Újragombolják a Sundance fesztivált

Az éjszakai baglyoknak most alapos érvük lehet arra, miért nem alszanak. Magyar idő szerint péntek hajnali egykor elstartolt a Sundance, rögtön egy Oscar-esélyes filmmel.

Tavaly januárban, amikor még hagyományos filmfesztivál volt Park City-ben, senki sem hitte volna, hogy egy évvel később szinte senki sem utazik a Utah államban megrendezett Sundance-re. 2021-ben azonban a koronavírus harmadik hulláma miatt az Egyesült Államokban a mozik szinte kivétel nélkül zárva vannak. Tabitha Jackson épp a tavalyi rendezvény után vette át a stafétabotot, rögtön válsághelyzettel szembesült. Ahogy a rendezvényt nyitó sajtótájékoztatón elmondta: mindez abból a szempontból szerencsés volt, hogy láthatta, mi történt a világ filmfesztiváljain, így a lehető legjobb megoldást választották, azaz nagyrészt online szervezik meg a rendezvényt. De hogyan néz ki pontosan az online Sundance?

Magában Park City-ben csupán egyetlen vetítőhely nyitott ki, Los Angelesben két helyszínen vetítik a programot, illetve számos további kultikus mozi Amerika-szerte – komoly korlátozások és biztonsági intézkedések mellett. Jackson szerint azonban nem lehet egy fesztivál lényegét elfelejteni: azaz ezek a rendezvények elsősorban a művészekért és a közönségért vannak, így az online térben – mondhatni eddig nem látott módon – igyekeztek a világ legfontosabb független mustrával járó élményeket megteremteni. Azaz, a világpremierek fix időben vannak (melyek az időzónák miatt magyarországi tudósítást virrasztássá varázsolják) és jegyeket kellett rájuk foglalni: és mint a régi szép időben, azon izgulhattunk, hogy beférünk-e a virtuális terembe, lévén, hogy a „férőhelyek” száma limitált. Ugyanakkor megtartották az úgynevezett „walk up” lehetőségét, azaz, ha a kezdéskor nem jelent meg az összes jegyes, akkor az üres helyekre be lehet ülni (újabb jó ok a virrasztásra).

Amit Tabitha Jackson még a fesztivál élmény elengedhetetlen résznek tartott: az az alkotók és a közönség találkozásának a megteremtése. Minden egyes premier előtt egy programmer felvezeti az adott filmet lelkesebbnél lelkesebb indoklásokkal, hogy miért választották be az adott művet, melyek után általában a megilletődött rendezők kívánnak Zoomon keresztül jó szórakozást. Illetve: a konferencia platform lehetőségeit kihasználva a vetítés után élő Q&A-t, azaz közönségtalálkozót rendeznek, ahol akár a budapesti nappalinkból is feltehetjük a kérdéseinket (persze, ha jól bírjuk azt a bizonyos virrasztást).

El kell ismerni, a Sundance online fesztiválformája – mely tulajdonképpen hibrid, hiszen analóg vetítések is vannak – az eddigi legtökéletesebb megoldás, melyet a pandémia ideje alatt fesztivál kitalált. Az európai rivális rendezvények más-más koncepciókkal próbálkoznak. Tavaly szeptemberben Velence korlátozásokkal, de végül is teljesen analóg rendezvényt hozott a tető alá. A szokás februárban megrendezendő Berlinale bejelentett megoldása már előre számos kérdést vetett fel. A tervek szerint márciusra halasztották a rendezvény ipari és üzleti részét, azaz a filmvásárt online verzióban tartják meg. Igaz, a fesztivál zsűrije működni fog, megnézik a versenyműveket helyben(!) és döntéseket is hoznak. A közönség pedig majd júliusban egy analóg fesztivál keretében nézheti majd meg a filmeket. Na de hol a sajtó? A szerencsések kapnak meghívást a filmvásárra és a versenyfilmekről írhatnak kritikát. Ezen túl még inkább zavarba ejtő, hogy a minap Thierry Frémaux bejelentette, hogy az online formát minden nemében elutasító cannes-i fesztivál júliusra költözik, pont Karlovy Vary dátumaira. Egyszóval júliusra eddig három nagy A-kategóriás európai fesztivál tart igényt.

Addig is, míg Európában gyakran változtatják a forgatókönyvet a fesztiválok idei sorsával kapcsolatosan, a Sundance köszöni szépen, jól van, Tabitha Jackson szerint nem is kellett kevesebb nevezésből válogatniuk, mint a korábbi években. Annyi bizonyos: Sian Heder CODA című nyitófilmje pazar választás volt. Emilia Jones alakítja Ruby-t, akinek az élete csöppet bonyolultabb az átlagosnál, ugyanis szülei és a bátya siketnémák. A család halászatból él, és ehhez elengedhetetlen, hogy Ruby legyen a tolmács a beszélők felé, akik olykor kihasználják a fogyatékosságot. A fiatal lány mindemellett – miközben az életét a családjának szenteli – szeret és tud is énekelni, az iskolába érkező mexikói zenetanár pedig meg akarja győzni: a világ egyik legjobb zenei felsőoktatási intézményében, a bostoni Berklee College-en a helye.

Persze, ez csak a „nagy kép”, a film számos szinten és mélységben működik. Belefért az a fricska, hogy Heder megmutassa, milyen egy család, ahol mindenki szereti egymást és sok mindenben normálisabbak legtöbbünknél, noha le kellett mondaniuk a hallás luxusáról. A rendező mesteri módon kezeli a kevert dialógusokat, a hallás és nem hallás okozta humort, drámaiságot a maximumra tekeri, a tökéletes színészvezetésről nem is beszélve. Pontosan tudja, mikor kell perspektívát váltania: ez olyan szenzációs szcénákat eredményezett, melyben két ember hang nélkül ordítozik egymással, vagy amikor egy siket család elmegy a lányuk nagykoncertjére és megmutatja, ők hogyan fogadják be az élményt.

A CODA virtuóz módon, több fokozaton és átmenetben kommunikál a nézővel, melynek kapcsán más most le merem írni: megvan az első Oscar-esélyes film 2022-re.