Boris Johnson;Brexit;David Cameron;Európai Unió;

2021-02-06 16:28:06

Ki nyer a Brexittel?

Jogi abszurdum, de tény: a tárgyalások a szerződés ratifikálása közben is zavartalanul folynak.

Nagy-Britannia elveszítette az Európai Uniót. A The Economist 2021. január 2-i száma ezekkel a drámai szavakkal köszöntötte az új évet, ami egészen mást jelent, mint amiről a brexitisták a 2016-os népszavazás óta beszélnek. A december 30-án kapkodva aláírt szerződés a no deal-nél (vagyis a megállapodás nélküli kilépésnél) alig jelent többet. Michel Barnier, az EU főtárgyalója maga is elismerte, hogy a többéves alkudozás nem volt más, mint egymás kölcsönös gyengítése.

A legújabb Brexit-szerződés terjedelme (1334 oldal) nagyon imponáló, de nem elegendő ahhoz, hogy egy gazdasági nagyhatalom és az Unió egységes piacának bonyolult viszonyait – a brit szuverenitás „visszaszerzése” jegyében – rendezze. Az EU teljes joganyagának, a nevezetes közösségi vívmányoknak a terjedelmét mintegy 100 000 oldalra becsülik. Téves feltételezés, hogy e gigantikus szabálytömeg mindennapos alkalmazása csupán a „brüsszeli” bürokraták hóbortja. Ahol nem igyekeznek a környezetet védeni, vagy nem ügyelnek az élelmiszerek biztonságára, ott természetesen nincs szükség ilyen mennyiségű jogszabályra.

Jogi abszurdum, de tény: a tárgyalások a szerződés ratifikálása közben is zavartalanul folynak. Többek között azért, mert például a pénzügyi szolgáltatások ügye még rendezetlen. A londoni City elveszítette az európai piacokhoz való automatikus hozzáférés jogát, ami gazdaságilag az Uniónak kedvez. A világlapok elemzői abban is egyetértenek, hogy az örökké euroszkeptikus britek távozása az EU-ból a huszonhetek számára egyfajta felszabadulás-élményt is jelenthet.

1334 oldal díszcsomagolásban

A Brexit hívei, mindenekelőtt Boris Johnson a megállapodást karácsonyi ajándékként tették le a fa alá a brit polgárok számára. A győzelmi jelentések többnyire arról szóltak, hogy a szerződés létrejött, és január elsejétől Nagy-Britannia és a kontinens kereskedelmi forgalmában nem lesznek vámok és mennyiségi korlátozások. Azt persze elfelejtették hozzátenni, hogy időigényes vámellenőrzés viszont lesz, ami akár a meglévő beszállítói láncok széteséséhez is vezethet. Miután az áruk és a személyek szabad mozgására csak a vámunió tagjai jogosultak, arról is hallgatni kellett, hogy a britek 2021 januárjától kereskedelmi szempontból ún. harmadik országnak minősülnek.

A vámhatár ebben az esetben azt jelenti, hogy az áruforgalomban minden szállítmány határátlépésekor vámáru-nyilatkozatot kell kitölteni. Ráadásul az importőrnek azt is igazolnia kell, hogy a termék honnan származik. Erre azért van szükség, hogy például egy amerikai autógyár egy angol összeszerelő cég közvetítésével ne tudja az uniós importvámot megspórolni. A 0 százalékos, kedvezményes vámtétel ugyanis csak azokra az árucikkekre vonatkozik, amelyek származási helye Anglia, Wales vagy Skócia (Észak-Írország továbbra is része maradt a vámuniónak). A Nagy-Britanniába tartó export is bonyolultabbá válik. Egy – mondjuk – divatos ruházati cikkeket Londonba szállító olasz vállalatnak igazolnia kell, hogy vámbiztosítékkal is rendelkezik. Ebből kell ugyanis a brit importtermékeket terhelő ÁFÁ-t, valamint az esetleges vámot megfizetni. A 0 százalékos vámtétel itt is csak azoknak jár, akik sikeresen „átestek” a származási vizsgálaton. A The Guardian 2021. január 20-án például arról tudósított, hogy a vámbiztosíték többletköltsége egy 200 000 fontot érő kamion-szállítmány esetében, akár 40 000 fontot is elérhet. Márpedig sok európai cég nem akarja vállalni ezt a terhet, ezért inkább feladja a Nagy-Britanniába irányuló, korábban jövedelmező exporttevékenységet.

Már a januári világsajtó is tele volt a kikötői káoszról és az áruellátás zavarairól (például az észak-írországi bevásárló-központok üres polcairól) szóló hírekkel. A skót halászok arra panaszkodnak, hogy a francia és a spanyol éttermek sorra mondják le a megrendeléseiket, mivel az ínyencségek alapanyagául szolgáló tengeri halak és rákok a hosszú várakozást a kikötőkben rosszul viselik. A szakszervezetek máris a szerződés újratárgyalását kérik, de Boris Johnson – holmi gyermekbetegségeket emlegetve – valamennyiüket türelemre inti. A külkereskedők, vagy a Londont elhagyó pénzügyi cégek eddig valahogy nem ismerték fel a „visszanyert szabadságtól” várt, évek óta hirdetett előnyöket.

