Eszenyi Enikő;Vígszínház;Rudolf Péter;

2021-02-22 10:36:04

Hiába távozott, még mindig nagy befolyása van a Vígszínházban Eszenyi Enikőnek

Több olyan alapítványban is kulcspozíciót tölt be, amely összesen közel fél milliárd forintnyi pénzt oszthat szét.

Több olyan alapítványban is kulcspozíciót tölt be Eszenyi Enikő, amely összesen közel fél milliárd forintnyi pénzt oszthat szét.

A helyzetet megerősítette a Vígszínház vezetője is. „Tekintettel arra, hogy az alapítvány egykori alapítói már elhunytak, a jelenlegi jogi környezetben a Vígszínház kollektívája nem tud változtatni az elnökség összetételén. Ezt csak bíróság teheti meg, vagy az alapítvány elnöksége maga dönthet így” – fogalmazott Rudolf Péter. 

Csőre Gábor Jászai Mari-díjas művész, aki korábban, Eszenyi ideje alatt a társulathoz tartozott és tagja annak a bizottságnak, amely a volt igazgató ügyeit vizsgálja, ugyancsak tud erről a helyzetről, ami hatalmas feszültséget okoz. „Ezek az alapítványok a színház dolgozóiért jöttek létre, a kettő együtt ötszázmillió forintból gazdálkodik. Most, hogy a színészek nehéz helyzetbe kerültek, lenne mire költeni ezt a pénzt. Ehhez viszont Eszenyi Enikőtől kell engedélyt kérni, aki ellen ezek a nehéz helyzetbe került színházi dolgozók vallottak. Nem könnyű helyzet, nem is szerencsés. 

– jelentette ki.

A Blikk kereste Eszenyi Enikőt is, de nem érték el.