Az önök realitás-projektje jelenleg az egyetlen fórum, amely módszeresen mutatja, mi történik az egészségügyben. Változott valami attól a rendszerben, hogy ezt elindították?
Igen, néhány esetben, miután nyilvánosságra kerültek dolgok, egy-egy helyen volt valami változás. Bár az ok-okozati összefüggést nehezen tudnánk igazolni. Egyértelmű visszaigazolásokat csak a sajtó munkatársaitól kaptam, számukra hasznos, ők ezekből a bejegyzésekből sok részletet eljuttattak a nagy nyilvánossághoz.
A kormányzattól vagy az intézményektől kapott visszajelzést?
Nem!
Retorzió sem érte azokat, akik segítették ezt a munkát?
Szerencsére nagyon ritka esetben volt csak beazonosítható, hogy kitől származott az információ. Ritkán követtem el azt a hibát, hogy egyértelműen megneveztem intézményt. Tudatosan törekszem arra, hogy rendszerhibákra hívjam fel a figyelmet, és ne konkrét intézményeket vagy embereket állítsak célkeresztbe.
Mostanra realitássá vált a hazai oltóorvosok számára az orosz és a kínai vakcina is, bár valójában egyikről sincs meggyőző dokumentációja a hazai hatóságoknak. Mit javasolnak az orvosoknak?
Azért van némi különbség. Az orosz Sputnyikot és a dokumentációját a magyar hatóságok, ha ellentmondásos körülmények között is, de legalább vizsgálták. Emellett remélhető, hogy előbb-utóbb uniós hatósági engedélye is lesz, vagy legalábbis az ottani vizsgálatot követően tisztábban látunk majd. A kínai, Sinopharm vakcina – amelynél elsősorban hitet várnak el tőlünk – behozataláról és felhasználásról lényegében a külügyminiszter dönt. A magyar hatóságok szinte pecsétnyomó hellyé degradálódtak. Így a Sinopharm és más, esetleg a továbbiakban ugyanezen elvek szerint engedélyezett vakcinák beadása vagy nem beadása komoly lelkiismereti válságot okozhat majd sok-sok magyar orvosnak. Egyrészről legtöbbünk úgy tudja, hogy a beadott vakcina a jó vakcina, az eddig is rengeteg áldozatot szedő járvány csak így állítható meg. Másrészt: hogyan világosítsuk fel és győzzük meg polgártársainkat, ha a beadandó szerről magyar nyelvű, az összetevőket, mellékhatásokat, azok valószínűségét, illetve a hatékonyságot tartalmazó leírat egyelőre nincs? Ajánljuk vagy ne? Ha igen, kiknek? Veszélytelen-e az idősebbeknél? Egyáltalán, jogszerű-e a járvány ezen stádiumában létező, de elegendő menyiségben csak esetleg később érkező alternatívák helyett egy nem teljesen végigvizsgált vakcinát beadni? Ki viseli ilyenkor a felelősséget? Ha a jelen stádiumban valamilyen tanácsot a dilemma előtt álló kollégáknak mégis csak adni kellene, azt mondanám, mindenképpen várják és követeljék meg az egyértelmű, hivatalos magyar gyógyszer leiratot. Ha ennek birtokában és szellemében járnak el, ez alapján világosítják fel az embereket, ők már nem marasztalhatók el. A kamara is arra kérte közleményben a kormányt, hogy csak a hazai és az európai gyógyszerbiztonsági szabályok szerinti bevizsgálás után engedélyezzen vakcinákat.
Mit reagáltak erre?
Ez idáig semmit. De a kamara és kormányzat közötti kommunikáció amúgy is egyirányú. Mi gyűjtjük az orvosoktól érkező kérdéseket, problémákat, visszajelzéseket, küldjük a leveleket az általunk feltételezett illetékeseknek, de a válasz csak ritkán és többnyire igen lassan érkezik.
Még három hét és az orvosoknak alá kell írniuk az új munkaszerződéseiket. Ön szerint mi a rendezett az új jogviszonyt illetően és mi az, ami még tisztázásra vár?
Még mindig nagyon kevés konkrétumot tudunk és ritkán érkeznek teljesen egyértelmű válaszok a kérdéseinkre. Még nem tudjuk például azt, hogyan számolják majd a fizetés alapjául szolgáló munkaéveket, milyen pótlékok, ügyeleti és túlóra díjak maradnak meg március elseje után is. És ami marad, az elegendő lesz-e arra, hogy kiváltsák azon plusz juttatásokat, amik eddig honorálták az egyes szakmákban a különösen megterhelő munkát?
Ezeket a plusz jövedelmeket nem váltja ki a magasabb bér?
Nem minden esetben. A most ismert számítások szerint előfordulhat, hogy valakinek csökkenni fog a hálapénztől mentes, legális jövedelme.
Ez milyen szakmákban fordulhat elő?
Azokban, ahol eddig a különféle hiányszakma-pótlékokkal próbálták az orvosokat az adott területen marasztalni. Ilyenek például az aneszteziológusok, a sürgősségiek, a baleseti sebészek. Nem világos még teljesen az sem, hogy a hiányszakmákban elhelyezkedő rezidensek ösztöndíja megmarad-e? Pedig a szakember hiányos területek nem fognak a béremelés hatására, mintegy varázsütésre benépesedni. Ha az emberek választhatnak egy nyugodtabb, békésebb, jobban szervezhető életet biztosító szakterület és egy olyan között, ami rengeteg ügyelettel, kiszámíthatatlansággal, éjszakai terheléssel jár – jelentős részük nyilván a nyugodtabbat fogja választani. Ezért jobb lenne megtartani az ez iránti motivációt is, különben előfordulhat, hogy a magasabb fizetés ellenére sem lesz a „rázósabb” szakterületeken orvos.
