Ha valaki azt mondja nekem, hogy meg fogok hatódni egy dokumentumfilmen, amely egy malac-családról, egy féllábú csirkéről és egy szarvasmarháról szól, kinevettem volna. Erre tessék: a Gundát nem lehet kibírni könnyek nélkül.
Van valamilyen házállata? Kutya vagy macska?
Kutya. És állítom, hogy okosabb számos embernél.
Pontosan. Tudományosan bizonyított, hogy egy kutya mintegy kétezer emberi szót megtanul. Mi emberek viszont maximum százat tudunk megfejteni az ő érzelmi kommunikációjából. Le akar menni, pisilni, játszani szeretne, éhes vagy futkározna – ilyesmi. Szóval, egy kutya sokkal többet tud rólunk, mint hinnénk. A legmegdöbbentőbbek a svájci kutyák, akik a határvidéken élnek: ott három nyelvet is megtanultak. A családok tagjai németül, franciául és olaszul kommunikálnak, a kutyák mindhárom nyelvet értik. És a kutya csak a hetedik a legintelligensebb állat. A disznó a második – intelligensebb, mint a delfin, az elefánt, a bálna vagy a ló. A disznónál csak a csimpánz nagyobb tudású, főleg azért, mert könnyebben kommunikál velünk, emberekkel. Szóval, nem volt szükség arra, hogy emberi tulajdonságokkal ruházzam fel az állatokat. Sőt, ez alapvető hiba: nem a mi nézőpontunk szerint kell rájuk tekinteni, hanem meg kell értenünk az övékét. Túlértékeljünk a szerepünket a Földön: míg egy fa több mint ezer évig is él, a tudomány azért küzd, hogy az ember éljen száz évig. Így van ez már az antik görög kultúrától kezdve, ekkor mondták ki a filozófusok, hogy a világot a humanizmus mércéjén keresztül kell megítélni. A második legnagyobb tévedés a Bibliában, Mózes I. könyvében van. Isten megteremti a világot, majd azt mondja: „Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” Dominálunk a bolygó élővilága fölött, miközben ehhez semmi jogunk nincs.
Ez elég radikális álláspont.
Miért lenne az? A természet olykor figyelmeztet minket és visszavág. Nézzük csak a koronavírust: ez az organizmus sokkal régebb óta létezik a bolygón, mint az ember. Miből gondoljuk azt, hogy mi vagyunk a legfontosabbak, miközben csak öt napot élünk túl víz nélkül? Az emberi arrogancia nem ismert határokat. Már-már abszurd. Számos film készült az utóbbi harminc évben az állatokról és az élelmiszeriparról, talán a legjobb a 2005-ös, Nikolaus Geyhalter rendezte Mindennapi kenyerünk, de ez is rólunk szól. Arról, hogy a mi életszínvonalunknak mi az ára. Ezért döntöttem úgy, hogy nem fogok embereket filmezni, nem használok narrációt és zenét sem. A Gunda ereje pedig épp ebben rejlik. Látunk egy kocát, aki ugyanúgy, mint bármilyen anya, siratja a gyerekeit. Ha hozzátettem volna a hegedűket és a csellókat, mindent elborított volna a giccs, mint a Schindler listájában. Meg kell tanulnunk úgy használni a szemeinket, ahogy arra az élet megtanít. A természetben az információk nyolcvan százalékát a látással szerezzük meg, egy emberről is az első benyomás alapján döntjük el, hogy ellenségként tekintünk-e rá, vagy esetleg olyan, akivel akár együtt is aludnánk. Ezt a képességünket a digitális korban fokozatosan veszítjük el, de ott van a film, amely a természethez legközelebb álló művészeti ág.
Azért a Gunda nem némafilm. Mesélne a zajok és a zörejek dramaturgiájáról?
Ha elhagyja az ember a zenét és a narrációt, marad a felvett hang, ami jelen esetben működött. Itt nem lehet manipulálni. Korábban is próbáltam már zene nélkül filmet készíteni, de mindig elesett az ötletem a hangvágás során. Alekszej German azt mondta, hogy az igazi filmben nincs zene. Hasonló okok miatt döntöttem a fekete-fehér film mellett is: ha látunk egy szép kék eget és rózsaszín malacokat, akkor azt gondoljuk, hogy jaj, de kis cukik. De színek nélkül látjuk az igazi egyéniségüket.
