halottak;emlékezés;COVID-19;

Hidegen

Ruben Burks, az autóipari dolgozók szakszervezetének egykori pénztárosa 86 éves volt, amikor elragadta a Covid-19. Több mint hatvan éven át dolgozott a General Motors alkalmazottainak érdekében. Reggie Bagala, a louisianai törvényhozás republikánus tagja 54 évesen halt bele a koronavírusba. Mélységesen őszinte és tisztességes, szüntelenül szerető ember volt, írta róla a fia. Jorge Ortiz-Garay Brooklynban volt katolikus pap, még csak 49 éves. Nem csupán mexikói származású hívei, de Brooklyn és Queens egész katolikus közössége gyászolja. William Helmreich szociológus is New York-i volt, azzal lett ismert, hogy a város minden egyes háztömbjét végigjárta. Hosszú sétájának 74 évesen lett vége. Dez-Ann Romain tanárnő 36 évesen hagyta el örökre az általa vezetett felzárkóztató iskola diákjait.

A pici nekrológok a CNN-ről valók, ahová bárki beküldheti elhunyt rokona vagy barátja képét és néhány soros életrajzát. Minden nap leadnak belőle néhány kurta blokkot. A műsorvezetőknek olykor nehezükre esik visszafojtani könnyeiket, és a kilencévesen meghalt Kimora Lynum mosolygós fotójához érve bizony elcsuklott a hang.

A New York Times május 24-i számának első oldalán ezer név és életkor szerepelt. A január 20-i elnöki beiktatás előtt Joe Biden és Kamala Harris négyszáz gyertya fényénél emlékezett az akkor 400 ezer körül járó amerikai áldozatra. A világban egymást érik az egyházi gyászszertartások, a londoni Szent Pál székesegyház például külön internetes emlékezőfalat nyitott.

Magyarország szombaton reggel 13026 halottnál tartott – szinte pontosan ennyi Balatonfüred teljes lakossága, de Kiskőrös (14 ezer), Püspökladány (15 ezer) vagy Balassagyarmat (16 ezer) sincs már messze. A közlemények mégis rendre beérik a számokkal, meg hogy többnyire idős, amúgy is beteg emberekről volt szó. Pedig egyrészt nem csak, másrészt akkor is mindegyikük pótolhatatlan veszteség. De valakik úgy döntöttek, hogy jobb érzelmileg elszigetelni a magyarokat a halottaiktól. Ők már úgyis kihűltek, maradjanak hát hideg statisztika.