Oroszország;Alekszej Navalnij;

2021-02-02 17:44:47

Putyin "Alsónadrágmérgező Vlagyimirként" fog bevonulni a történelembe Navalnij szerint

Most állt bíróság elé az orosz elnök leghangosabb kritikusa.

Az állami hírügynökség szerint Navalnij érvelésében rámutatott, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az ügyében nem állapított meg bűncselekményt, és törvényellenesnek nevezte az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálatnak (FSZIN) a felfüggesztett börtönbüntetésének letöltendőre változtatását szorgalmazó keresetét.

"Ellenem olyan ügyben folyik bírósági eljárás, amelyben ténylegesen ártatlannak mondtak ki. Emlékeztetek arra, hogy az Yves Rocher-ügy minden oroszországi fázisán átjutva az EJEB-hez fordultam, a strasbourgi bíróság pedig a tetteimben nem látott bűncselekményt. Oroszország közvetve elismerte ezt az ítéletet azzal, hogy kártérítést fizetett ki a számomra"     

Navalnij a tárgyaláson az augusztusi kómába kerülésével kapcsolatban, amely nyugati laboratóriumok egybehangzó szakvéleménye szerint mérgezés miatt történt, ismételten azt állította, hogy sikerült bebizonyítani: "éppen Putyin követte el ezt a gyilkossági kísérletet", mert számára ez a küzdelem egyetlen eszköze.

"És ez megőrjíti a bunkerében ezt a lopós kis embert" - hangoztatta Navalnij.

Hozzátette: 

A bíró felszólította Navalnijt, hogy ne térjen el a tárgyalás tárgyától.

Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget az Yves Rocher Vostok-ügyben 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el, amiért szállítmányozási cégük a vád szerint túlszámlázott a francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatának. Az Yves Rocher az ítélethirdetést megelőzően közölte, hogy anyagi kár nem érte.

Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. A politikus fivére a büntetést le is töltötte.

Az ítélet szerint a fivérek 26,8 millió rubel (a rubel jelenleg mintegy 3,90 forintot ér) kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának, és további 4,5 milliót egy másik cégnek. Navalnij támogatói szerint az ügyben politikai verdikt született.

Az EJEB 2017 októberében "önkényesnek" és "nyilvánvalóan észszerűtlennek" minősítette az ítéletet, azt állítva, hogy a Navalnij fivérektől megtagadták a tisztességes eljáráshoz való jogukat, egyúttal felülvizsgálatot kért. Az orosz legfelsőbb bíróság mégis helybenhagyta a bírósági döntést.