Előfizetés

Saját malacságaink, libaságaink - Tóth Krisztina járványmesékről, karanténsztorikról

Csejtei Orsolya
Publikálás dátuma
2021.02.06. 14:17
Tóth Krisztina
Fotó: Falus Kriszta
Mesét írt Korona, a mindenkit legyűrni akaró „kis szemét mesehős” gyerekkoráról, Malacot és Libát kezeslábasba öltöztette, a Kígyóuborka című kötetben pedig elmeséli, miből van elege a hosszúkás zöldségnek: „Egy ládában hasalok, / uborkának becézve, / pedig felnőtt ubor vagyok, / kígyósággal tetézve.” Tóth Krisztinával irodalmi plüssökről, elhagyott humorról, a járványról és a bálna bánatáról beszélgettünk.
Az utóbbi időben főként gyerekkönyvei jelennek meg, felnőtt prózakötete 2019-ben, verses 2017-ben jött ki utoljára. Amúgy is rapszodikus, melyik oldalra billen az alkotásmérleg, vagy egész egyszerűen az élethelyzete hozza, hogy most a gyerekműfajok vannak túlsúlyban?  Így van, arányaiban most éppen több a gyerekkönyv, de ebben szerepe lehet annak is, hogy a kislányom másodikos, mindig jönnek az újabb és újabb ötletek. Elkészült Malac és Liba két újabb története, tavaszra már könyv lesz belőle. De van új felnőttanyag is: a könyvhétre jelenik meg a Bálnadal című verseskötet, mely az utóbbi évek verseiből állt össze, többek között a Terek című szonettciklusból, amin évek óta dolgoztam. Akadtak azért „felnőttdolgai” is mostanában: a Magashegyi Underground Titkos életem című, új albumán például Tóth Krisztina-versek hallhatók – ezek megzenésített versek vagy dalszövegek?  A Magashegyi Underground korábbi, kész versszövegeket dolgozott fel. Direkt olyan verseket válogattak, amelyeket alkalmasnak láttak megzenésítésre. De szoktam különben zenére is írni dalszöveget, az egy egészen más típusú munka. Meg kell várni, amíg a dallam megsúgja a szöveget, amíg lassan kibontakozik az a pár mondat, ami természetesen, jól szól, organikusan illeszkedik a dallamhoz, vagy épp ellenpontozza. Ilyen is történt már, a Balkon című dal esetében. Úgy tíz éve Tolcsvay László küldött nekem egy dallamot, egy meglehetősen dinamikus, szinte indulószerű részletet, amely az elégikus szöveggel aztán egész más jelentést kapott, nagyon izgalmas munka volt. Minden olyan feladat, ahol tűpontos koncentráció szükséges, felszabadít azáltal, hogy beszippant. Megszűnik a külvilág, és csak a belső, bontakozó sorokra figyelek. Nemrég Kelevéz Ágnes (irodalomtörténész, muzeológus – a szerk.) kért meg, hogy fordítsak le néhányat Babits Mihály franciául írt versei­ből. Színtiszta öröm volt az a pár nap. Sikerült az eredeti formában, az alliterációt és egyéb megoldásokat átmentve megcsinálni. Ez nekem maga az önfeledt játék. Elmaradt egy közös munkájuk Lola Gruber francia íróval, pontosabban a járvány átírta: mi lett volna, ha… illetve mi valósult meg belőle?  Lola Gruber egy regény miatt utazott ide, Budapestre. Elkezdte írni otthon a történetet, kutatott, és a saját családfakutatása közben elérkezett a budapesti gyökerekhez. Mivel a története az ötvenes évek Budapestjén játszódik, eljött ide ösztöndíjjal. Az eredeti terv az volt, hogy egy vagy két felvett beszélgetésben boncolgatjuk film és irodalom kapcsolatát, irodalmi művek filmes adaptációjáról és a film irodalomra gyakorolt hatásáról beszélgetünk. A kiindulási alap az ő egyik regénye és az én Vonalkód című, a Gallimard Kiadónál megjelent könyvem lett volna. Aztán amikor leültünk egyeztetni, hamar kiderült, hogy valójában egészen más foglalkoztat mindkettőnket. A járvány átírta körülöttünk a világot, megváltoztatta a szokásainkat, a gondolkodásunkat, a nyelvhasználatunkat. Érdekes például, hogy hogyan változott a médiában a vírus megnevezése a járvány kirobbanása óta. Kezdetben új típusú koronavírusként emlegették, aztán lett egyszerű koronavírus, később, már ősszel Covid–19, mostanra meg kiütéssel győzött a sima Covid. Lola Gruber nagyon fogékony a mi abszurd humorunkra, és amikor elkezdtük mondani egymásnak a különböző karanténsztorikat, röhögésbe fulladt az egész egyeztetés. Kanalazgattuk a madártejet, mert azt csináltam neki, és kitaláltuk, hogy inkább napló-leveleket írunk egymásnak címezve, körbejárva az adott hét járvánnyal kapcsolatos eseményeit, hozzáfűzve a gondolatainkat. Néhány hét alatt meg is született az anyag. Amikor az utolsót elküldtem, vasárnap, már elég gyenge voltam, aztán hétfőn kiderült, hogy én is elkaptam a vírust. Az utolsó rész, amit még hozzáírtam, már erről szól. Lola szövegeit én ültettem át magyarra, az enyémeket pedig Guillaume