A versenyfeltételek nem egyenlőek

A tudósítások egy része a forgalom Brüsszel általi lassításáról, bürokratikus akadályokról beszél, ami a vámunió lényegének teljes félreértése. Az Európai Unióba (korábban a Közös Piac országaiba) érkező árucikkekre 1968 óta vetnek ki egységes vámokat. Ennek nem is titkolt célja, hogy az uniós vállalkozások a belső piacon más országok cégeivel szemben versenyelőnyhöz jussanak. A decemberben aláírt szabadkereskedelmi megállapodás ezt próbálja – immár egy nem-tagállam esetében – valamelyest kiegyenlíteni. Nagy-Britannia maga ragaszkodott ahhoz, hogy elhagyja a belső piacot és a vámuniót: ezért semmi értelme a bevezetett időrabló vámellenőrzés miatt a „brüsszeli bürokratákat” elmarasztalni.

A Brexit-ügyben sajnos az is probléma, hogy az uniós tárgyalók már nem igazán bíznak a britek szavahihetőségében. Ismert tény, hogy a Johnson-kormány 2020-ban a korábban már ratifikált ún. kilépési szerződést egyoldalúan módosította, ami a nemzetközi jogi gyakorlatban szinte példátlan. Ezért a mostani megállapodás az „egyenlő versenyfeltételek” kölcsönös garantálására épül, amit az igen aprólékos szabályozástól remélnek. Az egyoldalú piaci előnyszerzés tehát a szerződés szövege szerint kizárt. Ez azonban a mindennapok gyakorlatában nehezen képzelhető el, miután az Uniónak a briteknél ötször nagyobb a gazdasági súlya. Emellett azt sem lehet tudni, hogy a szabályok megsértését, például a tiltott exporttámogatások esetében ki fogja – az Európai Unió Bírósága helyett – szankcionálni. A kereskedelmi konfliktusok máris látható szaporodása miatt csak remélni lehet, hogy a megállapodást egyoldalúan senki nem fogja felmondani. Sajnos az angol-svéd AstraZeneca-ügyről riasztó hírek érkeznek. Az Európai Unió a vakcinaszállítások csökkentését szerződésszegésnek tekinti, s az „elosztási” vita a mostani feszült helyzetben könnyen kereskedelmi háborúhoz vezethet.

Vesztesek és vesztesek

A Brexit-saga a brit Konzervatív Párt és elsősorban David Cameron, volt miniszterelnök populista politikájának a következménye. A kétoldalú kereskedelmi tárgyalásokat (alkudozásokat) a decemberi megállapodás után, talán még évekig folytatni kell, és az is világos, hogy a brit kilépésnek nem lesz igazi nyertese. Nagy-Britannia már csak földrajzi helyzete miatt sem szakadhat el Európától, miután gazdasága a világ egyik legfejlettebb nagyrégiójának szerves része. A 2019-es adatok szerint az Egyesült Királyság teljes áru- és szolgáltatásexportjának 43 százaléka az uniós tagállamokba irányult, mintegy 294 milliárd font értékben. Az importfüggőség még ennél is nagyobb. Ugyanebben az évben a teljes brit behozatal 52 százaléka (373 milliárd font) a kontinensről érkezett. A makrogazdasági adatok mögött az üzleti és a személyes kapcsolatok évtizedek alatt kiépült, százmilliós hálózata él, amit kártevő politikusok sem képesek szétszakítani. A gazdasági és társadalmi veszteségek ettől persze még jelentősek lehetnek.

Érthetetlen és ostoba döntés például a brit fiatalokat megfosztani attól a lehetőségtől, hogy az EU egyik legsikeresebb programjában, az Erasmusban továbbra is részt vegyenek. Arra is nehéz észszerű magyarázatot találni, vajon miért támogatja a brit kormány 2000 fonttal azokat az uniós állampolgárokat, akik hajlandóak végleg eltávozni az „Önkéntes visszatérés” elnevezésű projekt keretében?

Európa is sokat veszít. Nemcsak költségvetési értelemben, hanem korábbi illúziói jó részével is szegényebb lett. Azt hitte például, hogy Nagy-Britannia, Shakespeare szülőföldje a barátja is, nemcsak a szövetségese. Olyan gazdasági és katonai nagyhatalom, amely az 1973-as integrációs csatlakozása óta politikai kultúrájával is példát mutat: a liberális demokrácia őshazája, ahol megbecsülik az idegeneket. Ismert, hogy a kelet-európai bevándorlók – magasan képzett mérnökök, informatikusok vagy orvosok – a jövedelemkülönbség miatt érkeztek, de többségükre a kulturális vonzerő is hatott.

Makrogazdasági szempontból az Unió veszíthet kevesebbet. Gazdasági alapjai – a vírusválság ellenére is – szilárdak és még a primitív „brüsszelezéssel” (például miért hiánycikk a vakcina?) sem sikerül átírni az elmúlt évtizedeket. Kiépült és hatékonyan működik a világ legnagyobb egységes piaca. Csak a Covid-19 miatt nem biztosított a Schengen-övezet korábban ismeretlen szabadsága. Az euró – költségvetési unió nélkül is – a világ második tartalékvalutája.

A választók a járvány miatt egyre türelmetlenebbek, s várható, hogy Nagy-Britanniával nehéz tárgyalások következnek. Ne legyenek illúzióink: a brit gazdaság bajaiért – legalábbis a brexitisták szerint – ők nem, csak a „brüsszeliek” lesznek felelősek. Az Európai Uniónak ezért komoly vitákra kell felkészülnie, de továbbra sem adhatja fel az egységes piacot védő elveket.