NB I;labdarúgás;

2021-01-31 18:27:37

Ikszelt az FTC, kikapott a Fehérvár

Ugyancsak zsinórban másodszor kapott ki az Újpest, míg a két kieső pozícióban található együttes, a DVTK és a Budafok nem bírt egymással.

A címvédő és listavezető Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott otthon a Kisvárda csapatával a labdarúgó NB I 18. fordulójában.

„Ha nem lőjük be a helyzeteinket, ez lesz a végeredmény – jelentette ki a mérkőzés után Szerhij Rebrov, a hazaiak vezetőedzője. – Az őszi szezonban azt láthattuk, hogy már az első félidőben eredményesek voltunk, ez akkor magabiztosságot adott, az elmúlt mérkőzéseken viszont nem sikerült korán betalálnunk. Ha az lenne a helyzet, hogy ki sem alakítjuk a helyzeteinket, nyilván másról lenne szó, így legalább annak örülök, hogy a helyzetkialakításunk rendben van, azaz jó úton vagyunk – tette hozzá.

A zöld-fehérek pontvesztésük ellenére növelni tudták előnyüket a tabellán, ugyanis a második Fehérvár zsinórban másodszor kapott ki, ezúttal hazai pályán a Budapest Honvédtól.

„Teljesen mindegy, mit csinál a Ferencváros, nekünk akkor is nyerni kell, ha kikapnak, ha nyernek, ha ikszelnek” – jelentette ki Márton Gábor, a fehérváriak mestere. – Szeretnénk megnyerni minden meccsünket, úgyhogy amíg matematika van, minden behozható, de az, hogyan és kivel, az majd kiderül” – utalt sejtelmesen arra, hogy inoghat alatta a kispad.

Ugyancsak zsinórban másodszor kapott ki az Újpest, míg a két kieső pozícióban található együttes, a DVTK és a Budafok nem bírt egymással.