Előfizetés

Kósa még belefér

Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele – így fogalmazott Orbán Viktor azok után, hogy régi harcostársa, az uniós képviselő aláereszkedett a brüsszeli ereszen. No nem azonnal, csak kis hallgatás után, amikorra végképp kiderült, hogy még maga a kormányfő sem tud egérutat biztosítani számára. Azóta Szájer eltűnt a nyilvánosságból, mintha sem ő, sem a kínos incidens nem létezett volna soha. Mindezt csak azért hoztam most ide, mert úgy tűnik, Kósa Lajos tette (tettei?) bőven beleférnek a Fidesz közösségének értékrendjébe. Legalábbis ez tűnik ki abból, hogy a párt, ha jól emlékszem, még soha egyetlen szót sem vesztegetett a csengeri „örökösnő” és Kósa kapcsolatára, noha már három éve tudható, hogy az akkor még szabadlábon lévő Szabó Gáborné különös viszonyt ápol a volt debreceni polgármesterrel. Sem Orbán, sem a Fidesz nem tartotta fontosnak, hogy megvizsgálja, netán megvizsgáltassa, miért és hogyan fogadott el mesés ajándékokat Kósa, illetve miért fogadta el – közjegyzői dokumentumok tanúsága szerint -, hogy ő legyen a kezelője az amúgy nem létező örökségnek. Vajon hol húzódnak e közösség – tudniillik a Fideszé – értékrendjének határai? Mostanában, a bírósági szakba lépett eljárás okán újra nagy teret kap a nyilvánosságban ez a történet, és elsősorban azért, mert valaki a már eddig is ismert Örökösnő-Kósa tranzakciókat fontosnak tartotta egy kormányközeli lapban ismertetni. Hogy ez a puszta tény az orbáni pártközpont és agitprop osztály működésének ismeretében mit jelent, arról csak sejtésünk lehet. Jelesül, hogy mostanra - talán más okok miatt – igazán tehertétellé vált Kósa személye. Ugyanakkor ennek ellentmondani látszik, hogy egyelőre hiába kezdeményezte Szabóné ügyvédje a képviselő meghallgatását, a vád képviselője, az ügyész ennek ellenáll. Tudom, hogy Polt Péter, ha megkérdezhetnénk tőle, hogy miért akarják palástolni a Fidesz országgyűlési képviselőjének jogilag is nehezen védhető viselkedését, azt mondaná, hogy az ügyészség mindig, így most is a törvényeknek megfelelően jár el. De ha más oldalról közelítem a kérdést, pont az ellenkező következtetésre jutok: meglehet, hogy éppen a hatalom érdekei szerint cselekszenek. Vajon mennyiben szolgálná Orbán – és értékközössége – érdekeit, ha Kósa tanúként megszólalna? Ismerve a nyilvánosságbeli szerepléseit, joggal tarthatnának attól, hogy ott, a bíróság előtt belezavarodik a szerepébe, és tarthatatlanná válna a helyzete. Pedig már most is az, nem pusztán azért, mert majdnem közgazdasági végzettsége ellenére is felültette őt egy egyszerű háziasszony, hanem mert ezt nagyon is érdekből, komoly hasznot remélve tette. Nem lévén jogász, csak ismételni tudom jogi szakértők véleményét: már a szóban elfogadott előnyszerzés is korrupciónak számít. Azt pedig már semmiképp sem akarhatja ez az „értékközösség”, hogy a bíró arról faggassa a képviselőt, ugyan milyen közérdeket szolgált, amikor csendben el akart fogadni többszázmilliót…  

