Amikor vendégek jönnek, egy darabig én is bent ülök velük, mert egyébként egyedül kellene lennem a szobámban, ami unalmas. Ha kérdeznek, hozzá is szólok a beszélgetéshez. Anyu mindig nagyon büszke ilyenkor, ha okosakat mondok, és utólag megdicsér, úgyhogy igyekszem mindig nagyon figyelni és hozzászólni. Amikor viszont én szeretnék megmutatni valamit a vendégeknek, például az ezüstszínű forgótáras pisztolyomat vagy a tarka indián fejdíszemet, akkor anyu azt mondja nevetve:
Majomparádé. És hogy ne produkáljam magam.
Csak azt mutathatom meg, hogy kívülről tudom a Winnetou-t. Azt szereti.
Behozom a harmadik kötetet a négyből, a sárgát. Elkezd belőle olvasni, azután valahol abbahagyja, és én folytatom, mert fejből tudom az egészet, de leginkább az elsőt, az Old Shatterhandet és a harmadikat, az Old Firehandet. És akkor mindenki nevet és elképed, én pedig büszke vagyok.
Nekem Winnetou a legszimpatikusabb és Old Shatterhand, mert ugyan nem egy törzsbe tartoznak, mert Winnetou apacs indián, Old Shatterhand meg fehér ember, mégis megértik és segítik egymást, sőt megmentik a másik életét.
Nekünk a papival és a mamival például nem egyforma a vallásunk, mert nekünk nincs vallásunk, ők meg katolikusok, illetve a mami valami ahhoz közelálló, mégis nagyon szeretjük egymást, és én biztos, hogy segítenék nekik, ha bárki üldözné őket.
Megkaptam az AMD-t egy csehszlovákiai játékboltból, papiék hozták. Banántárát hátrahuzigálva kell feltölteni, és egy apró pöcök segítségével kattog sorozatot, az igazi ravaszt meghúzva pedig egy-egy lövést lehet vele leadni. Felveszem az usankát, amit szintén ajándékba kaptam, de ezt a szegedi nagyitól, és a géppisztollyal kimegyek a mamiéknál a gangra, ahol nácikkal harcolok. De csak a lépcsőfordulóig, a lejjebb lévő emeletekre már nem megyek, mert ott olyanok laknak, akiket nem ismerek.
Ott lakik például egy bácsi, aki a nagyi férje volt, az anyu is az ő nevét is viseli, de állítólag nem ő az apukája, csak adoptálta, vagy mi, de aztán elváltak a nagyival, és azóta rosszban vannak, bár szomszédok, mert egy lakásból csináltak kettőt. Neki lett egy új lánya mástól, állítólag még a házasság alatt, aki nagyon szereti az anyut, legalábbis ezt mondja, olyan, mintha a testvére lenne, de mégsem. Azt sem nagyon értem, ki nekem ez a bácsi, akinek a lakásában futballistaszobrok vannak porcelánból, és a nagyinak nem szabad mondanom, hogy a papival meglátogattuk. Nem merem senkinek se megmondani, hogy nem tudom, ki ő. Ha a nagyi férje volt, akkor biztos ő a nagyapám. De akkor miért nem mondják meg? Azért, mert elvált a nagyitól? Én se szeretem ezt a bácsit, igaz, a nagyit se nagyon, amit nem mondok, de érzik, és az anyu haragszik ezért és szomorú, de a nagyi nem tud játszani velem, sosincs ideje, mindig csak rám szól, ha feljön a mamiékhoz, és azt mondja, hogy elkényeztetnek, ami azt jelenti, hogy neki rossz, ami nekem jó, és azt akarja, hogy nekem rossz legyen, és gyakran kiabál is, sőt néha megpróbál megütni, de elszaladok. Anyu mindig szomorúan beszél arról a bácsiról, pedig anyunak nem papája, mert az anyu papája meghalt a háborúban, én épp azért akarok szovjet katona lenni, aki megmenti az üldözött zsidókat a németek karmai közül.
Csak azt nem tudom, hol voltak a magyarok, amikor a zsidókat kellett volna megvédeni a szovjetekkel együtt; mint ahogy azt se értem, a magyarok hogy harcolhattak a szovjetek ellen, akik bennünket, zsidókat felszabadítottak, akik szintén magyarok vagyunk, vagy nem? Ezt valószínűleg apu és anyu se érti, sőt a nagyiék sem. Megkérdezem.
