Európai Unió;

2021-01-27 20:29:27

Ezt a keserű pirulát nem fogja lenyelni az EU

Nyilatkozatháború tört ki az Európai Unió és az AstraZeneca cég között a Covid19 elleni oltóanyag beszerzését rögzítő megállapodásuk tartalmáról.

A vitát két eredménytelen próbálkozás után egy újabb, szerda esti találkozón próbálták lezárni az Európai Bizottság, az EU27-ek és a gyártó képviselői.

Mint a Népszava is beszámolt róla, a tagországok nevében eljáró Európai Bizottság tavaly augusztusban 400 millió adag vakcinát kötött le a brit-svéd gyógyszergyártó cégnél. Brüsszel 336 millió euróval támogatta az oltóanyag kifejlesztését, és az összeg jelentős részét már átutalta a vállalatnak. Az AstraZeneca készítményét várhatóan pénteken hagyja jóvá az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), majd az Európai Bizottság, és a tervek szerint február első felében már megkezdődhetnek az oltások ezzel az oltóanyaggal is.

Azonban a cég a múlt pénteken váratlanul bejelentette, hogy az év első három hónapjára ígért mennyiségnek csak egy részét tudja biztosítani az uniós tagállamoknak. EU források közlése szerint egy háromjegyű, vagyis 100 millió fölötti adagról van szó, amelynek mindössze a negyedét akarják leszállítani. Brüsszel elfogadhatatlannak nevezte az eljárást és azonnali magyarázatot, valamint a szerződéses kötelezettségek teljesítését követelte a gyártótól.

A helyzet azután mérgesedett el igazán, hogy az AstraZeneca vezérigazgatója európai újságoknak adott nyilatkozatában tagadta, hogy az Európai Unióval tavaly megkötött előzetes szerződésben a cég kötelezettséget vállalt meghatározott mennyiségű oltóanyag leszállítására. Pascal Soriot azt állította: a megállapodásban az áll, minden erőfeszítést megtesznek a kért adagok célba juttatására. Stella Kyriakides egészségügyi biztos viszont újságíróknak határozott nemmel válaszolt a kérdésre, hogy a tavalyi szerződéskötéskor a gyógyszergyártó jelezte-e, az első negyedévben fennakadások lehetnek az ellátásban. Az Európai Bizottság felszólította az AstraZenecát, hogy járuljon hozzá a megállapodás nyilvánosságra hozatalához.

Az uniós döntéshozók szerint a cég vezetése nem adott elfogadható magyarázatot a késlekedésre. A koronavírus vakcinát négy európai — egy belgiumi, egy németországi és két nagy-britanniai — gyárban állítják elő. A vállalat a belgiumi gyártókapacitás csökkenésével indokolta az elmaradást, viszont a szerződés szerint ilyenkor a másik három üzemből kell pótolni a hiányt, közölték brüsszeli illetékesek. Az EU elvárja, hogy ha szükséges, a cég a szigetországi telephelyeiről biztosítsa a kellő mennyiséget. Ez viszont politikai feszültséghez vezethet Brüsszel és London között, mivel a brit kormány olyan megállapodást kötött az AstraZenecával, amely szerint a helyi gyárakból először a brit megrendeléseket kell teljesíteni.

A konfliktus miatt az Európai Unió a vakcina kivitelét szigorító lépésekre szánhatja el magát a közeljövőben. - Egyetlen gyógyszergyártónak se legyenek illúziója afelől, hogy nem tudjuk nyomon követni, mi történik - mondta sokat sejtetően Stella Kyriakides.