Nemzeti Konzílium

Akkora a baj, hogy konzíliumra van szükség. Itt a beteg előttünk, történetesen egy ország. Ugyan magunk is lakói vagyunk, de attól még számítanak konzulensi véleményünkre. Az eddigi kezelőorvosok valóban nem tűnnek túl eredményesnek. Ugyan azt csinálnak továbbra is, amit akarnak, de úgy tüntethetik fel, hogy egész csapat áll mögöttük. Ez különösen akkor hasznos, ha a félrekezelt beteg már kezd azon gondolkodni, nem kellene-e másik orvost választania. Szóval konzíliumot tartunk. Illetve konzultációt. Nemzetit. Ha egyszer a trafik, a kukaholding és a kormány is nemzeti, majd pont a konzultáció maradna ki. Csöppet ne zavarjon, hogy nem arról kérdeznek, amiről lehet és van is véleményünk. Egy árva kérdés nincs arról, hogyan enyhítsék a tartalékaikat vesztett emberek baját. Csakis arról, ami járványügyi szakmai információk nélkül aligha eldönthető. Mondhatnám, madárjóslás, de ezzel helyben is vagyunk. Ha konzultálunk, konzulensek vagyunk, akár az állam ügyeit irányító konzulnak is érezhetjük magunkat. Ez is az egyik cél: elbábozni, mintha mi döntenénk. A római konzuloknak beiktatásuk napján először a madárjósokkal kellett tárgyalniuk. Eddig tehát csupán hagyományőrzésről van szó, azt meg miért ne. Sajnos minden tradíciót nem tudunk követni. A madárjóslás után az egykori konzulok fehér bikát áldoztak a Capitolium dombján. Ez ma kissé nehézkesnek tűnik, nem beszélve a marhahús áráról. Vagyis valami mással kell majd Jupiternek (a miénknek) adóznunk. Például azzal, hogy kitaláljuk a helyes választ. Ez most komoly kihívás. A miniszterelnök t.i péntek reggel bemondta a rádióban (akkor pedig biztosan igaz), hogy ő is kitölti az ívet, „mert a becsület ezt kívánja”. A kabinet számára pedig a becsület parancsa szent. Gyanítom, hogy az ötödik kérdésnél a kormányfő a sportlétesítmények mihamarábbi kinyitására szavaz, méghozzá egy percnyi habozás nélkül, míg én még mindig keresgélem az íven, hol lehet a kulturális programokra voksolni. Sajnos ilyen kérdés nincs, ez az igény nem kísértette meg a kormányzatot. Nem baj, majd kárpótolom magam: az utolsó kérdésnél bőszen támogatom, hogy csak az oltott külföldiek léphessenek be hozzánk. Lehet, hogy stréberként hozzáírom: csakis a kínai vakcinával oltottak. Azért szeretném ennyire eltalálni a miniszterelnök gusztusát, hogy megvigasztaljam. A rádióban elpanaszolta, hogy az ellenzék még a nemzeti konzultációt is snasszolja: ”Sistergett a gyűlölet körülöttem a parlamentben”. Ha hatalomról van szó, „a baloldal letapos mindenkit, a betegeket is.” Ez a sistergés-taposás szöveg nincs igazán jól időzítve. Épp az előző napon ajánlott fel Karácsony Gergely a főváros részéről újabb oltópontokat és segítőket. Ugyanaznap derült ki viszont, hogy a kormányzat 40 év után kiszáll a Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztivál közös rendezéséből. Majd külön csinál egyet magának. Gondolom, a fővárosi bűzös leheletétől megszabadulva végre kulturálisan is kifejezheti, miben áll az Orbán legújabb írásában kifejtett gondolatsor a magyarok küldetéséről, amely „túlmutat önmagadon”, és egy sajátos közép-európai „észjárásban és jellemző testtartásban” teljesedik ki. Ez a „testtartás” nagyon beakadhatott neki, múltkor a Kamarában még csak a magyar munkavállalók különleges egyenes testtartását emlegette, most meg, tessék, ilyenje már az egész visegrádi szövetségnek van. Úgy látszik, átadtuk. Ez kell még nekik, meg egy púp a hátukra. Utóbbi csak akkor, ha testtartásilag belefér. Annyit most a rádióból megtudhattunk, hogy mi, magyarok mindig is „pajzs és bástya” voltunk. Ez tényleg nem ma kezdődött, már Rákosi elvtárs is hangoztatta, hogy nem rés, hanem erős bástya vagyunk. Vagyis az ellennek, bárki legyen az, nem kezdő bástyákkal van dolga. A Nemzeti Konzílium, izé, Konzultáció csak erősíti ezt a bástya-dolgot. Egyrészt tematizálja a közbeszédet, amelyben ennek híján már túl sokszor esik szó ellenzéki esélyekről. Másrészt a tendenciózus, szájbarágós kérdésekkel be is diktálja híveinek, most éppen mit kell gondolniuk. Ezúttal azt: a napi tapasztalatok ellenére jól állunk, mindjárt legyőzzük a vírust, hiszen már a nyitást tervezgetjük. Harmadrészt minden nemzeti konzultáció egyre mélyebbre vési az agyunkba azt a tipikusan populista meggyőződést, amely szerint Vezér és Népe közvetlenül beszélget egymással, a mi akaratunk benne testesül meg. Az avítt demokrácia egész bonyolult rendszere parlamenttel, pártokkal, hatalmi ágak szétválasztásával felesleges bürokratikus akadály. Ő ért minket, mi értjük őt. Hát hogy hagyhatnám válasz nélkül Őt? Nem akarom ellenzéki bűneimet szaporítani. Van nekem elég bajom. A Demokratából megtudtam: „Minél jobban néz ki valaki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy önmagát konzervatívnak tartsa”. Ebből is látszik, milyen ramatyul nézhetek ki. Sőt, a trumpista republikánusok „gyakrabban élnek nemi életet, mint a demokraták,…a baloldali férfiaknak alacsonyabb a tesztoszteron szintjük.” Hát muszáj nekem ilyen impotens bagázsba tartoznom? Pláne, hogy „a konzervatívok sikeresebbek a fogyókúrázásban is”. Utóbbi döntött. Ide nekem azt a konzultációs ívet! 

