Kegyetlenségből öldökölnek

Kant vallásfilozófiája A tiszta ész kritikájától A vallás a puszta ész határain belülig a címe Albert Schweitzer (1875-1965) filozófiai doktori disszertációjának.

Az 1899-ben Strasbourgban megvédett munka még ugyanabban az évben megjelent, s mivel az egyetemen teológiát is hallgató Schweitzer nem akart lemondani a prédikációról, amely számára belső szükséglet volt, úgy döntött, megszerzi a magántanári képesítést a teológiai fakultáson. Tudomására adták ugyanis, hogy nem néznék jó szemmel, ha a filozófia magántanára prédikációkat is tartana. Így aztán 1902-ben teológiai magántanár lett.

Egyetemi évei alatt Berlinben és Párizsban is hosszabb időt töltött, a francia fővárosban orgonatanulmányokat is végzett – kilenc éves kora óta játszott orgonán –, Johann Sebastian Bachról szóló munkája 1905-ben jelent meg franciául. Ebben az évben kezdte meg külön engedéllyel – az egyetem magántanára nem iratkozhatott be diáknak – orvosi tanulmányait; régi vágya volt, hogy olyan feladatot vállaljon, amellyel „közvetlenül az embert szolgálhatja”, s a Párizsi Evangélikus Missziós Társaság lapjában talált felhívás nyomán megtalálta élete célját: orvos lesz Egyenlítői Afrikában.

De nem szeretnék Schweitzer életrajzot írni, sokan megtették ezt az utolsó polihisztorok 1952-ben Nobel-békedíjjal is jutalmazott egyikével, ahogyan ő maga is. A róla szóló ismereteim is Életem és gondolataim címmel (Gondolat kiadó, 1981) megjelent önéletrajzi írásait (is) tartalmazó kötetből származnak. E könyv legérdekesebb részei az egykori francia gyarmaton, a mai Gabonban található Lambaréné településen orvosi munkával eltöltött időszakról szólnak. „Elsősorban maláriás, leprás, álomkóros, dizentériás (…) és fekélyes eseteket kellett kezelnem. Meglepően nagy volt a tüdőgyulladások és szívbetegségek száma. Urológiai téren is akadt tennivaló. Sebészetben sérv és elefantiázisos tumor fordult elő leggyakrabban” – olvasható az első, 1913–17 közötti afrikai útjáról szóló beszámolójában. Az Egyenlítőtől délre, az Ogooué folyó medencéjében található misszió területén feleségével – aki ápolónőként és mindenesként segítette – együtt egy valódi kórházat hoztak létre, ahová akár több száz kilométerről is elzarándokoltak a betegek.

1914. augusztus 5-én tudták meg, hogy Európában kitört a háború. Az elzászi német Schweitzert és feleségét a francia gyarmati hatóságok internálták, de orvosi munkáját folytathatta. A helyiek egészen sajátságosan viszonyultak a háborúhoz: „Amikor megtudtuk, hogy az Ogooué partján élő fehérek közül már tízen elestek, egy öreg néger így szólt hozzám: – Milyen sok embert megöltek már ebben a háborúban! Miért nem ülnek össze a törzsek egy paláverre? Hogyan tudják majd megfizetni ezt a sok halottat? – A természeti népeknél ugyanis az a szokás, hogy a halottakért – a győztes halottaiért éppúgy, mint a veszteséiért – az ellenfélnek fizetnie kell. Az említett néger úgy vélte, hogy az európaiak csak kegyetlenségből öldökölnek, nem pedig szükségből, mivel nem eszik meg a halottakat.”