vádemelés;csalás;

2021-02-19 09:16:43

Csaknem egymilliárd forint áfát csalt el társaival a műtrágya nagykereskedő

Vádat emelt ellenük az ügyészség.

A Somogy Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 44 éves férfi és három társa ellen, akik mezőgazdasági termékek importja során közel egymilliárd forint áfát csaltak el.

A vádlott cége mezőgazdasági termékek – elsősorban műtrágya – nagykereskedelmével foglalkozott. A férfi 2017-ben, hogy a piaci árnál olcsóbban tudjon árulni, elhatározta, a külföldi partnercégek és saját kft.-je közé – a többi vádlotthoz kapcsolódó – érdemi gazdasági tevékenységet nem folytató cégeket köt be értékesítési láncolatba, s így fiktív számláknak köszönhetően levonhatja az áfát. A cégháló működését a férfi irányította, ő tartotta a kapcsolatot a külföldi partnerekkel, s egyeztetett társaival, mikor, melyik cég számlázzon. A költségvetési csaláshoz felhasznált cégeknek egyébként a vádlott kft.-jén kívül más hazai partnere nem is volt annak ellenére, hogy az évek során „papíron” több ezer tonna műtrágyát importáltak. A csalók 2019-ig összesen 903 millió forint áfával vagyoni károsították meg az államot.

A főügyészségnek a nyomozás során a nemzetközi igazságügyi együttműködés lehetőségeit kihasználva sikerült az esettel kapcsolatos okiratokat lefoglalni, a lengyel, szlovák és horvát partnercégek munkatársait kihallgatni, míg a Szerbiát eljárási jogsegély keretében az egyik köztes vállalkozás vezetőjének felkutatása érdekében kereste meg az ügyészség.

Az ügyészség – beismerő vallomás esetén – a bűncselekményben vezető szerepet játszó kaposvári férfira 9, míg budapesti társaira 6,5-8 év börtönt indítványozott, illetve a féri kft.-je ellen 450 milliós bírságot indítványozott.