimondatlanul is hangsúlyozza, – a hazánkban is mélyen begyökeresedett vélekedésekkel ellentétben – nem szégyellnivaló vagy természetellenes dolog a terápia, és a legkevésbé sem lehet tabu tárgya. Az egyes történetek láthatatlan felkiáltójelek mentén érzékeltetik, ahogy problémáink vannak, úgy megoldásaink is lehetnek – ezeket azonban gyakran nem ismerjük fel egyedül.
Holott az írás nem sorolható az önismereti könyvek – sokak által szintén kétkedéssel fogadott – műfajába, mégis jobban teljesíti a legtöbb ezen kategória alá tartozó munka célját. A New York Times kritikusának fülszövegen olvasható gondolata, miszerint a mű „reményt ad azoknak is, akik szkeptikusak a pszichoterápiával szemben”, több mint négyszáz oldalban nyer bizonyítást, és válik könnyed állításból a könyv egyik meghatározó vonásává. Lori Gottlieb nem kinyilatkoztat, csak mesél a tapasztalatairól és lehetőséget nyújt, hogy bekukucskáljunk a csukott ajtók mögé. A plasztikus, humorral tűzdelt leírások nagyon olvasmányossá teszik a szöveget, és az utolsó lapok után is könnyen azt érezhetjük, szeretnénk még jó pár fejezetet. Az Akarsz beszélni róla? észrevétlenül, finoman készteti olvasóját önreflexióra, miközben kitűnő szórakozást nyújt, ott a helye a könyvespolcokon.
Infó:
Lori Gottlieb: Akarsz beszélni róla?
Fordította: Dudik Annamária Éva
21. Század Kiadó, 2020.
