Az utóbbi időben főként gyerekkönyvei jelennek meg, felnőtt prózakötete 2019-ben, verses 2017-ben jött ki utoljára. Amúgy is rapszodikus, melyik oldalra billen az alkotásmérleg, vagy egész egyszerűen az élethelyzete hozza, hogy most a gyerekműfajok vannak túlsúlyban?
Így van, arányaiban most éppen több a gyerekkönyv, de ebben szerepe lehet annak is, hogy a kislányom másodikos, mindig jönnek az újabb és újabb ötletek. Elkészült Malac és Liba két újabb története, tavaszra már könyv lesz belőle. De van új felnőttanyag is: a könyvhétre jelenik meg a Bálnadal című verseskötet, mely az utóbbi évek verseiből állt össze, többek között a Terek című szonettciklusból, amin évek óta dolgoztam.
Akadtak azért „felnőttdolgai” is mostanában: a Magashegyi Underground Titkos életem című, új albumán például Tóth Krisztina-versek hallhatók – ezek megzenésített versek vagy dalszövegek?
A Magashegyi Underground korábbi, kész versszövegeket dolgozott fel. Direkt olyan verseket válogattak, amelyeket alkalmasnak láttak megzenésítésre. De szoktam különben zenére is írni dalszöveget, az egy egészen más típusú munka. Meg kell várni, amíg a dallam megsúgja a szöveget, amíg lassan kibontakozik az a pár mondat, ami természetesen, jól szól, organikusan illeszkedik a dallamhoz, vagy épp ellenpontozza. Ilyen is történt már, a Balkon című dal esetében. Úgy tíz éve Tolcsvay László küldött nekem egy dallamot, egy meglehetősen dinamikus, szinte indulószerű részletet, amely az elégikus szöveggel aztán egész más jelentést kapott, nagyon izgalmas munka volt. Minden olyan feladat, ahol tűpontos koncentráció szükséges, felszabadít azáltal, hogy beszippant. Megszűnik a külvilág, és csak a belső, bontakozó sorokra figyelek. Nemrég Kelevéz Ágnes (irodalomtörténész, muzeológus – a szerk.) kért meg, hogy fordítsak le néhányat Babits Mihály franciául írt verseiből. Színtiszta öröm volt az a pár nap. Sikerült az eredeti formában, az alliterációt és egyéb megoldásokat átmentve megcsinálni. Ez nekem maga az önfeledt játék.
Elmaradt egy közös munkájuk Lola Gruber francia íróval, pontosabban a járvány átírta: mi lett volna, ha… illetve mi valósult meg belőle?
Lola Gruber egy regény miatt utazott ide, Budapestre. Elkezdte írni otthon a történetet, kutatott, és a saját családfakutatása közben elérkezett a budapesti gyökerekhez. Mivel a története az ötvenes évek Budapestjén játszódik, eljött ide ösztöndíjjal. Az eredeti terv az volt, hogy egy vagy két felvett beszélgetésben boncolgatjuk film és irodalom kapcsolatát, irodalmi művek filmes adaptációjáról és a film irodalomra gyakorolt hatásáról beszélgetünk. A kiindulási alap az ő egyik regénye és az én Vonalkód című, a Gallimard Kiadónál megjelent könyvem lett volna. Aztán amikor leültünk egyeztetni, hamar kiderült, hogy valójában egészen más foglalkoztat mindkettőnket. A járvány átírta körülöttünk a világot, megváltoztatta a szokásainkat, a gondolkodásunkat, a nyelvhasználatunkat. Érdekes például, hogy hogyan változott a médiában a vírus megnevezése a járvány kirobbanása óta. Kezdetben új típusú koronavírusként emlegették, aztán lett egyszerű koronavírus, később, már ősszel Covid–19, mostanra meg kiütéssel győzött a sima Covid.
Lola Gruber nagyon fogékony a mi abszurd humorunkra, és amikor elkezdtük mondani egymásnak a különböző karanténsztorikat, röhögésbe fulladt az egész egyeztetés. Kanalazgattuk a madártejet, mert azt csináltam neki, és kitaláltuk, hogy inkább napló-leveleket írunk egymásnak címezve, körbejárva az adott hét járvánnyal kapcsolatos eseményeit, hozzáfűzve a gondolatainkat. Néhány hét alatt meg is született az anyag. Amikor az utolsót elküldtem, vasárnap, már elég gyenge voltam, aztán hétfőn kiderült, hogy én is elkaptam a vírust. Az utolsó rész, amit még hozzáírtam, már erről szól.
Lola szövegeit én ültettem át magyarra, az enyémeket pedig Guillaume Métayer fordította, maga is költő. Mire ez az interjú megjelenik, már kint lesznek a Francia Intézet honlapján a felolvasott részletek.
