Klubrádió;Európai Unió;

2021-02-11 06:22:02

Klubszabály

A miniszterelnök nem a magyar néplelket ismeri mindenkinél jobban. (Illetve lehetséges, hogy azt is – egy olyan országban, ahol nincs szabad sajtó, és a kormánynak végtelen mennyiségű pénz, illetve szócső áll rendelkezésére a saját véleményének közvéleménnyé transzformálásához, nehéz kideríteni, hogy így van-e.) Amivel tökéletesen tisztában van, az az Európai Unió működési mechanizmusa: az a tény, hogy bármi van is a szervezet írott szabálykönyvében, attól még Orbán Viktor azt csinál, amit akar.

Benne van az említett kátéban a tudomány és a művészet szabadsága? Benne hát: „A művészet és a tudományos kutatás szabad. A tudományos élet szabadságát tiszteletben kell tartani.” (Sőt, ott van még az „oktatási intézmények demokratikus elvek figyelembevételével történő alapításának” joga is.) És, sikerült megvédeni az SZFE-t, a CEU-t, az Akadémiát?

Továbbá, szerepel a szabályok között a tájékozódás szabadságának biztosítása? Hogyne: „Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna. A tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani.” És, beleavatkozott hatósági szerv Magyarországon a közlés szabadságába? Épp most veszi el a médiahatóság a Klubrádió frekvenciáját. Van ennek a nyilvánvaló (uniós) szabályszegésnek bármi következménye az „új Moszkva”, a minket az orbáni szóhasználat szerint birodalmi rabláncra fűző Brüsszel részéről? Pont annyi, mint az SZFE, a CEU, az Akadémia esetében.

Pedig az EU-nak lenne joga és lehetősége beavatkozni. No nem a magasztos, ám hozzárendelt szankciók híján semmire sem jó elvi előírások, hanem a nagyon is kézzelfogható versenyjog alapján. Az Európai Unió ugyanis a lényegét tekintve nem politikai értékközösség, hanem továbbra is egyszerű gazdasági integráció - ez olyankor látszik a legtisztábban, amikor valamelyik tagállami uraság letolt gatyával trónol a legfontosabb deklarált értékek fölött, és elégedett arccal könnyít magán. Ha piaci érdek kerül veszélybe – mint például a nyugati médiabefektetőké Magyarországon 2015-ben, a reklámadó kivetésekor –, Brüsszel azonnal megtalálja az egyébként hiába keresett oroszlánkörmeit. És ha netán a Klubrádió ügyében is történne valami (majd valamikor; elvégre még csak öt éve vizsgálja a Bizottság az esetet), az sem a fent említett elvek miatt lenne, hanem azért, mert amit az Orbán-kormány a hazai sajtóval művel – a KESMA-monopólium kiépítése, a pártsajtó közpénzből történő finanszírozása, vagy akár a rádiófrekvenciákkal történő pártérdekű vigéckedés -, az egyértelműen megsérti az uniós versenyszabályokat is.

Aligha fenyegetné a Klubrádiót az elnémulás veszélye, ha lenne mögötte egy erős német tulajdonos, aki Ursula von der Leyenehez is bejáratos. Így azonban, hogy csak a magyar tulajokkal meg a hazai közönséggel kell(ene) elszámolni, a belátható jövőben valószínűleg az lesz, ami lenni szokott: semmi.