Elmarad Orbán Viktor szokásos évértékelője az idén. A kormányfő stábja egy ideje már hezitált, hogy a koronavírus miatt csak online „megrendezhető” eseményt egyáltalán megtartsák-e, hiszen így korántsem szól akkorát, mint amikor a gondosan elkordonozott Várkert Bazárban összegyűlik több száz kiválasztott, akik előtt a miniszterelnök megünnepeltetheti magát. (Hogy esetleg később, április végén valamilyen formában lesz-e „pótértékelés”, még nem tudni, de az már úgysem lesz ugyanolyan.)
Pedig talán érdemes lett volna meghallgatni, mit szól a miniszterelnök a magunk mögött hagyott időszakhoz. Igaz, olyan bombasztikusakat most biztosan nem lehetett volna mondani, mint tavaly, miszerint „az elmúlt tíz év volt a legsikeresebb az elmúlt száz évben”. Persze a járvány akkor épp csak kopogtatott az ajtónkon, hogy pár héttel később egy felkészítetlen egészségügyi rendszert találjon itt, és köszönje szépen, végigsöpörjön az országon. (Tavaly ilyenkor a kormány egyik legnagyobb gondja éppen az volt, hogy egyszerűen megzsarolja az egészségügyi beszállítókat és kampányt folytasson a „korrupt” kórházigazgatók ellen.)
Talán érdemes lett volna mondani valamit arról a lassan tizenötezer honfitársunkról, akik belehaltak a járványba. Vagy azokról a százezrekről, milliókról, akiknek az egzisztenciáját rendítette meg. Esetleg arról – hiszen most vált a dolog igazán égetővé –, hogy ebben a „polgári” társadalomban a magyar polgárok kétharmadának nincs elég tartaléka valamilyen váratlan kiadás fedezésére.
És persze ismét meg lehetett volna köszönni mindenkinek, aki a járvány elleni védekezésben egészségét, egzisztenciáját nem kímélve részt vesz. Lett volna mit értékelni. Kár, hogy a jelek szerint a miniszterelnöki évértékelő is csak egy „politikai termék”, amit akkor húznak elő, amikor a kedvük tartja. Most éppen nem tartotta.