Amikor megtudom, hogy a magyarok a németek szövetségesei voltak a háborúban, megijedek. Ez azt jelentené, hogy a papi a németek oldalán harcolt volna, akik a zsidókat meg akarták ölni, beleértve aput és anyut és a nagyiékat. Apu és anyu papáját állítólag meg is ölték a fronton, ahol munkaszolgálatosok voltak és a szovjetek ellen harcoltak a magyar hadseregben a németek szövetségeseként, viszont azt mondják, hogy a legtöbbet a magyaroktól szenvedtek, mégis valószínűleg az oroszok ölték meg őket.
Ezt már egyáltalán nem értem. Meg azt se, mi a különbség az oroszok és a szovjetek között. Hol így mondják, hol úgy.
Szerencsére a papi megszökött a frontról, és a mami ágyneműtartójában lakott, mert nem akart harcolni a németekkel az oroszok ellen, akiket másként ruszkiknak hív, és nem szeret, amit megint nem értek.
Biztos vagyok benne, hogy ha a magyarok tévedtek is, és a rossz oldalra álltak, a papi már akkor is érezte, mi az igazság. A papi ellenálló, olyan, mint egy igazi partizán, csak nem volt fegyvere. Nem tudom, hogy miért szoktak anyuék mosolyogni ezen, és miért mondják, hogy persze, a papi az ágyneműtartóban partizánkodott.
A papi a dajcsokat sem kedveli, nemcsak a ruszkikat. Olyan, mint a Mackenna aranyából a Mackenna, vagy Winnetou, az apacs főnök, vagy Old Shatterhand, de leginkább olyan, mint A hallgatag emberben a főszereplő, aki indiánok között nevelkedett, ettől kicsit olyan, mint a Winnetou, és akit a Paul Newman játszik, aki anyu szerint nemcsak jóképű, hanem zsidó is, és a könyökhajlatából lő hátrafelé. Igazi magányos hős. Apu, aki szintén elég keveset beszél, velem nézi a filmet, neki is tetszik, de azt mondja, hogy hátrafelé csak ne lövöldözzünk a papival légpuskával.
Én egyébként szeretem, ha valaki nem teljesen fehér ember, mert az akkor ugyanúgy kicsit titok, mint az, hogy mi zsidók vagyunk. Illetve nem titok, mert szerintem mindenki tudja, csak mi nem beszélünk róla.
A papiban az is izgalmas, hogy lehet, hogy csehszlovák, bár ez sem egészen érthető. Kassán született, egy kicsit tud szlovákul is, az egyik testvére még most is ott él, és annak a fia, akinek nem is magyar a neve és töri a magyart. Nem lehet pontosan tudni, hogy akkor ő most micsoda, magyar, mint mi, vagy csehszlovák. A felesége egy szót se tud magyarul, szőke, és gyönyörűen mosolyog. Gyakran megyek a közelébe, hogy nézzem, és hogy rám mosolyogjon, amitől megborzongok. Rá szoktam gondolni elalvás előtt, meg néha a fürdőszobában is, ha meztelenül nézem magam a tükörben, de olyankor egy idő után rossz lesz a kedvem, mert kövér vagyok, és elképzelem, mit gondolna, ha látna, mert ő karcsú. Azt viszont már végképp nem értem, hogyha a papi csehszlovák (ami engem nem érdekel, én akkor is ugyanúgy szeretem), szóval, ha ő csehszlovák, akik majdnem úgy beszélnek, mint a szovjetek oroszul, még ha most magyarul beszél is, akkor hogy lehet, hogy a háborúban a szovjetek ellen kellett volna harcoljon, akik bennünket felszabadítottak. Én úgy tudom, hogy a csehszlovákok a jó oldalon álltak. És azt sem értem, hogy van ez a magyarokkal, amik mi is vagyunk, ha minket a németek deportáltak, akiknek a magyarok a szövetségesei voltak, és a szovjetek szabadítottak fel, akik ellen a papinak harcolnia kellett volna, még ha meg is szökött.
Bonyolult dolog a történelem.
A novella Az utolsó indiánkönyv című antológiában szerepel.
