Európa válaszúton

Negyedszázada egy fekete borítójú könyv jelent meg Németországban. Öles zöld betűk hirdették a címét: „A XXI. század külpolitikája”. A tanulmánykötetbe kilencoldalas értekezést írt a német Bundestag tehetséges képviselője, bizonyos Armin Laschet. Hitet tett a gobalizáció, a fenntartható fejlődés, az ENSZ reformja mellett. Előremutató de talán idealistának tűnő gondolatokat vetett papírra az ifjú kereszténydemokrata honatya.

Akkori gondolatai most különösen időszerűek, hiszen miután a CDU elnökévé választották meg, az év végétől német kancellár, Európa de facto vezetője lehet. Bár fiatalkora óta foglalkozik külpolitikával, így egykor európai parlamenti képviselőként is, egyelőre nehéz megmondani, merre haladna egy általa irányított EU. E tekintetben ambivalens érzéseink lehetnek. Miközben a globalizáció nagy híve, feltűnően ódzkodik Oroszország bírálatától, s a CDU elnökjelöltjei közül egyedül ő bánt kesztyűs kézzel Magyarországgal. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének az unió további sorsát érintő elképzelései, néhány hónapja ugyanis határozott, az Unió jövőjét meghatározó lépéseket követelt Berlintől. Ismerői „karoling-európainak” nevezik, aki Angela Merkelhez hasonlóan nagyon is szívén viseli az európai integráció sorsát, ezt azonban inkább Helmut Kohl tradicionalistább elképzelései szerint valósítaná meg.

Nagy kérdés, ha valóban Laschet irányítja Európát, hogyan pozicionálja az Uniót a világban? Vajon Emmanuel Macron elképzeléseinek megfelelően olyan közösségre törekszik, amely a világpolitikában is meghatározó szereplő kíván lenni, vagy Joe Biden elnökségével minden visszaáll a régi kerékvágásba, s az Egyesült Államok farvizén evickél majd?

A mostani virtuális davosi csúcs is azt igazolta, hogy a hagyományos globális rend már nem tér vissza a Trump előtti időkhöz. Az Egyesült Államok visszavonulása miatti űrt egyre jobban betöltő Peking olyan jelentős globális szereplővé lépett elő, Hszi Csin-ping olyan önbizalommal lép fel a nemzetközi kérdéseket illetően is, hogy az EU nem várhat Washington lépéseire, konkrét stratégiát kell kidolgoznia arra, hogyan kezelje Kínát. Brüsszel számára a Trump által képviselt, a totális konfrontációra építő Kína-politika nem volt járható út, de az sem megoldás, hogy az egyes tagországok a saját fejük után menjenek, és túlságosan is szélesre tárják Peking előtt a kapukat, ami politikai szempontból is veszélyes, hiszen Kína nem elégszik meg kizárólag gazdasági befolyással.

Hszi Csin-ping azonban igen ügyesen politizál, hazájában nacionalista politikájának megnyerte a fiatalokat, a davosi csúcsokon pedig rendre megnyerő, a globalizáció mellett hitet tévő beszédeket mond, mégha cselekedetei gyakran nem igazolják a szép szavakat. Vlagyimir Putyin elnök mind fáradtabbnak tűnik a kínai elnök mellett, a davosi csúcson elhangzott, a szovjet érát, az egypólusú világrend veszélyeit ecsetelő beszéde is azt mutatja, képtelen haladni a korral.

Európa válaszúthoz érkezett, de csak akkor nőhet fel a feladathoz, ha képes közös külpolitikát kialakítani. Armin Laschet számára ez lesz a legnagyobb kihívás.