Heves megye;Ángyán József;földosztás;

2021-02-18 21:44:25

A hevesi gazdák helyett a kormány holdudvara volt a befutó az állami földosztáson

Milliárdos nagyvállalkozókat, kormánypárti politikusokat, fitneszedzőt és művésztanárt is találni az állami földosztás hevesi nyertesei között.

Ebben a térségben is érvényesült a korábbi „trend”, vagyis a kormánypropaganda állításával szemben itt sem a valóban fölműveléssel foglalkozó, helyi lakosok kezébe került a területek zöme. A legtöbbet milliárdos üzletemberek, nagybirtokosok, vagy a kormánypárthoz köthető helyi politikusok „szakítottak” az állami területek privatizációjából – derült ki Ángyán József agrárprofesszor dolgozatából. A második Orbán-kormány egykori államtitkára elkészítette tizenötödik – lapunkhoz is eljuttatott – jelentését, amely a Heves megyei árveréseket vette górcső alá.

A legnagyobb nyertesek között található Utassy László, a Merkantil Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki ügyész feleségével és kereskedő lányával közösen nagyjából félmilliárd forintért 659 hektárhoz jutott – olvasható a jelentésében. Az ezüstérmet a nagyrédei gyümölcstermesztő nagybirtokos, Benedek László és családja vitte el, ők 397 hektárt szereztek 465 millió forintért, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Karkus János, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei alelnöke és családja jutott fel, együttesen 251 hektárt 352 millió forintért leütve a liciten.

Noha a meghirdetett 6.971 hektárból végül ténylegesen elárverezett 4 502 hektár föld 167 nyertes árverezőhöz került, az elemzés szerint ennek több mint felét, vagyis közel 53 százalékát mindössze 9 nagyobb érdekeltség szerezte meg. A helybeli gazdálkodó családok elől a földek igen jelentős részét – e megye esetében közel 80 százalékát – más településen élő, tőkeerős árverezők vitték el. Közöttük is találni olyanokat, akik a földforgalmi törvény abszurd szabályozása folytán lakhelyüktől és foglalkozásuktól függetlenül pusztán cégük bejegyzett székhelye jogán válhattak úgy „szerzőképes helyi földművessé”, hogy helyben akár sohasem jártak, a mezőgazdaságot hírből is alig ismerik – jegyezte meg Ángyán József.

Több, mint 1600 hektárt, vagyis az elárverezett terület közel 37 százalékát a kormányhatározatban rögzített 20 km-nél is nagyobb, átlagosan 52 km távolságban lakó árverezők vitték el. Hozzátette: e megye adatai is cáfolják azokat a kormányzati állításokat, amelyek szerint versenyben kialakult piaci áron jutottak a nyertesek az állami földterületekhez, az elkelt megyei terület közel 85 százaléka ugyanis licitálás nélkül, kikiáltási áron, további 340 hektár pedig attól mindössze tíz százalékkal drágábban került a sikeres árverezőkhöz, s valódi árverseny a területek kevesebb, mint 3 százalékának árverésén alakult ki csupán. Ez vélhetően annak is tulajdonítható, hogy a területek több mint felét olyan nagy méretű birtoktestek formájában hirdették meg, amelyeknek olykor 150 millió forintos kikiáltási árával a ténylegesen gazdálkodó családok bizonyosan nem rendelkeznek – állapított meg az elemzés.

Számos esetben az újdonsült földművesek tevékenységi köre távol esik a mezőgazdaságtól, hisz milliárdos nagyvállalkozókat éppúgy találni közöttük, mint jogászt, bankárt, szállodai menedzsert, sőt fitneszedzőt, és művésztanárt is, s akad köztük jó néhány közszereplő: polgármester, alpolgármester, önkormányzati képviselő is. A nyertesek között találjuk például Cserna Istvánné Rózsaszentmárton fideszes alpolgármestere vagy Ragó Zsolt, Besenyőtelek kormánypárti önkormányzati képviselője is.