ellenzék;

2021-02-01 06:34:09

Mélyrepülés

Súlyos hiba ilyen tökéletes célpontot adni! - kiabálja az egyenruhás Csengey Dénes remekében (Mélyrepülés). Nem tudott más eszembe jutni, amikor kiderült, hogy Hiesz György, Gyöngyös ellenzéki polgármestere is soron kívül kapott COVID-oltást; és akkor sem, amikor azt olvastam, hogy Baranyi Krisztina, Ferencváros ellenzéki polgármestere kirúgta Soós Pétert, egy kerületi színház vezetőjét, amiért állást vállalt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Kevés kínosabb történhet az ellenzékkel, mint, hogy Orbán Viktor legyen velük nagyvonalú – a kormányfő nem is hagyta ki a ziccert, amikor kvázi megértően nyilatkozott Hiesszel kapcsolatban a Kossuth Rádióban. Az ügy ettől még roppant kínos, hiszen azt mutatja, hiába vezet egy települést az ellenzéki koalíció, fontos ügyekben zavartalanul működik az uram-bátyám világ: magyar fülnek sajnos semmi meglepő nincs benne, hogy éppen a polgármester jut a körzeti orvos eszébe egy váratlan lehetőség kapcsán, csak hát éppen ezektől a reflexektől ígérnek megszabadulást az Orbánnal szemben szövetkezők. (Hogy Hiesz György utólag még el is játssza a hülyét, mondván a helyi védelmi bizottság vezetőjeként fogalma sincs róla, mi fán terem az oltási terv, csak hab a tortán.)

Baranyi Krisztina esete ennyire nem súlyos, de nem ártott volna a részéről némi nagyvonalúság, és nem zsigerből kirúgni a Pinceszínház vezetőjét. Mert gondolhatunk bármit is az SZFE-vel kapcsolatban, gesztusértékű lett volna, ha azt meri azt mondani, hogy legalább kíváncsi Soós Péter érveire és találkozni akar vele. A reflexből végrehajtott kirúgással viszont csak remek lehetőséget adott a kormánykommunikációnak (Dömötör Csaba államtitkár le is csapta a magas labdát), hogy azt bizonygassák: egy esetleges kormányváltás után „tisztogatás” jön, ami miatt sokaknak kell félteniük az egzisztenciájukat. Kár volt mindkettőért.