Inspirálja íróilag a járvány? Merthogy mesekönyv is született a vírusról…
A Járványmese tavasszal született a karantén ideje alatt. Bezárt az iskola, a kislányommal átmenetileg vidékre költöztem, a Tisza-tóhoz. Elsős volt, nem nagyon fogta fel, mi történik a világban, miért szünetel a tanítás. Nekünk, felnőtteknek is elég megterhelő hónapok voltak ezek… Akkor gondoltam arra, hogy Korona lehetne egy kis szemét mesehős, aki mindenkit le akar gyűrni. Megírtam a vírus gyerekkorát, hogy milyen volt az iskola Kínában, milyen tantárgyakat oktattak a vírusoknak és a baktériumoknak, miért utálták Koronát, a strébert az osztálytársai. Őszintén szólva elég jól szórakoztam. Az ember mindig azt mondogatja, hogy direkt a gyerekének ír, és így is van, de tagadhatatlan, hogy ez örömforrás is, mint szinte minden írói munka. Kicsit érthetőbbé tette a lányomnak ezt az egész karanténhelyzetet, az én szorongásomat pedig oldotta, ahogy a munka általában. A mese végén arra biztatom a gyerekolvasót, hogy segítsen a küzdelemben. A szorongás helyett harcoljon kézmosással, maszkkal, és tudatosodjék benne, hogy ez milyen klassz és fontos dolog.
Korona ugyan negatív hős, de mégiscsak ő a főhős, és hát a kalandregényekben olykor a negatív hősök is szimpatikusak. Nem lehet, hogy megszeretik a gyerekek? Én például néha megsajnáltam…
Lili, a kislányom is így volt ezzel. Szegény, milyen ronda és gonosz, nincs barátja… Nehéz belátni, hogy a gonoszt nem lehet jó útra téríteni, hogy a megátalkodott kis dög nem fog megváltozni.
Malac és Liba nem ismerik a koronavírust. Az ő életükben minden rendben van, leszámítva az apró-cseprő, a gyerekek életében ugyanakkor nagyon is komoly, általános nehézségeket. Miért nincs nevük?
Nem is akartam külön elnevezni őket, mert a figurák már megszületésüktől úgy éltek bennem, hogy Malac és Liba. A gyerekek se szoktak külön nevet adni a plüsseiknek, inkább csak azt mondják, hogy kérem a Nyuszit vagy a Zsiráfot. Nekem ők az irodalmi plüsseim, az alvóállatkáim, és annyira meg is nyugtatnak, mint a plüssök. Csak épp nem elaludni segítenek, hanem fent maradni, hogy megírhassam az új sztorikat. Erős kis karakter mindkettő, és a maguk malacságával és libaságával emlékeztetnek bennünket saját korlátainkra és esendőségünkre. Olyan történeteket szeretnék írni, amelyeken nemcsak a gyerek, de a felnőtt is nevet. A visszajelzések alapján Malac és Liba a szülők szívét is megdobogtatta, mert mi meg a saját hülyeségeinket látjuk bennük.
A Kígyóuborka versei ugyan gyereknyelven szólnak, de olyan humorral állnak bosszantó helyzetekhez, hogy akár terápiás eszközök is lehetnének a szülőknek. Amióta például olvastam a Rendes verset, nem kezdek tajtékozni, mikor megtalálom a félig penészes, összeszáradt almacsutkát kiszedhetetlenül beleragadva a táskazsebbe. Cél ez is?
Versben nagyon tudom ám humorral kezelni az almacsutkát, az életben nem mindig. Az én kislányom elhagyós, állandóan keresünk valamit, például az én humorérzékemet, ami ilyenkor hopp!, nincs sehol… elgurult valahová. De ha kicsit távolabbról nézem ezeket a helyzeteket, akkor tudom, hogy ez is tipikus, a családok többségében soha nincs meg a fél pár kesztyű, a tornacucc, az úszósapka, és az iskolatáska zsebében gyűlik a tízórai-komposzt. És azt is tudom, mert már felneveltem egy gyereket, hogy ez mind elmúlik. Ettől persze nem kevésbé idegesítő. De ez is alapanyag. Ez is vers.
+1 kérdés
Említette, hogy hamarosan jön a Malac és Liba 4. része, illetve, hogy a könyvhétre érkezik az új, felnőtteknek szóló verseskötete – mi lesz a fókuszukban?
Ó, jön a tavasz, mi más lehetne a fókuszban, mint a szerelem? Lili javasolta, hogy ez legyen, én eredetileg főzős történetet terveztem. Liba halálosan szerelmes lesz, méghozzá egy nem teljesen hozzá illő madárba. De nem spoilerezek. Tojást is festenek, és kiborulnak azon az igazságtalanságon, hogy húsvétkor mindig a Nyúl jön. Miért nem a Malac vagy a Liba?! Miért mindig csak a Nyúl?
A verseskötet pedig az utóbbi évek fontos verseiből áll, és mit is mondhatnék, a címadó Bálnadal tulajdonképpen valamiféle Ars poetica: „A bálna szomorú / tömör, mint önmaga / testével egy anyag / a bálna bánata.”
Ezenkívül haladok egy regénnyel is, de még messze van a késztől. Ebben az évben mindenképpen szeretném befejezni. Kívánják nekem azt, hogy sikerüljön!
