Előfizetés

Több kerületen át üldözték a rendőrök Benjámint, mire meg tudták állítani

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.04. 22:01
K. Benjámin autója
Fotó: Mihádák Zoltán / MTVA
Minden oka megvolt arra, hogy meneküljön az egyenruhások elől.
A rendőrség közlése szerint február 4-én, csütörtökön 16 óra 25 perc körül figyeltek fel a járőrök egy gyanús autóra a XV. kerületben, a Pozsony úton. Éppen indultak a rendőrök ellenőrizni, amikor a sofőr látványos jelét adta annak, hogy meg akarja úszni a hatósági kontrollt: kövér gázt adott, majd elszáguldott a helyszínről. A jármű körül állt hat ember, ők villamossal mentek el. 
Az ismeretlen sofőrt a IV., XIII., és XV. kerületen keresztül követték, majd a IV. kerületi Berda József utca 44. szám alatt állították meg 16 óra 42 perckor. Sérülés nem történt.

A villamossal távozó hat embert is fülön csípték: őket a XV. kerületi, az autót vezető K. Benjámint pedig a IV. kerületi rendőrségre állították elő. Az ügyben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt indítottak büntetőeljárást. Az autó vezetőjével szemben közúti veszélyeztetés vétség miatt külön eljárás indul.

A helyszínen meghalt a busszal ütköző autó sofőrje és utasa Cibakházánál

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.04. 20:53

Fotó: Donka Ferenc / MTI
Apa és fia vesztette életét, az autóbusz utasai közül többen megsérültek.
Halálos közúti közlekedési baleset történt Cibakháza és Nagyrév között, a 4633-as számú út 16. kilométerszelvényében 2021. február 4-én 15 óra körül - írja a police.hu. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi vezetője közlekedett Nagyrév irányából Cibakháza felé, amikor egy balra ívelő kanyarban eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő autóbusszal. A baleset következtében a személygépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette, valamint - az elsődleges orvosi vélemény szerint - az autóbuszon hat utas könnyű sérülést szenvedett.  

Sok munkát adott a tűzoltóknak a viharos szél Borsodban (fotók)

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.04. 18:20

Fotó: Hudák Andrea tűzoltó alezredes / BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság/Facebook
Elsősorban Miskolcon kértek segítséget kidőlt fák miatt.
Erős szél kísérte az átvonuló hidegfrontot az ország északi, északkeleti részén. Miskolcon, a Szabó Lőrinc sétányon egy fa ága leszakadt, a megyeszékhely tűzoltói motoros láncfűrésszel eltávolították - írja a Katasztrófavédelem a közösségi oldalán.  
  • A Szentgyörgy úton egy hatméteres fa dőlt az úttestre, a tűzoltók megszüntették a forgalmi akadályt.
  • A Tátra utcában egy húsz méter magas nyárfa egy udvarba dőlt, elektromos vezetéket szakított le. Az egységek motoros láncfűrésszel, tűzoltódaru segítségével eltávolították a fát.
  • A Csabai kapu utcában egy kétemeletes épület tetőszerkezetét bontotta meg a szél, a tűzoltók a veszélyes lemezeket eltávolították.
  • Bükkaranyoson egy fa távközlési oszlopot döntött ki, a miskolci hivatásos tűzoltók avatkoztak be.