védőoltás;ápolók;koronavírus;vezénylés;

2021-01-27 10:07:32

Volt, aki nem bírta a nyomást – mondja egy nyugdíj előtt álló vezető ápoló

A Szent László kórház szakemberét kollégái beszélték rá, ne gondolkodjon: adassa be magának a vakcinát.

Azt mondták, gondoljak arra: ha most megkapom az oltást és nem fertőződöm meg, lehet, hogy van hátra jó öt évem. Ha viszont megfertőződöm, akkor van hátra két rossz hónapom. Innentől nincs miről beszélgetni az oltással kapcsolatban – mondta el a Blikknek Szűtsné Bárdos Gyöngyvér.

A Szent László kórház vezető ápolóját orvoskollégái győzték meg arról, hogy oltassa be magát, mert „nincs lehetőség másképp megszabadulni a vírustól”. Mint azt a lapnak adott interjúban kifejtette, a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban eleinte neki is voltak kételyei, de meggyőzték azok az emberek, akikben már 40 éve megbízik.

A telephelyi vezető ápoló nem betegágy mellett dolgozik, de hatalmas feladat hárul rá a járvány kitörése óta. Ő a Dél-pesti Centrumkórház Szent László, egyben helyettesítőként Szent István telephelyén dolgozó ápolók vezetője is.

A Covid-osztályokra máshonnan átvezényelt 70-80 segéd- és szakápoló, kisegítő dolgozó munkájáról úgy nyilatkozott, hogy nagyon hálásak nekik és az őket elengedő intézményeknek. Ugyanakkor a járványhelyzet nehézségeit mutatja, hogy volt olyan kolléga, aki a kivezénylés után is szívesen maradt volna segíteni, de olyan is, aki nem bírta a hatalmas nyomást.

Szűtsné Bárdos Gyöngyvér bízik abban, hogy ha az oltás „tényleg mindenkinek beadásra kerül”, akkor a nyárra a családok végre összejöhetnek. Hozzáfűzte azt is: