összefogás;csimpánzok;összetartás;

2021-02-27 10:10:00

Összefognak a közös ellenség ellen a csimpánzok

Éberebbé és stresszesebbé tette az állatokat egy idegen hang, de még akkor sem fordultak a társaik ellen, amikor kevés volt az élelmük.

Fenyegetettség esetén az emberek – általában – összetartóbbá és együttműködőbbé válnak. A Kiotói Egyetem kutatócsoportjának kísérletének eredménye szerint ez történik az egyik legközelebbi rokonunknál, a csimpánzoknál is – írta a Phys.org alapján a National Geographic.   

A tudósok a csoporton kívüli fenyegetés hatásainak felméréséhez egy potenciális veszélyforrást szimuláltak, majd dokumentálták az egyedek viselkedését. Csimpánzok öt csoportjával idegen példányok hangjait hallgattatták meg, egy kontrollcsoportban pedig varjak hangját játszották le. Az eredmények azt mutatták, hogy az ismeretlen hangoktól az állatok éberebbé és stresszesebbé váltak, de ez nem váltott ki csoporton belüli agressziót. Sőt a kontrollcsoporthoz képest sokkal békésebbek is voltak a majmok, még akkor is, ha kevés élelem jutott nekik.

Jamamoto Sinja, a kutatócsapat tagja elmondta, ez az első alkalom, hogy kísérleti úton sikerült bizonyítani a csoporton belüli összetartást csimpánzok esetében. A tudósok most a bonobókon vizsgálják a jelenséget, hogy kiderítsék az emberekkel közös erős evolúciós történet áll-e a csimpánzok viselkedésének hátterében vagy megfigyelhető más emberszabásúaknál is.