pedofil;szexuális erőszak;

2021-01-30 15:40:09

Gyereket szült egy 11 éves ukrajnai kislány 65 éves erőszakolójától

A férj azt használta ki, hogy felesége elment a templomba.

Ivano-Frankivszk megyében egy 65 éves férfit azzal vádolnak, hogy 2018-ban nyolc hónapon át rendszeresen megerőszakolt egy akkor még csak 11 éves kislányt – írja Kárpátinfo.net.

A kislány vallomása szerint a férfi rendszeresen megerőszakolta a hétvégéken, amikor felesége elment a templomba.

Mindössze 11 éves volt, amikor teherbe esett, majd 2018 decemberében, terhessége 34. hetében szült. Azt, hogy gyermekének apja valóban a 65 éves férfi, vizsgálat is igazolta.

A férfi „csak” egyetlen nemi aktust ismert el, ügyvédje próbálta megfellebbezni előzetes letartóztatását, de a bíróság ezt elutasította.