Métayer fordította, maga is költő. Mire ez az interjú megjelenik, már kint lesznek a Francia Intézet honlapján a felolvasott részletek. Inspirálja íróilag a járvány? Merthogy mesekönyv is született a vírusról…  A Járványmese tavasszal született a karantén ideje alatt. Bezárt az iskola, a kislányommal átmenetileg vidékre költöztem, a Tisza-tóhoz. Elsős volt, nem nagyon fogta fel, mi történik a világban, miért szünetel a tanítás. Nekünk, felnőtteknek is elég megterhelő hónapok voltak ezek… Akkor gondoltam arra, hogy Korona lehetne egy kis szemét mesehős, aki mindenkit le akar gyűrni. Megírtam a vírus gyerekkorát, hogy milyen volt az iskola Kínában, milyen tantárgyakat oktattak a vírusoknak és a bakté­riumoknak, miért utálták Koronát, a strébert az osztálytársai. Őszintén szólva elég jól szórakoztam. Az ember mindig azt mondogatja, hogy direkt a gyerekének ír, és így is van, de tagadhatatlan, hogy ez örömforrás is, mint szinte minden írói munka. Kicsit érthetőbbé tette a lányomnak ezt az egész karanténhelyzetet, az én szorongásomat pedig oldotta, ahogy a munka általában. A mese végén arra biztatom a gyerekolvasót, hogy segítsen a küzdelemben. A szorongás helyett harcoljon kézmosással, maszkkal, és tudatosodjék benne, hogy ez milyen klassz és fontos dolog. Korona ugyan negatív hős, de mégiscsak ő a főhős, és hát a kalandregényekben olykor a negatív hősök is szimpatikusak. Nem lehet, hogy megszeretik a gyerekek? Én például néha megsajnáltam…  Lili, a kislányom is így volt ezzel. Szegény, milyen ronda és gonosz, nincs barátja… Nehéz belátni, hogy a gonoszt nem lehet jó útra téríteni, hogy a megátalkodott kis dög nem fog megváltozni. Malac és Liba nem ismerik a koronavírust. Az ő életükben minden rendben van, leszámítva az apró-cseprő, a gyerekek életében ugyanakkor nagyon is komoly, általános nehézségeket. Miért nincs nevük?  Nem is akartam külön elnevezni őket, mert a figurák már megszületésüktől úgy éltek bennem, hogy Malac és Liba. A gyerekek se szoktak külön nevet adni a plüsseiknek, inkább csak azt mondják, hogy kérem a Nyuszit vagy a Zsiráfot. Nekem ők az irodalmi plüsseim, az alvóállatkáim, és annyira meg is nyugtatnak, mint a plüssök. Csak épp nem elaludni segítenek, hanem fent maradni, hogy megírhassam az új sztorikat. Erős kis karakter mindkettő, és a maguk malacságával és libaságával emlékeztetnek bennünket saját korlátainkra és esendőségünkre. Olyan történeteket szeretnék írni, amelyeken nemcsak a gyerek, de a felnőtt is nevet. A visszajelzések alapján Malac és Liba a szülők szívét is megdobogtatta, mert mi meg a saját hülyeségeinket látjuk bennük. A Kígyóuborka versei ugyan gyereknyelven szólnak, de olyan humorral állnak bosszantó helyzetekhez, hogy akár terápiás eszközök is lehetnének a szülőknek. Amióta például olvastam a Rendes verset, nem kezdek tajtékozni, mikor megtalálom a félig penészes, összeszáradt almacsutkát kiszedhetetlenül beleragadva a táskazsebbe. Cél ez is?  Versben nagyon tudom ám humorral kezelni az almacsutkát, az életben nem mindig. Az én kislányom elhagyós, állandóan keresünk valamit, például az én humor­érzékemet, ami ilyenkor hopp!, nincs sehol… elgurult valahová. De ha kicsit távolabbról nézem ezeket a helyzeteket, akkor tudom, hogy ez is tipikus, a családok többségében soha nincs meg a fél pár kesztyű, a tornacucc, az úszósapka, és az iskolatáska zsebében gyűlik a tízórai-komposzt. És azt is tudom, mert már felneveltem egy gyereket, hogy ez mind elmúlik. Ettől persze nem kevésbé idegesítő. De ez is alapanyag. Ez is vers. +1 kérdés  Említette, hogy hamarosan jön a Malac és Liba 4. része, illetve, hogy a könyvhétre érkezik az új, felnőtteknek szóló verseskötete – mi lesz a fókuszukban?  Ó, jön a tavasz, mi más lehetne a fókuszban, mint a szerelem? Lili javasolta, hogy ez legyen, én eredetileg főzős történetet terveztem. Liba halálosan szerelmes lesz, méghozzá egy nem teljesen hozzá illő madárba. De nem spoilerezek. Tojást is festenek, és kiborulnak azon az igazságtalanságon, hogy húsvétkor mindig a Nyúl jön. ­Miért nem a Malac vagy a Liba?! Miért mindig csak a Nyúl? A verseskötet pedig az utóbbi évek fontos verseiből áll, és mit is mondhatnék, a címadó Bálnadal tulajdonképpen valamiféle Ars poetica: „A bálna szomorú / tömör, mint önmaga / testével egy anyag / a bálna bánata.” Ezenkívül haladok egy regénnyel is, de még messze van a késztől. Ebben az évben mindenképpen szeretném befejezni. Kívánják nekem azt, hogy sikerüljön!

