Európa;szigorítás;enyhítés;koronavírus;brit mutáció;

2021-02-05 14:57:46

Európát most leginkább a vírusmutációk fenyegetik

Egymástól eltérő stratégiákkal küzdenek a koronavírus-járvány fellángolása ellen az uniós országok.

Három hétre ismét vörös zóna, vagyis karantén alá helyezett terület lesz az észak-olaszországi Alto Adige a koronavírus-járvány miatt – jelentette be pénteken Arno Kompatsche, a tartomány, egyben Bolzano kormányzója. 

Olaszországban január 25-től enyhítették a korábbi korlátozásokat: újraindult napközben a vendéglátás, újranyitottak a múzeumok, engedélyezték a városok közötti mozgást a tartományokon belül. A nyitás hatására azonban az elmúlt napokban ismét megemelkedtek a járványmutatók.

Új lendületet kap a járvány

Eközben Németországban egyértelművé tették: veszélyesebbé vált az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) a korábbiaknál fertőzőképesebb mutációk miatt.

Lothar Wieler, a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője pénteken Berlinben elmondta: leginkább aggasztó az először Nagy-Britanniában azonosított, B.1.1.7 jelzésű változat, amely nemcsak fertőzőképesebb, hanem előzetes vizsgálati adatok szerint súlyosabb lefolyású betegséget is okozhat, mint a korábbi mutációk. Ez a 16 német tartomány zömében jelen van, s sz új fertőződések csaknem 6 százalékát ennek tulajdonítják.

Jens Spahn német egészségügyi miniszter szerint „kemény hetek” következnek, és csak nagyon óvatoson lehet lazítani a korlátozásokat, elsőként az iskolák és óvodák megnyitásáról lehet szó Németországban.         

Romániában a fertőzőbb brit mutáció is közösségi szinten, követhetetlenül terjed – állítja Dumitru Jardan biológus, a MedLife magánklinika-hálózat vezető kutatója, miután 90 véletlenszerűen kiválasztott minta közül 24 esetben azonosították a brit vírusvariánst. 

A Médiafax hírügynökség a romániai helyzet kapcsán kiemelte:

Mindazonáltal Sorin Cimpeanu oktatási miniszter pénteken bejelentette: hétfőtől Románia 3181 települése közül 2129-ben minden diák visszatérhet az iskolába.

Szigor kontra részleges enyhítés

Csehországban is rosszul alakul a járványhelyzet. Erről Andrej Babis cseh miniszterelnök pénteken a prágai repülőtéren nyilatkozott, mielőtt elindult Budapestre. 

A cseh kormányfő szerint azt mérlegelik, hogy anyagilag is ösztönözzék a polgárokat a tesztelésre. Az elképzelések szerint mindazok, akik a tesztelés eredménye alapján karanténba kerülnének, a jövőben még napi mintegy 250 vagy 500 koronás állami támogatást is kapnának a karantén idejére. Ugyanakkor emelkedne a betegeknek nyújtott segélyek nagysága is.

A kormány hétfőn tűzi napirendre a témát, és Andrej Babis szerint szintén ekkor tárgyalnak arról, hogy a romló járványhelyzet miatt szigorítják-e az érvényes óvintézkedéseket. Csehországban február 14-ig szükségállapot van érvényben. 

Ugyanakkor Lengyelországban részleges enyhítés jön, ahogyan azt Mateusz Morawiecki miniszterelnök pénteken bejelentette:

Hétfőn már megnyíltak a múzeumok és a bevásárlóközpontok is, de azt a kormányfő hangsúlyozta, hogy minden feloldott korlátozás feltételesen, február végéig érvényes. A szállodákban, valamint a kulturális intézményekben csak a férőhelyek ötven százalékát szabad elfoglalni. Továbbra is zárva maradnak az edzőtermek, az éttermek pedig csak elvitelre árusíthatnak ételeket.