Törökszentmiklós;családon belüli erőszak;kiskorú veszélyeztetése;

2021-02-03 11:45:07

Jogerősen 12 év börtönbüntetésre ítélték a nagyapát, aki unokája lefejezésével fenyegetőzött

A törökszentmiklósi férfi emellett egy ismerősét életveszélyesen megsebesítette. Állítása szerint csak meg akarta őt ijeszteni.

Jogerősen 12 év börtönbüntetéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a törökszentmiklósi férfit, aki 2019-ben azzal fenyegetőzött, hogy levágja unokája fejét, egy ismerősét pedig megszúrta, életveszélyes sérüléseket okozva neki.

A korábbi büntetéséből feltételes szabadságra bocsátott vádlott 2019. március 16-án rokonaival és két ismerősével meglátogatta börtönben lévő fiát. Kocsival mentek, az úton a férfi lerészegedett és veszekedni kezdett élettársával, aki ezt megelégelte, amikor pedig visszatértek lakóhelyükre, egy élelmiszerboltnál kiszállt, és elment.

Mikor a vádlott nem találta élettársát, agresszívvá vált, és üvöltözni kezdett. A tízéves unokájának azt mondta, levágja a fejét, ha nem kerül elő a nagyanyja. A többieket pedig azzal fenyegette, hogy ők is kapni fognak. Végül felszólította őket, hogy menjenek a házába. Mivel ismerték a büntetett előéletű férfit, így féltek tőle, teljesítették, amit kért. A vádlott bezárta maguk mögött az udvari kaput, majd a bejárati ajtót is. A nappaliban a bárpulthoz lépett, és a fiókból elővett egy 27 centis kést, amelyet a pultra tett.

A férfi folyamatosan fenyegetőzött és kiabált az unokájával. A többiek próbálták nyugtatni, és bár úgy tűnt, sikerrel járnak, a férfi magához vette a kést, majd a neki háttal ülő ismerősét megszúrta. A három ruhadarabon is áthatoló szúrás több belső szervet is érintett. A vádlott, látva, hogy a férfi vérzik, azt mondta, menjen orvoshoz, és elengedte őket. A közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedő férfihoz mentőt hívtak, az idejében érkező orvosi ellátás megmentette az életét.

A táblabíróság döntésével súlyosbította az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék által a vádlottra kiszabott tízéves büntetést. Benedek Tibor tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, a korábban az ugyanilyen bűncselekmények miatt elítélt férfi esetében a tízéves – középmértéknek megfelelő – büntetés túlzottan enyhe volt.