András László - Babiczky Tibor: Sötétség délen (Részlet egy készülő kötetből)

Babiczky Tibor András László
Publikálás dátuma
2021.02.06. 14:17

Fotó: Shutterstock
Két fiktív – és időben egymástól távoli – költő „megtalált” versei ezek. Khtónikosz (i. e. V. század) és Alloszantrasz (i. e. I. század) beszél ugyanarról.
A háláról Ha te nem vagy, nem élek palotában – ez igaz. De a lelkem sem volna – mint vihar roncsolta vitorla – szemétre szánt selejt. A háboru lételemed: kín által jöttél a világra, mint mások is, és csatazajban, mint csak kevesek. Felperzselsz hát minden várost, amelyik veled szembeszegülni merészel, végül megállsz a terméketlenné tett földön, házak forró romjai közt, fél szemmel se figyelve arcát a szenvedőknek – s beárazod akkor a békekötést. * Hála, isten Azt beszélik, bikát áldoztál, miután összefeküdtem veled, te nyomorult, mert hálás vagy Apollónnak ezért. Hát elvétetted, te barom. Hermészt illeti hálád. A jóslat Takarodj a szentélyből, nyomorult! – üvöltötte Pűthia, s ő futott szörnyű sorsa elé. * A jóslat Kár volt az áldozatért. Lehetett volna egy jó vacsoránk. Termőből az évszak úgyis épp terméketlenbe fordul át, a jóslat pedig úgy szólt az imént, hogy tavasszal már fölöttem nő a fű. A Kis Kutya csillagkép alatt Az istenek összezavarták, mit Püthia jósolt. Persze, ki tudja? Magas árról hadovált, hullámról, s most mint tű a rózsalugasban, szúrja fejünket a nap. Az aszály évada ez, és ha élni szeretnénk, mindenért, a borért is, rengeteget fizetünk. * A csillagos ég Hajdan csillagos égre ha néztem, apám mesélt, hogyan keletkezett a halvány ösvény odafenn. „Rheia vagy Héra dús melléből kilövellt? Valamely durcás kicsi isten vagy hérosz köpte az égre az anyja tejét? Nem tudjuk. Az ösvény isteni mű. Csak az isteneket teremtette meg az emberek képzelete.” 

