Kellett-e a pályázatra való felkérés inspirációja, lökete, hogy megszülessen ez az egyfelvonásos? Vagy a kialakult helyzet enélkül is tökéletes táptalaj egy író számára, remek drámai (és krimi) alaphelyzet?
A felkérés után el kellett döntenem, hogy akarok-e az amúgy is nyomasztó helyzetben még írás közben is a járvánnyal foglalkozni. A pár hetes határidő is sokkolónak tűnt, általában fél év alatt írok meg egy színdarabot. Végül is arra gondoltam, hogy az intenzív munka talán eltereli a figyelmemet a vírusról. Nagyjából félúton, egy-két hét múlva jött a krízis, kezdett elegem lenni attól, hogy éjjel-nappal, álomban, ébren, megállás nélkül a vírussal foglalkozom. Szorongás, alvászavarok. Túljutottam rajta egy kis alkoholterápia segítségével, és áprilisban sikerült leadnom a darabot.
A pandémia, az elszigeteltség okozta szorongás határozza meg az egyfelvonásos két szereplőjének mindennapjait is, a magányt és lelki megbillenést azonban ön tovább tetézte egy válás nehezen feldolgozható traumájának igen érzékletes megjelenítésével. Krízis krízist asszociál?
Eldöntöttem, hogy nem írok kifejezetten a járványról, és kerülöm a kézenfekvő és kínálkozó feldolgozási lehetőségeket, mint például az összezárt és magukra maradt családokon belüli feszültségek vagy a home office-ba kényszerített, nyugdíj előtt álló tanárok informatikai iszapbirkózása a zoommal és társaival. Alapvetően nem akartam vicces vagy ironikus lenni. Nem voltam olyan kedvemben. Egy vírustól független helyzetet vettem alapul, egy szakítás gyászmunkáját, és szándékaim szerint ennek a járványhelyzetnek csak hátteréül vagy értelmező közegéül szolgál. Illetve van egy szólam, egy független hang a darabban, ami az általános világhelyzetet írja le a Coviddal együtt.
Humor kell, mert a nyomorúságot – a kiszolgáltatottságot, jövőtlenséget és magányt nem lehet további nyomorúsággal terhelni, tetézni?
Az irónia és a groteszk általában kedvenc eszközeim, de itt most nem igazán éltem velük. Nyilván többféle érvényes megközelítés lehet, születtek például remek darabok a literás, Trip-hajós pályázatra vígjátéki, sőt bohózati szemléletmóddal.
Teljesen új hang Garaczi Lászlótól a karantén ihletésére – írják az ajánlóban. Ezt ön is így gondolja?
Nem. Aki olvasta például a Wünsch híd című könyvemet, az talán egyetért velem.
Mit tippel, mire lesz nagyobb igény: szórakozni, felejteni akar majd inkább a közönség ezután az időszak után, vagy inkább a művek segítségével feldolgozni az átélt krízishelyzetet?
Gondolom, lesz ilyen is, olyan is, én például lehet, hogy a feldolgozás, megértés, elaborálás után, mellett, közben jól kibuliznám magam végre, mondjuk egy „Tankcsapda korai dalok” koncerten a Budapest Parkban, amire amúgy, ha jól emlékszem, a tavaly elhalasztott program után érvényes jegyem van idén április végére, úgyhogy számolom a napokat, tűkön ülve vágom a centit.
A katarzis lehetősége ugyan benne van a Covid okozta válságban – mondja Kolozsi László, aki szintén jelentkezett karanténdrámával –, ám nem hiszi, hogy ez fog bekövetkezni, sőt talán még kevesebben lesznek majd, akik szembe mernek nézni saját félelmeikkel. Egyetért?
Felejtésben jók vagyunk. Elfelejteni, újra elkövetni. Ugyanazok a hibák, félreértések, buta bűnök. Felejteni egyszerűbbnek és fájdalommentesebbnek tűnik. Gyorsan átszínezni, átformálni, elhazudni, kinevetni, elfojtani. Olyan ez, mint a tréfás katonai meg főiskolás sztorik kényszeres mesélgetése az összejöveteleken. Szorongás, kiszolgáltatottság, undor, önmegvetés: törölve. Fátylat rá. Legitim eljárás a privát életben, nem kárhoztatok senkit ezért. Önvédelem. Közösségi szinten kicsit más a helyzet, veszélyes gyakorlat, de ebbe most nem mennék bele. Lehet, hogy pusztán szakmai okokból, de én másban vagyok érdekelt: muszáj figyelnem, elemeznem, szembenéznem, vájkálnom, miközben fejben jegyzetelek, hogy mit tudok ezekből a tapasztalatokból az írásban használni.
