Fehéroroszország;Alekszandr Lukasenko;

2021-01-28 18:08:00

Meginvitálta ellenzékét Lukasenko az összenépi gyűlésre

Most épp békülékeny arcát mutatja a fehérorosz diktátor.

Aljakszandr Lukasenko fehérorosz államfő csütörtökön bejelentette, hogy kész meghívni az ellenzéket a fehérorosz össznépi gyűlésre - közölte a BelTa helyi hírügynökségre hivatkozva az MTI.     

A magyar állami hírügynökség szerint itt azt mondta, az össznépi gyűlés küldötteit már megválasztották, de 

Lukasenko szerint az ellenzék bojkottja és bírálatai ellenére az össznépi gyűlés mindig is a párbeszéd színtere és az égető problémák megoldásának hatékony eszköze volt.

Fehéroroszországban 2021. február 11-12-én tartják a hatodik össznépi gyűlést mintegy 2700 résztvevővel. Ezt a gyűlést ötévenként hívják össze, hogy politikai és gazdasági kérdésekben döntéseket hozzon. Rendszerint a rezsim és társadalmi szervezetek, állami vállalatok képviselői vesznek részt rajta.

Korábban Lukasenko az augusztus 9-i elnökválasztáshoz kapcsolódó tiltakozások nyomán szükségesnek nevezte a fehérorosz alkotmány megváltoztatását, megjegyezve, hogy kész osztozni az elnöki jogkörökön más hatalmi ágakkal. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy a tervezett össznépi gyűlésnek jelentős szerepe lesz az ország jövőjének megvitatásában. Lukasenko egyben kijelentette, hogy az össznépi gyűlés nem fog alkotmánymódosításról határozatot hozni, mivel annak sorsáról népszavazáson fognak dönteni.

A fehérorosz parlament alsóháza október elején már elkezdte a javaslatok befogadását az alkotmány módosításához. Az ellenzék azonban elzárkózott attól, hogy megvitassa ezt a kormányzattal. Helyette továbbra is új elnökválasztást követel, mert az augusztusi választást szerinte a hatalom elcsalta.