Veszteg egy kis csöndben - Garaczi László tűkön ülve

Marik Noémi
Publikálás dátuma
2021.01.30. 10:15

Fotó: Béres Márton / Népszava
Garaczi László egyfelvonásosa bizonyult az évad legjobb drámájának. Veszteg című művét – amit az Első Magyar Karantén-Színház és a Litera karanténdráma-pályázatára írt – a Dramaturgok Céhe titkos szavazással választotta ki az előző évad drámaterméséből. Előtte még elnyerte a Térey-díjat is In Cauda Venenum című versével a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyen. Február 12-én streamelt bemutatója lesz a Katona József Színházban, a színház műfajteremtő K:ortárs sorozatának első részeként. Másfél hete pedig nyolcadmagával neki ítélték a közösségi finanszírozásból fenntartott Baumgarten-emlékdíjat, amit most adtak át másodszorra. – Az íróval beszélgettünk, akinek jelenleg az uszoda és egy jó kis Tankcsapda-koncert hiányzik.
Kellett-e a pályázatra való felkérés inspirációja, lökete, hogy megszülessen ez az egyfelvonásos? Vagy a kialakult helyzet enélkül is tökéletes táptalaj egy író számára, remek drámai (és krimi) alaphelyzet?  A felkérés után el kellett döntenem, hogy akarok-e az amúgy is nyomasztó helyzetben még írás közben is a járvánnyal foglalkozni. A pár hetes határidő is sokkolónak tűnt, általában fél év alatt írok meg egy színdarabot. Végül is arra gondoltam, hogy az intenzív munka talán eltereli a figyelmemet a vírusról. Nagyjából félúton, egy-két hét múlva jött a krízis, kezdett elegem lenni attól, hogy éjjel-nappal, álomban, ébren, megállás nélkül a vírussal foglalkozom. Szorongás, alvás­zavarok. Túljutottam rajta egy kis alkoholterápia segítségével, és áprilisban sikerült leadnom a darabot. A pandémia, az elszigeteltség okozta szorongás határozza meg az egyfelvonásos két szereplőjének mindennapjait is, a magányt és lelki megbillenést azonban ön tovább tetézte egy válás nehezen feldolgozható traumájának igen érzékletes megjelenítésével. Krízis krízist asszociál?  Eldöntöttem, hogy nem írok kifejezetten a járványról, és kerülöm a kézenfekvő és kínálkozó feldolgozási lehetőségeket, mint például az összezárt és magukra maradt családokon belüli feszültségek vagy a home office-ba kényszerített, nyugdíj előtt álló tanárok informatikai iszapbirkózása a zoommal és társaival. Alapvetően nem akartam vicces vagy ironikus lenni. Nem voltam olyan kedvemben. Egy vírustól független helyzetet vettem alapul, egy szakítás gyászmunkáját, és szándékaim szerint ennek a járványhelyzetnek csak hátteréül vagy értelmező közegéül szolgál. Illetve van egy szólam, egy független hang a darabban, ami az általános világhelyzetet írja le a Coviddal együtt. Humor kell, mert a nyomorúságot – a kiszolgáltatottságot, jövőtlenséget és magányt nem lehet további nyomorúsággal terhelni, tetézni?  Az irónia és a groteszk általában kedvenc eszközeim, de itt most nem igazán éltem velük. Nyilván többféle érvényes megközelítés lehet, születtek például remek darabok a literás, Trip-hajós pályázatra vígjátéki, sőt bohózati szemléletmóddal. Teljesen új hang Garaczi Lászlótól a karantén ihletésére – írják az ajánlóban. Ezt ön is így gondolja?  Nem. Aki olvasta például a Wünsch híd című könyvemet, az talán egyetért velem. Mit tippel, mire lesz nagyobb igény: szórakozni, felejteni akar majd inkább a közönség ezután az időszak után, vagy inkább a művek segítségével feldolgozni az átélt krízishelyzetet?  Gondolom, lesz ilyen is, olyan is, én például lehet, hogy a feldolgozás, megértés, elaborálás után, mellett, közben jól kibuliznám magam végre, mondjuk egy „Tankcsapda korai dalok” koncerten a Budapest Parkban, amire amúgy, ha jól emlékszem, a tavaly elhalasztott program után érvényes jegyem van idén április végére, úgyhogy számolom a napokat, tűkön ülve vágom a centit. A katarzis lehetősége ugyan benne van a Covid okozta válságban – mondja Kolozsi László, aki szintén jelentkezett karanténdrámával –, ám nem hiszi, hogy ez fog bekövetkezni, sőt talán még kevesebben lesznek majd, akik szembe mernek nézni saját félelmeikkel. Egyetért?  Felejtésben jók vagyunk. Elfelejteni, újra elkövetni. Ugyanazok a hibák, félreértések, buta bűnök. Felejteni egyszerűbbnek és fájdalommentesebbnek tűnik. Gyorsan átszínezni, átformálni, elhazudni, kinevetni, elfojtani. Olyan ez, mint a tréfás katonai meg főiskolás sztorik kényszeres mesélgetése az összejöveteleken. Szorongás, kiszolgáltatottság, undor, önmegvetés: törölve. Fátylat rá. Legitim eljárás a privát életben, nem kárhoztatok senkit ezért. Önvédelem. Közösségi szinten kicsit más a helyzet, veszélyes gyakorlat, de ebbe most nem mennék bele. Lehet, hogy pusztán szakmai okokból, de én másban vagyok érdekelt: muszáj figyelnem, elemeznem, szembenéznem, vájkálnom, miközben fej­ben jegyzetelek, hogy mit tudok ezekből a tapasztalatokból az írásban használni.
