hazugságok;

2021-02-06 06:33:23

Az emberiesség hete

Azt állította Orbán Viktor (szokásos interjújában a Kossuth rádióban), hogy „nem szabad az egészségügyet, meg az emberek egészségét politikai ügynek tekinteni, (…) és a baloldal itt túlságosan messzire ment, átlépett olyan határokat, amelyeket emberiességi okokból nem szabadna átlépni”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az ellenzék semmilyen határt nem lépett túl, egyszerűen a kormány zavaros, kapkodó és az információkat titkoló járványpolitikáját bírálja. Az orosz és a kínai vakcinák importját sem azért kritizálja, mert azt akarja, hogy az emberek ne jussanak oltáshoz, hanem azért, mert éppen az emberek védelmében szeretné, ha megnyugtató, független vizsgálat – például az Európai Gyógyszerügynökség – bizonyítaná ezeknek a vakcináknak a veszélytelenségét és hatásosságát. Úgy is lehet mondani: emberiességi okokból.

Azt állította a miniszterelnök (a német Stern magazinnak adott interjújában), hogy „nálunk elképzelhetetlen, hogy egy budapesti zsidó létesítményt fegyverekkel kelljen védeni”.

Ezzel szemben a tény az, hogy 2017 februárjában Budapest rendőrfőkapitánya ünnepélyes keretek között adta át a BRFK Őrszolgálati Alosztályának felújított objektumát, amelynek helye a Síp utca, a Mazsihisz székháza, az ott dolgozó rendőrök alapvető feladatai közé tartozik pedig – az akkori közlemény szerint – a Dohány utcai Zsinagóga folyamatos őrzés-védelme. Tegyük hozzá: nagyon helyesen. Talán a miniszterelnököt sem ártana róla tájékoztatni.

Azt is állította Orbán (ugyanott a médiaszabadságról), hogy „ha egy magyar az interneten a hírportálokat nézegeti, a legtöbb orgánum brutálisan bírálja a kormányt. Aztán bekapcsolja a televíziót: a legmagasabb nézettséggel rendelkező, a Bertelsmann tulajdonában lévő RTL Klub a legkritikusabb a kormánnyal szemben. (…) A nagyon kormánykritikus médiumok piaci részesedése jóval meghaladja az 50 százalékot, és ezek az ellenzékhez köthetők”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az RTL Klub maximum napi tíz perces híradórészben foglalkozik politikai eseményekkel, és azokat kiegyensúlyozottan tálalja, miközben az összes többi tévécsatorna – egy kivétellel – kormánypropagandát ad. A rádiók közül az egyetlen kormánykritikus állomást, a Klubrádiót éppen most hallgattatja el a kormány. A nyomtatott sajtóban a kormányközeli lapok száma és példányszáma többszöröse az ellenzékieknek, az interneten pedig a három legnagyobb látogatottságú közéleti hírportál közül kettő a kormányhoz áll közel. Tényleg brutális.

Azt állította ezenkívül Orbán Viktor (a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitóján mondott beszédében a magyar gazdaságvédelmi intézkedések sikerességét illusztrálva), hogy „az elmúlt évben globálisan a beruházások 42 százalékkal estek vissza, miközben Magyarországon 140 százalékkal nőttek”.

Ezzel szemben a tény az, hogy semennyivel nem nőttek (pláne nem két és félszeresére, ami teljes abszurdum), hanem csökkentek. A KSH szerint a múlt év első negyedében 1,8, a másodikban 9,9, a harmadikban pedig 12 százalékkal. A számok nem hazudnak. Ellenben...