baleset;Franciaország;vadászgép;elektromos vezeték;

2021-02-18 18:38:00

Alacsonyan szálltak a vadászpilóta-növendékek, el is vágták egy francia falu áramellátását

Az eset során szerencsére senki nem sérült meg.

Alighanem egy háborúban érezhették magukat annak a francia településnek a lakói, ahol rendkívül alacsonyan szálltak el vadászrepülők szerda délután. A gépeket vadászpilóta növendékek irányították, s egy közeli katonai bázisról érkeztek. A BBC helyi sajtójelentésekre hivatkozva azt írja, a polgármester elmondása szerint 

Az éppen autójával közlekedő városvezető jóslata valósággá is vált: földre lógó, átvágott elektromos kábelekre bukkant útja során. Egyikük kisebb tüzet is okozott, de azt szerencsére sikerült megfékezni, a falu viszont néhány órára áram nélkül maradt.   

A francia légierő szóvivője később elmondta, nagyon sajnálják ami történt, ugyanakkor ilyen esetek rendkívül ritkán fordulnak elő. Megjegyezte, a történtek miatt a pilótának vissza kellett térnie a bázisra. Tájékoztatott arról is, hogy az eset során senki sem sérült meg és áldozatokat sem követelt az incidens. 

A jelentések szerint a gépek oktatórepülésen vettek részt, amikor a baleset történt.