Azt látják már, hogy körülbelül az orvosok hány százaléka tervezi, hogy nem ír alá új munkaszerződést?
Nem, csak azt látjuk, hogy nagy a bizonytalanság, sokan gondolkodnak rajta, de hogy végül ki az, aki majd lép is, azt nem lehet most még megmondani. Nem merek számot mondani.
Arányokat sem?
Nem, tényleg nagyon jelentős különbségek vannak a szakmák és az egyes országrészek között. Emellett hatalmas a feszültség a szakdolgozók körében – ott sem látszik még - végül ki megy, ki marad, s náluk a bajok is nagyobbak lehetnek! Nagyon nagy a bizonytalanság az alapellátók körében, akiket még további tisztázatlan helyzetek terhelnek. A háziorvosok, a házi gyermekorvosok még nem látják át az új finanszírozásukat és az új státuszukat, illetve ezek feltételeit sem. Az alapellátó fogorvosok még náluk is bizonytalanabb helyzetben vannak, nem terjed ki rájuk sem egyértelműen a szolgálati törvény, sem pedig a béremelés hatálya, és ez több mint igazságtalan, így ők jelenleg a saját lehetőségeikért és az egyenlő elbánásért küzdenek.
Van valami előrelépés a szülészek hálapénzzel kapcsolatos kivételezett helyzete kérdésében?
Nincs. A kamara eredeti javaslata nagyon ellenezte, hogy bármiféle kivétel belekerüljön ebbe az új szabályozásba. Bár a véleményünk változatlan, de később kénytelen-kelletlen tudomásul vettük, hogy erre van egy nagyon egyértelmű kormányzati szándék. Ám, hogy ez ne a hálapénz számára nyisson kaput, a kamara az országos szülész-nőgyógyász szakfelügyelővel együttműködve letett egy javaslatot, hogy hogyan lehetne ezt a helyzetet átmenetileg teljesen legálisan rendezni. Ez a javaslat azóta nagyjából visszhangtalan maradt a kormányzat részéről. A részletszabályozás hiányát pedig úgy reagálták le különböző nőgyógyászati osztályok, hogy nem engedik meg az orvosválasztást az eddigi formában.
Ön szerint mégis mi lehet a megoldás, különösen a tekintetben, hogy létrehoztak egy új intézményt a hálapénz-vadászatra a BM-ben?
Ebben a pillanatban sem tudunk jobbat a korábbi javaslatunknál. Hosszú távon pedig mi azt gondoljuk, hogy az a rendszer, amiben egy választott orvosnak, akár a karácsonyi ebéd mellől vagy éjfélkor egy, durva 24 órás ügyelet után is föl kell kelnie, és be kell mennie levezetni egy szülést, az nem tartható. Ez nem biztonságos az érintett anyák számára sem. Ehelyett sokkal tisztább és átláthatóbb helyzetet teremtene, ha a rendszer iránti bizalom általában erősödne. A kismamák bízhatnának abban, hogy az éppen aktuálisan bent lévő team őket a protokolloknak megfelelően és jó színvonalon fogja ellátni. Azaz, ha egy adott orvos helyett a kórházban és a csapatban bíznának meg.
Próbavásárlásnak álcázott rendőrségi akciókkal képzelte el eredetileg is az orvosi kamara a hálapénz-tiltást?
Nem, nem pont így. A kamara eredetileg a teljes fizetésemeléshez és nem pedig annak az első részletéhez kötötte volna a hálapénz szankcionálását. De kénytelenek vagyunk elfogadni azt, hogy ez most már így alakult. Ezzel együtt mi abban szeretnénk hinni, hogy nem a szankciók fogják megváltoztatni a világot, hanem az, ha a rendszer átlátható, tervezhető lesz. Büntetés helyett a bizalomépítésben hiszünk. Ha az emberek elkezdenek bízni abban, hogy nincs szükség hálapénzre a rossz ellátás elkerüléséhez.
A kamara számára látszik már, hogy milyen új struktúra épül, mitől lesz jobb az ellátórendszer?
Attól, hogy a rendszer jelentősen központosított irányítás alá kerül, még önmagában nem lesz jobb, a részletszabályok pedig váratnak magukra. Ahogy én látom, attól, hogy megtörténik ez a fizetésemelés, elkezdődött a hálapénz kivezetése a rendszerből, még messze nem oldódik meg az egészségügy összes gondja. Sőt mindez további visszásságokat tárhat fel, és további csontvázak fognak kidőlni a szekrényekből. Eddig például a hálapénzes szakmákban az orvosok motiváltak voltak arra, hogy akár rossz körülmények között is elvégezzék a munkát, keressék a feladatokat, újabb betegeket vállaljanak. A manuális szakmákban sokaknál cél volt, hogy minél többet operáljanak, akkor is, ha nyáron nem működött a légkondicionáló a műtőben, ha nem volt megfelelő műszer, eszköz. Olykor az utóbbiakat „zsebből, az extra bevételeikből” pótolták. Mostantól ez az ösztönző kivész a rendszerből, és nem lesz oka az orvosoknak szemet hunyni egyéb hiányosságok, például a nővérhiány fölött. Így akár hátra is dőlhetnek a szakemberek, és mondhatják, hogy a nemzetközi protokollok szerint a minőségi munkához ezekre és ezekre a felszerelésekre lenne szükségük. S amíg ezt nem kapják meg, nem tudják tenni a dolgukat. Mindez elvezethet oda, hogy a hazai protokollokat megújítják, a kórházak vezetése pedig kénytelen lesz mindenhol és egyformán megteremteni a minőségi ellátás feltételeit. De addig azért még sok küzdelem vár ránk.
