Németország;támadás;oroszlán;

2021-02-22 10:19:01

Rátámadt gondozónőjére egy oroszlán az osnabrücki állatkertben

A 25 éves nő megsérült, de el tudott menekülni.

Oroszlán támadt egy gondozónőre az északnyugat-németországi Osnabrück állatkertjében – közölte a rendőrség vasárnap. A 25 éves nő megsérült, de el tudott menekülni. Elővigyázatosságból kórházba vitték, de a közlemény szerint sebei nem életveszélyesek, állapota nem súlyosbodik.

A gondozó a karám területén dolgozott a támadás idején, amelyet „szerencsétlen munkahelyi balesetként” említettek. Az állatkert szerint valószínűleg nyitva maradt a karám két részét elválasztó tolóajtók egyike. Amikor délelőtt a gondozó az elülső részben dolgozott, és az öt oroszlán a külső kifutóban tartózkodott, minden ajtónak zárva kellett volna lennie.

Az oroszlán a hátán sebezte meg a nőt. Vissza tudott jutni a gondozói átjáróhoz, így biztonságba került, kollégái azonnal a segítségére siettek. Mentővel vitték kórházba – idézte egy közlemény Andreas Wulftangét, az állatkert afrikai oroszlánokért felelős zoológiai vezetőjét. „Egyelőre a kolléganőnk és mi is sokkhatás alatt állunk. A következő napokban, nyugalmas körülmények között beszéljük meg az eseményeket és a baleset okait” – mondta a zoológus.

A támadás idején, vasárnap délelőtt egyetlen látogató sem volt az állatkertben, mivel a világjárvány miatt zárva tart.

Nagyjából négy évvel ezelőtt két medve kitörése okozott riadalmat, a jegesmedve-barnamedve keverék Tipset akkor le kellett lőni. 2017 márciusának azon a szombat délutánján mintegy négyezer látogató volt az állatkertben.