Csőrepedés

A németek és az oroszok között sajátos viszony alakult ki a történelem folyamán. Még ha sok konfliktusban nem álltak is azonos oldalon, az orosz felső tízezer a németek életstílusát tekintette mintának. A németek pedig sosem tiltakoztak, ha az orosz tőke befogadásáról volt szó. Az orosz cárok és nemesek például előszeretettel látogatták a német fürdőhelyeket, amire Bad Emsben, Bad Nauheimben, Wiesbadenben és más helyeken mindmáig ortodox templomok emlékeztetnek. Az 1917-es októberi forradalom után oly sokan menekültek Németországba, hogy Berlinben komoly orosz kolónia verbuválódott össze.

Az oroszok megítélését illetően több mint harminc évvel a német újraegyesítés után is megmaradtak a különbségek a volt NDK és NSZK területén élők között. A keletnémetek pozitívabban vélekednek Vlagyimir Putyin rezsimjéről: egy tavalyi felmérés szerint itt az orosz elnököt a megkérdezettek 60 százaléka nem tartja fenyegetésnek. A keletnémetek nagyobb arányban nem értenek egyet az Oroszország ellen a Krím annexiója, illetve kelet-ukrajnai szerepvállalása miatt elrendelt európai uniós szankciókkal, amit csak részben magyaráz, hogy őket gazdaságilag érzékenyebben is érintik a büntetőintézkedések. Tény, hogy a keletnémetek mintegy ötöde némi nosztalgiával tekint vissza a szocializmus korszakára.

Angela Merkel is az NDK-ban nőtt fel, így igen jól ismeri a keletnémetek lelkivilágát. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a nyugatnémetek radikális fellépést követelnének Vlagyimir Putyinnal szemben. Armin Laschetet, a CDU nemrég megválasztott elnökét, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökét például némi eufemizmussal olyasvalakinek nevezik, „aki megérti Oroszországot”. Magyarán még Merkelnél is puhább, ha a Kreml túlkapásainak elítéléséről van szó. Ebben azért annak is lehet szerepe, hogy Oroszország fontos befektető az általa irányított tartományban.

Most azonban Berlinnek színt kellene vallania. Alekszej Navalnij ügyét ugyanis már nem lehet egy ejnye-bejnyével elintézni. A Kreml fellépését a hazájában rögtön visszatérése után letartóztatott, majd nevetséges okokból börtönbüntetésre ítélt politikussal szemben minden demokratának el kell ítélnie, s egy ilyen fellépésben Németországnak élen kellene járnia. Példát kellene statuálnia azzal, hogy lemond az orosz gázt szállító Északi Áramlat 2 vezeték megépítéséről, függetlenül attól, hogy ez anyagilag mennyire érinti kellemetlenül. Németország nem támogathatja gazdaságilag azt az Oroszországot, amely egyik napról a másikra egy Belaruszhoz hasonlítható rendőrállammá válik. Nem elegendőek az orosz rezsim illusztris személyiségeit célzó szankciók, amelyeknek láthatóan semmiféle elrettentő erejük sincs.

Sokszor hallhatjuk: Németország politikáját, akár Magyarországgal, akár Oroszországgal kapcsolatban pragmatizmus jellemzi. De van egy határ, amit ha egy adott állam átlép, azt már nem lehet tétlenül szemlélni. Ha ugyanis Németország csak gazdasági érdekekből hagyja figyelmen kívül az emberi jogsértéseket, az egész uniós közösség hitelét veszti.