Aktivistának tartja magát?
Nem. Olyan filmkészítőnek, akinek megvan a kijelölt ösvénye. A művészet lényege nem az, hogy hogyan változtatja meg a világot – naivitás lenne hinni ebben – hanem az, hogy hogyan változtat meg téged. Nagyon sok negyven év alatti fiatal írt nekem; napi ötven-hatvan levelet kapok, amelyben elmesélik, hogy a Gunda megnézése után soha többé nem fognak húst enni. És érdekes, hogy ez a negyven év komoly választóvonal. Nem bánom, ha állatvédő aktivisták használják a filmemet, de én csak maradok filmes. És persze, örülnék, ha egyre kevesebben ennének húst: több mint egymilliárd sertést, félmilliárd marhát és ötvenmilliárd csirkét ölünk meg. Egy európai évente nyolcvan-kilencven kiló, egy észak-amerikai száztíz kiló húst fogyaszt el évente. Mire meghalnak, hegy nagyságú kupacokat hagynak maguk után csontokból, illetve műanyag hulladékból.
A címszereplő Gundát, akit színészi képességei miatt Meryl Streepnek becézett, nehéz volt megtalálnia?
Megdöbbentően könnyen, sok szempontból ez volt életem legegyszerűbb filmje. Bár az is igaz, hogy húsz éven keresztül nem tudtam leforgatni, mert senki sem hitt a projektben. Végül Tone Grottjord-Glenne norvég producert sikerült meggyőzni arról, hogy jöjjön ki velem egy farmra és megmutatom neki azt, amit papírlapon nem lehet elmagyarázni. Ő ajánlotta fel a norvégiai farmot, ahol ott volt Gunda. Lehetett látni, érezni, hogy beszél hozzánk. Mondtam neki, nem is kell tovább lenni, megtaláltuk Meryl Streepet. A forgatás nem tartott sokáig, csupán hatórányi anyagot rögzítettünk, ami egy 90 perces dokumentumfilm esetében döbbenetesen kevés – még szerencse, hogy megtanultam spórolni harminc évvel ezelőtt a szovjet időkben, amikor mindig kevesebb filmnyersanyagot kaptunk az ígértnél. A forgatás minden egyes napja felemelő volt, az állatokról kapott feltétel nélküli szeretet szebbé tette az életet.
Mi lett a forgatás után Gundával?
Miután a film sikere miatt világhírű lett, a farm tulajdonosa úgy döntött, hogy ezután nem vágja le, így, mint a mesékben, élhet boldogan, míg meg nem hal. Ez pedig, egy koca esetében akár húsz év is lehet!
A producerek között van Joaquin Phoenix Oscar-díjas színész. Őt mivel győzte meg?
Nem kellett nagyon győzködni. Amikor átvette a Jokerérét az Oscart és arról beszélt, hogy ki akar állni azokért, akiknek nincs ehhez hangjuk és többek között az emberek által kizsákmányolt állatokra is kitért, többen felhívtak azzal tréfálkozva, hogy én írtam-e a köszönőbeszédet. Ezután már nem tűnt annyira bizarr ötletnek megkeresni őt. Elküldtük neki a csaknem kész filmet és ő azonnal mellé állt. Sőt, felajánlotta, hogy a következő filmjeim esetében segít. Barátok és alkotótársak lettünk. Közösen fogjuk meggyőzni az embereket, hogy a dokumentumfilm figyelmet érdemlő művészet.
Infó:
Gunda
Bemutatja a Mozinet
február 12. 21.00 Kino Cafe Távmozi
Névjegy:
Viktor Kosakovszkij dokumentumfilmrendező. 1961-ban született Leningrádban. 1986-88 között forgatókönyvírást és rendezést tanult Moszkvában. Oroszország ablakomból című, 2003-ban készült filmje hálószobájának ablakán vagy a szentpétervári utcában forgatott felvételekből készült. ¡Vivan las Antipodas! című filmje is Legjobb európai dokumentumfilm-jelölt volt 2011-ben.