légszennyezés;szén;Mátrai erőmű;

2021-02-05 18:57:36

Korábban zárják be a mátrai szénblokkokat

A korábbi terveknél öt évvel korábban zárja be a kormány a légszennyező mátrai lignitblokkokat. Az egység átalakítási iránya ködös, de az biztos, hogy az EU fizeti.

A Mátrai Erőmű szénblokkjait 2025 végén leállítják – szúrható ki az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által az MTI-nek megküldött közlemény vége felé. Ez a kormány elmúlt évekbeli ellentmondásos nyilatkozatai után viszonylag egyértelmű elköteleződés az eddig hangoztatott időpontnál öt évvel korábbi bezárás mellett. Az elmúlt évek során a kormány – valamint számos hivatalos irat – 2030-ra tette a légszennyező egységek bezárását. Bár Palkovics László szakminiszter tavaly év elején már megemlítette a 2025-ös időpontot, ezt akkor forrásaink nyelvbotlásnak minősítették és a tárca azóta sem egyértelműsítette a helyzetet. Olyannyira, hogy – ez év elején távozott – energiaügyi államtitkára, Kaderják Péter még tavaly októberben is legkésőbb 2030-as kivezetést említett.

A pénteki közlemény szerint Palkovics László és Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a helyszínen szakszervezeti vezetőkkel és országgyűlési képviselőkkel tárgyalt. A kormánytagok és az állami tulajdonos, az MVM ismét hitet tett az egység „zöld átalakítása” mellett, de ezt még az eddigieknél is kevéssé konkretizálták. A tervek között említik a bányaterületek helyreállítását, „térségi zöld közlekedési megoldások népszerűsítését”, egy „tisztaszén-eljáráson alapuló” kísérleti üzemet, valamint egy olyan „alapanyaggyártó” vegyiüzemet, ami „megteremti a bányászat középtávú fenntartásának alapjait”. Azt is hangsúlyozták, hogy „a munkahelyek nincsenek veszélyben”. (Az erőmű és a térség több ezer munkahelye tükrében szakértők ezt még akkor is megkérdőjelezik, ha megvalósulnak a korábban ígért, itt nem említett gáz-, hulladék- és napelem-alapú fejlesztések.) A közlemény alapján az átalakítást javarészt uniós támogatásból állnák. Már kaptak is 5,2 milliárdot az „átmenet elősegítésére”. Oravecz Zsolt, a Mátrai Erőmű vezérigazgatója szerint a beruházásra úgynevezett szén-dioxid-kvótákon keresztül több mint százmilliárdos támogatás igényelhető. Emellett érkezhetnek források a „méltányos átállást támogató" uniós alapból is.