Ki lehet írni a félelmet, traumákat, de legalábbis meg lehet spórolni a pszichológust – mondta egy korábbi regénye kapcsán. Az írás most is feszültséglevezetőként, szelepként működött, ami segíti a túlélést?
Számomra az írás terapikus tevékenység, abból gondolom, hogy ha nem dolgozom, rosszul leszek. Néhány napnyi henyélés után kényelmetlenül kezdem érezni magam. Feleslegesség, üresség, bűntudat, depresszió, önmarcangolás. Lötyög rajtam az élet. Az írás egy jól bejáratott meditációs gyakorlat, jóga, ami nélkül szétesek. De az írásnak lehet konkrét traumafeldolgozó funkciója is, amiről az olvasónak nem is kell tudnia.
A katonaságról szóló könyvem (Arc és hátraarc – a szerk.) megjelenése után egyik napról a másikra megszűntek azok az évtizedek óta rendszeresen kísértő álmok, amik mindig ugyanabba a rémes laktanyai helyzetbe vittek vissza. Már megérte.
Drámájában Pedro, a lelépő férj az online világba menekül, a volt feleségnek viszont nincs ilyen menekülési lehetősége érzelmei, traumái elől. A férfi a jobb túlélő?
Nem vonnék le ilyen messzemenő következtetéseket. Úgy általában azt gondolom, hogy a nők jobb túlélők, talán éppen azért is, mert férfiak által dominált világban élnek.
A tervek szerint egész estés előadás is készül a Trip hajón tavaszra, Megvalósulni látszik a terv?
A jelenlegi járványhelyzetben senki nem tudja, nem is tudhatja, hogy mikor és hogyan fog majd elkészülni, és mikor lehet újra élő, offline előadáson részt venni.
A Katona József Színház drámapályázatára is írt egy drámát, amit beválasztottak a három legjobb közé. Mit lehet tudni erről a műről?
Terjedelemben hasonló, kevés szereplős és posztdramatikus darab az is. Nem klasszikus párbeszédekkel, hanem belső monológok dialógusával mesél el egy történetet, és van némi köze a vírushoz is. A címe: „Végre egy kis csönd”. Máté Gábor rendezi, és úgy tudom, februárban kerül a nézők elé online, streamelt változatban – én is nagyon kíváncsian várom. Konkrétumokat az új darabról nem spoilereznék. (A meghívásos pályázatára beérkezett húsz mű közül négy alkotást díjaztak, Garaczi László drámája mellett Szécsi Noémiét, Tasnádi Istvánét és Háy Jánosét – a szerk.)
Végül: A bezártság kedvez az alkotó energiáknak? És ha igen, melyik műnem és milyen műfaj kívánkozik ki ilyenkor leginkább egy olyan íróból, aki többen is otthonos? Milyen munkákon dolgozik mostanában?
Az egyedüllét alapállapot, így dolgozom évtizedek óta. Viszont most aggódnom kell a szeretteim miatt, akiknek egy részét ráadásul a világ távoli és jelenleg gyakorlatilag megközelíthetetlen helyein érte és ejtette foglyul a járvány. Ráadásul nem járhatok úszni, alig találkozom barátokkal, nem mehetek koncertre, színházba, kocsmába. Ez így együtt azért, valljuk be, elég kemény. Hogy ez a lassan egy éve tartó globális fenyegetettség miként határozná meg az ideális írói műfajt, azt nem tudom. Kézenfekvőnek tűnik a dráma, több okból, hiszen a járvány közben zajlanak más események, rémesek és biztatóak is. Tavaly ezek az írói feladatok engem megtaláltak, nem én kerestem őket, és történetesen többnyire színházi felkérések voltak. De közben azért írtam hosszúverset a balatonfüredi Quasimodo-költőversenyre, és folytattam egy félkész regényt is, ami ugye próza. Váltogattam a műfajokat, számomra talán ez a megoldás. Vetésforgó, elvégre mégiscsak parasztcsaládból származom.
