arrogancia;impeachment;Donald Trump;

2021-02-16 07:20:34

Túl Trumpon

Arrogáns politikusok mindig voltak és lesznek is, mert többnyire eleve arrogáns emberek akarnak politikusok lenni, illetve a politikusok közül az arrogánsak emelkednek ki. Az arrogancia hajszolta Donald Trumpot a politikába és persze az arrogancia lett a veszte is, mert az arrogáns embereket általában utálják és megvetik – félni is csak addig félnek tőlük, amíg tart a hatalmuk. Az arrogáns politikust a neje is csak a hatalom meg a vagyon kedvéért viseli el – elég ránézni Melania Trump arcára, amint a színpad sarkáról férje valamelyik beszédét hallgatja.

A hatalomból kikerülve Trumpra leginkább a magány és az öregség vár. Hőbörgését már nem repíti automatikusan világgá a közösségi média, s hiába áltatja magát azzal, hogy 75 millió ember szavazott rá, négy év múlva nagyjából annyi esélye lesz a nagy visszatérésre, mint kiöregedett söröslónak a Kentucky Derbyn. Ebből a szempontból nem volt különösebb jelentősége annak, hogy a második impeachmentet is megúszta. A képviselőházi vádemelésnek nem az volt a lényege, hogy Trumpot sikerül-e végleg a taccsvonalon kívülre tolni, azt jórészt elintézte ő maga, a maradékot meg megoldja az idő. Az igazi tét az volt, hogy el lehet-e venni a kedvét egy jövendőbeli arrogáns politikusnak a diktatúrára törekvéstől. Nem lehetett, de ez nem nagy meglepetés, a történelem során még sosem sikerült, a típus újratermeli magát. Úgyhogy jobban tennénk, ha magunkban, a társadalmi igényben keresnénk az okot, ami persze nem menti fel a felelősség alól azokat, akik aljas módon kihasználják, sőt gerjesztik a veszélytől és általában véve a változástól való ösztönös rettegést.

Trump személyes sorsánál sokkal érdekesebb, mit lép a Republikánus Párt. Folytatja hosszú útját középről a szélsőjobb felé, vagy megpróbál alkalmazkodni a modern körülményekhez. Másként: a diploma nélküli, vidéki fehér emberek zsugorodó, de egyre radikálisabb pártja lesz, vagy visszatér a Ronald Reagan idején emlegetett „nagy sátor” modern verziójához, amely alá sokan - kisebbségekhez tartozók, nagyvárosi, fiskális, társadalmi és liberális konzervatívok is - beférnek. Utóbbi esetben már csak azt kell megoldani, hogy Trump se vigye magával a sajátjait, és a mérsékeltek se szivárogjanak el. Ez nem lesz kockázatmentes, könnyű és gyors folyamat, de ha sikerrel jár, akkor Amerika visszatérhet a múltban

egészen tűrhető eredményeket hozó stabil, demokratikus váltógazdasághoz.

A liberális oldal előtt most lehetőség nyílik, mert a republikánusok egyelőre magukkal lesznek elfoglalva. Az arrogancia persze balról is fenyeget, szerencsére Joe Biden eddig nem keltette a kóros felsőbbrendűségi tudatban szenvedő akarnok benyomását. Amit az Egyesült Államokban látunk, az a szélsőjobboldali populista kísérlet kudarca utáni, sok tekintetben áldott állapot. Nyilván nem tart örökké, mindenesetre új reménysugarakat csillant fel. A helyzet természetesen más országokban is előállhat, ahol arrogáns politikusok elszámítják magukat, és elhiszik, hogy bármit megtehetnek. Mindannyian tudunk rá legalább egy példát.