Antilop

Réges-régen, nagyjából amikor a csernobili sugárszennyezett levegővel együtt a peresztrojka is beszivárgott kis városunkba, iskolánk vezetősége kinyilvánította, hogy az úttörő attól úttörő, hogy van önálló véleménye, majd szavazásra bocsátotta: akarjuk-e, hogy Sanyi bácsi, a pedellus felfesse a csíkokat a kézilabdapályára, vagy sem. Ahogy a korábbi éveben is rendre felfestette, csak akkor még a demokratikus centralizmus jegyében a franc se kérdezett minket. Miután a nagyszünetben minden osztály jól megszavazta a csíkokat, Sanyi bácsi kislattyogott a pályára a festékes vödörrel. Amit amúgy már reggel odakészített az ajtó elé, csak előbb türelmesen megvárta, amíg a kis úttörők demokráciásdit játszanak. Az akkori ebihalperspektívámból nézve nagyjából így kezdődött a rendszerváltozás. A folytatás sem lett sokkal különb: a népszavazások – EU, NATO – során is formálisan megkérdezték a jónépet arról, ami már régen eldőlt, a vox populi történelemformáló szerepe jobbára annyi volt, mint anno Mátyás királlyá kiáltásakor az urak csizmája alatt recsegő dunai jégé. Végül becammogott az életünkbe az időközben tekintetesúr-téeszelnök hibriddé terebélyesedett Orbán, és nekilátott, hogy komótosan kinyírja a „nemzeti erőközpontnak” átkeresztelt állampártja konkurenciáját, a civil szférát és a polgári autonómia káros illúziója helyett bevezette a zimbabwei választások itteni verzióját, meg az öntudatos szovjet állampolgár véleménynyilvánításának felülről irányított, államimádó rituáléját, a nemzeti konzultációt. Mármost a rítus sajátossága, hogy minél nagyobb hülyéség, annál hatásosabb, mivel annál nagyobb mértékben kényszeríti rá a híveket az értelmük feladására. Most például egy gombnyomással kénytelenek elfogadni azt a bárgyúságot, hogy Orbánékat a legkisebb mértékben is érdekli, szerinte egyszerre vagy részletekben nyissák-e meg az ország gazdaságát a járvány után, vagy legyen-e vírusútlevél. Részint a Fidesz heti rendszerességgel méri a közvéleményt, azaz a párt pontosan tisztában van a várható válasszal. Másrészről ezek kőkemény infektológiai szakkérdések, amire Feri bácsi pont olyan hasznosítható választ tud adni, mint arra, hogy mi a véleménye az RNS vírus genomja hatásmechanizmusáról. Egyetért azzal, hogy a specifikus tRNS-ek és az antikodonaik által felismert aminosavak közötti kötés aminoacil-tRNS szintetáz enzim segítségével jön létre?” Ugyanakkor a párt agytrösztjében nyilván úgy látták, hogy a vírus elleni védekezésre vonatkozó kérdésekkel olyan szavazókat is felcsalogathatnak a Kubatov-listára, akik amúgy immunisak a párt migráns-Soros tengelyen mozgó üzeneteire. Amúgy meg ezúttal online szavazás lesz, akkorát hazudhatnak a résztvevők számáról, amekkorát akarnak, továbbá százmilliókat számlázhatnak ki érte erre-arra. És hogy mi köze mindehhez az Antilopnak? Nos, a világon semmi. Az úttörő véleménye ma is megvan, csak a NER-ben nem rendőrségre kerül érte az ember, hanem egyből a bíróságra. Szóval szögezzük le: az antilop a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe tartozó, kérődző állat.