A vég kezdete

Rohamléptekben fehéredik Oroszország, és nem a hó teszi. Az interneten keringő felvételekről már ember meg nem mondja, hogy azon épp orosz vagy fehérorosz verőlegények püfölik-e eszetlenül a békés tiltakozókat. Vlagyimir Putyin most végképp elment a falig, ott retteg a bunkerben, miközben a hatósági tiltásra és rendőri erőszakra fittyet hányó nép az utcán azt kilátja: „nem félünk a bunkerben ülő kisembertől”, „Putyin tolvaj, Putyin hazudik”.

Nyilván félnek ők is, van is miért, hiszen látják, miként statuál elrettentő példát Navalnijjal a hatalom. De az elkeseredés és a felháborodás már nagyobb, mint a félelem. A két évtizeden át remekül taktikázó Putyin és sleppje Navalnij megmérgezésével és utólagos meghurcolásával túllőtt a célon, és igencsak meglepődött, hogy az eddig marginális ellenzéki vezető megtanult fájóan visszaütni. Minden bizonnyal igaza van a Kremlnek, hogy kitanították, talán „külföldi erők segítették” a taktikaváltásban, csakhogy ez ellen már semmit sem tud tenni.

A bunkerből Putyin számára már nincs visszaút. A börtönt is bátran vállaló, a bírósági tárgyaláson az elnököt Alsónadrág-mérgező Putyinnak és tolvajnak nevező Navalnij hazatérése óta a demokráciáért és a hatalmi korrupció ellen folyó harc jelképe lett. A Krímbe ejtőernyőzött "zöld emberkék" illegális voltát még semlegesítette a nemzeti érzés, az az általános orosz meggyőződés, hogy a zömében oroszok lakta félsziget történelmileg, kulturálisan, nyelvileg a mindenkori orosz birodalom része. A vírus és a népharag elől bunkerbe menekült tolvaj kisember imázsát viszont már semmi sem tudja ellensúlyozni.

Putyin önmagát lőtte lábon, aktiválta a Lukasenko-modellt. Ezek után már akárki indul is ellenében a választáson, azt tömeges választási csalás nélkül nem tudja legyőzni. A rohamosztagok lojalitása pedig nem örök.