vakcina;Operatív Törzs;koronavírus;COVID-19;

2021-02-02 13:02:21

Müller Cecília: A mai napon 40 ezer ampulla érkezik az orosz vakcinából Magyarországra

Az országos tisztifőorvos szerint a szállítmány „már a magyar utakat rója”.

György István, a Miniszterelnökség államtitkára adott ismertetést a koronavírus elleni oltásokról az Operatív törzs keddi tájékoztatóján. Eszerint lezárult az egészségügyi dolgozók, illetve a szociális intézmények dolgozóinak és lakóinak beoltása.

Bejelentette, hogy 82 ezer dolgozót és szociális gondozottat oltottak be a szociális intézményekben, az egészségügyi dolgozóknak pedig 93 százaléka kapta meg a védőoltást.  

Az oltócsoportok 1875 intézményi helyszínen jártak, de 64 helyszínen el kellett halasztani az oltást, mert Covid-fertőzött volt az otthonban. Később a kimaradtakat is beoltják a vakcinával.

Csütörtökön indul a védőoltásra regisztrált legidősebbek beoltása. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországra kevesebb vakcina érkezett vasárnap az ígértnél, ezért a heti oltási tervet át kell dolgozni. A várt 18 ezer helyett 11 ezer Moderna-vakcinát kaptak. A háziorvosoknak, összesen 5400 praxisnak 6-6 személyt kell kiválasztania, akik a kórházi oltópontokon megkapják a Pfizer vakcináját. Ez mintegy 30 ezer idős ember beoltását jelenti.

Közlése szerint a Moderna vakcináját most 1080 háziorvos kapja meg. Ígérete szerint hamarosan azoknak is jut az oltóanyagból, akik most kimaradnak.

Beszélt arról, hogy egy idős ember érdeklődött a háziorvosnál, de nem volt rajta az oltási listán. Az államtitkár kérte, hogy senki ne aggódjon, mert minden regisztrált neve el fog jutni a háziorvosához. Hangsúlyozta, hogy óriási szervezőmunkát és nagy türelmet igényel az egész ország beoltása. Remélte, hogy hamarosan a vakcinák is megfelelő mennyiségben rendelkezésre állnak. Hangsúlyozta, hogy minden vakcinát beadnak, oltóanyag nem marad felhasználatlanul.

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője ismertette a rendőrségi adatokat. Eszerint az elmúlt 24 órában 213 ember ellen intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt, és 383-an szegték meg a kijárási korlátozásokat. Jelenleg 18 030 hatósági karantén van az országban.

Müller Cecília ismertette a járványügyi adatokat, amelyek szerinte továbbra is kedvezően alakulnak Magyarországon. Eszerint újabb 578 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 369 288-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 78, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 656-ra emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 268 803, az aktív fertőzötteké pedig 87 829. Kórházban 3729 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 272-en vannak lélegeztetőgépen.

Két áldozat is 38 éves volt, a legidősebb pedig 96 éves. Hangsúlyozta, hogy a fertőzés természete nem változott, ezért azok, akik veszélyeztetett, magas kockázatú csoportba tartoznak, azok nagyon vigyázzanak az „alapbetegségeiknek a karbantartására”.

Azt mondta, hogy látják, hogy a védőoltással az idős emberek egyfajta terhet tehetnek le magukról. Ugyanakkor a pandémiának nincs vége, a szennyvízvizsgálatokból továbbra is kimutatják a vírus örökítőanyagát.

– Jelenleg ötmillió oltóanyag tervezése folyik Magyarországon – közölte az országos tisztifőorvos.

Eddig 19,7 millió adagot kötött le az ország különböző vakcinákból. Oroszországból egymillió ember oltására elegendő adag érkezik majd a Szputnyik V anyagból, Kínából pedig 2,5 millió Sinopharm vakcinájából. Bejelentette, hogy 

Úgy fogalmazott, hogy bármelyik vakcina jó, ami megvéd minket a súlyos betegség kialakulásától, a szövődményektől és a fatális kimeneteltől. Leszögezte, hogy ez a fertőzés az egész szervezetet támadja, ezért mindenkit arra kért, hogy éljen az oltás lehetőségével.

Újságírói kérdésre Müller Cecília elmondta, hogy védőoltás előtt ellenőrzik a beteg életkorát és egészségi állapotát. Mindkét szempontot figyelembe veszik a listák összeállításakor.

Nem magas számban, de vannak olyanok, akik az idősotthonokban hezitáltak, és nem a kampány idején „oltakoztak”, de ők is élhetnek még a lehetőséggel. Igényüket az otthon vezetőjénél kell jelezniük.

A felvételi tilalmat már régen megszüntették az idősotthonokban Müller Cecília szavai szerint, az csak a tavaszi időszakban volt. Felvételi tilalom nincs, de a felvételnek vannak feltételei: 72 óránál nem régebbi, 48 óra különbséggel elvégzett negatív PCR-vizsgálat kell hozzá.