Nagy-Britannia;kóma;koronavírus;

2021-02-03 09:44:57

Átaludta a járványt a tíz hónapig kómában fekvő brit fiú

Közben kétszer is átesett a koronavírus okozta fertőzésen. Egyelőre nem tudni, mennyit ért a megváltozott helyzetből.

Egy autóbaleset következtében tíz hónapig kómában volt egy brit fiatalember, mit sem tudva a koronavírus-járványról. A 19 éves Joseph Flavill ma már lábadozik, de fogalma sincs a betegségről, holott kétszer is elkapta azt – adta hírül a The Guardian brit napilap honlapja.

A fiút március elsején, néhány héttel az angliai szigorú járványügyi korlátozások elrendelése előtt ütötte el egy autó Burton on Trent városában. Súlyos agysérülést szenvedett, és az év végéig kómában volt. „Semmit nem tudott a járványról, mivel 10 hónapig aludt. Tudata javul, de nem tudjuk, hogy mit ért meg az egészből” – mondta nagynénje a brit lapnak.

A fiatalember már képes mozgatni végtagjait és pislogással, mosollyal kommunikál. A család és a barátai telefonon és videohívásokon keresztül tartja vele a kapcsolatot. A nagynéni elmondta: megpróbálták neki elmagyarázni, hogy a korlátozások miatt nem lehetnek vele személyesen, de a koronavírus-járvány súlyosságát meg sem próbálták megértetni vele.