Nők sztrájkja

Több európai országban a járványügyi korlátozások lazítását követelve, máshol viszont elvek és eszmék miatt vonultak utcára a hétvégén. Franciaországban a nemzetbiztonsági törvény ellen tiltakoztak tömegek, mert a franciák jó része nem nyeli le, hogy korlátoznák a nyilvánossági alapszabadságokat - a véleménynyilvánítási, a tájékoztatási és a sajtószabadságot.

Oroszországban az immár nyomokban is alig fellelhető demokrácia maradékát mentenék a Putyin-rezsimmel szembeszegülők – munkájuk, családjuk, szabadságuk, kockáztatásával is.

Lengyelországban az embertelen abortusztörvény hatálybalépése vitte utcára az embereket. Több ezren vállalták a törvénysértést, hiszen a járványügyi korlátozások részeként tilos minden öt főnél nagyobb gyülekezés. A lengyel rendfenntartók szorgalmasan igazoltattak, letartóztattak és könnygázzal oszlatták a tömeget. Mégis, a Nők Sztrájkja néven tavaly ősszel kezdődött tiltakozás Kaczynskiék minden igyekezete ellenére, ha lassan is, de kezdi kinőni a női kereteket.

Lengyel vállalkozó barátom, aki 2018-ban, miután az Európai Bizottság elindította a 7. cikkely szerinti eljárást Lengyelország ellen az uniós alapjogok megsértése miatt, még úgy nyilatkozott, nem érdekli az egész, ez politika, ami tőle igencsak távol áll. Ő a tőzsdei és gazdasági mutatókat követte naponta, azzal pedig semmi baj nem volt, a lengyel gazdaság hasított, s mint mondta, gyerekei olyan szabadságot élveznek, amilyenről ő ifjúként nem is álmodhatott. Minap viszont már hogyléte felől érdeklődő kérdésemre azt írta: „Lengyelország városaiban nők ezrei tiltakoznak kib...ott kormányunk abortusztörvénye miatt. Igen rossz időket élünk, mintha a középkorban vagy a 30-as évek Németországában lennénk”.

De vajon akkor is eljutott volna ide Lengyelország, ha akkor, amikor még „csak” az alapjogok rendszerszíntű sérelme miatt tiltakoztak „sorosista, liberális értelmiségiek”, nem hagyta volna magukra őket a lengyel társadalom azon része, amely nem érezte személy szerint érintettnek magát? Ma már legtöbbjük másképpen látja, hiszen családjaikban van legalább egy potenciálisan érintett nő – egy anya, egy feleség, egy leánygyermek…. Akkor is eljutott volna ebbe az elképesztő helyzetbe egy uniós tagállam, ha a többi uniós országban nem nőügyként kezelték volna ezt a törvényt? Szórványos tiltakozások voltak ugyan több államban, de zömében női részvétellel, nőjogi aktivisták és szervezetek által szervezve. A törvény pedig hatályba lépett, és mindaddig, míg az „erős” lengyel nemzetállamot Kaczynski és csapata vezeti, hatályban is marad.

A lengyel abortusztörvény nem nőügy és nem lengyel ügy. Európai ügy, mindannyiunk ügye. Mert mindaddig, míg a sajtószabadság korlátozása csupán az újságírókat viszi utcára, a felsőoktatás átszervezése csak a diákokat, a munkavállalói törvény rabszolgatörvénnyé változtatása csak a szakszervezetiseket, az egészségügyi törvény jogfosztó módosítása pedig csak az egészségügyi dolgozókat, addig az erős nemzetállam virul, a jogállam repedéseiből kihajtott illiberális állam pedig zavartalanul visz vissza uniós tagállamokat is a középkor, vagy legalábbis a 30-as évek Németországába.