Ki lehet írni a félelmet, traumákat, de legalábbis meg lehet spórolni a pszichológust – mondta egy korábbi regénye kapcsán. Az írás most is feszültséglevezetőként, szelepként működött, ami segíti a túlélést?  Számomra az írás terapikus tevékenység, abból gondolom, hogy ha nem dolgozom, rosszul leszek. Néhány napnyi henyélés után kényelmetlenül kezdem érezni magam. Feleslegesség, üresség, bűntudat, depresszió, önmarcangolás. Lötyög rajtam az élet. Az írás egy jól bejáratott meditációs gyakorlat, jóga, ami nélkül szétesek. De az írásnak lehet konkrét traumafeldolgozó funkciója is, amiről az olvasónak nem is kell tudnia. A katonaságról szóló könyvem (Arc és hátraarc – a szerk.) megjelenése után egyik napról a másikra megszűntek azok az évtizedek óta rendszeresen kísértő álmok, amik mindig ugyanabba a rémes laktanyai helyzetbe vittek vissza. Már megérte. Drámájában Pedro, a lelépő férj az online világba menekül, a volt feleségnek viszont nincs ilyen menekülési lehetősége érzelmei, traumái elől. A férfi a jobb túlélő?  Nem vonnék le ilyen messzemenő következtetéseket. Úgy általában azt gondolom, hogy a nők jobb túlélők, talán éppen azért is, mert férfiak által dominált világban élnek. A tervek szerint egész estés előadás is készül a Trip hajón tavaszra, Megvalósulni látszik a terv?  A jelenlegi járványhelyzetben senki nem tudja, nem is tudhatja, hogy mikor és hogyan fog majd elkészülni, és mikor lehet újra élő, offline előadáson részt venni. A Katona József Színház drámapályázatára is írt egy drámát, amit beválasztottak a három legjobb közé. Mit lehet tudni erről a műről?  Terjedelemben hasonló, kevés szereplős és posztdramatikus darab az is. Nem klasszikus párbeszédekkel, hanem belső monológok dialógusával mesél el egy történetet, és van némi köze a vírushoz is. A címe: „Végre egy kis csönd”. Máté Gábor rendezi, és úgy tudom, februárban kerül a nézők elé online, streamelt változatban – én is nagyon kíváncsian várom. Konkrétumokat az új darabról nem spoilereznék. (A meghívásos pályázatára beérkezett húsz mű közül négy alkotást díjaztak, Garaczi László drámája mellett Szécsi Noémiét, Tasnádi Istvánét és Háy Jánosét – a szerk.) Végül: A bezártság kedvez az alkotó energiáknak? És ha igen, melyik műnem és milyen műfaj kívánkozik ki ilyenkor leginkább egy olyan íróból, aki többen is otthonos? Milyen munkákon dolgozik mostanában?  Az egyedüllét alapállapot, így dolgozom évtizedek óta. Viszont most aggódnom kell a szeretteim miatt, akiknek egy részét ráadásul a világ távoli és jelenleg gyakorlatilag megközelíthetetlen helyein érte és ejtette foglyul a járvány. Ráadásul nem járhatok úszni, alig találkozom barátokkal, nem mehetek koncertre, színházba, kocsmába. Ez így együtt azért, valljuk be, elég kemény. Hogy ez a lassan egy éve tartó globális fenyegetettség miként határozná meg az ideális írói műfajt, azt nem tudom. Kézenfekvőnek tűnik a dráma, több okból, hiszen a járvány közben zajlanak más események, rémesek és biztatóak is. Tavaly ezek az írói feladatok engem megtaláltak, nem én kerestem őket, és történetesen többnyire színházi felkérések voltak. De közben azért írtam hosszúverset a balatonfüredi Quasimodo-költőversenyre, és folytattam egy félkész regényt is, ami ugye próza. Váltogattam a műfajokat, számomra talán ez a megoldás. Vetésforgó, elvégre mégiscsak parasztcsaládból származom.

A Veszteg

költői és hétköznapi, akciódús és lélektani, experimentális és ókori görög drámát idéző – egy nemrég elvált pár monológsora kórussal, szabadversben. A digitális világ és a valóság, lakások zárt tere és a természet kék ege méla hömpölygéssel váltja egymást. Ám mindez nem ellenpontozásként működik, hanem az elmúlás feltartóztathatatlan szomorúságát és az apokalipszis érzetét adja.