Szijjártó Péter;Angela Merkel;EU-csúcs;

2021-02-27 07:55:08

A gondolkodás előnyei

Az uniós tagországok számára igen balszerencsés, hogy a csütörtökön és pénteken megtartott EU-s csúcstalálkozó digitális formában zajlott, és nem Brüsszelben. Amint ugyanis Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől megtudtuk, több uniós tagállam is Budapesttől kérte el Moszkva telefonszámát, hogy ők is rendelhessenek az orosz oltóanyagból. Márpedig ha Brüsszelben tartották volna az EU-csúcsot, a többieknek még csak telefonálniuk sem kellett volna Budapestre, hogy megtudják Moszkva számát, elég lett volna ott helyben megtudakolni.

Azt már megszokhattuk, hogy folyamatosan égnek a vonalak a magyar külügynél: januárban is erről számolt be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi megjelenítésért felelős államtitkára. Akkor arról kérdeztek, „mi ez a kínai vakcina”. Tőle tudtuk meg azt is, hogy „Európa Kínában áll sorban a vakcináért”. A jelek szerint a sor azért meglehetősen lassan halad, mert rajtunk kívül uniós tagország azóta sem vásárolt belőle, de az EU-n kívüliek közül is csak Szerbia.

Eltekintve attól, hány és hány telefon futhatott be a külügyminisztériumhoz, ünneprontó lengyel barátaink bejelentették: csak olyanokat engednek be Csehország és Szlovákia felől, akik vagy negatív koronavírus-teszttel rendelkeznek, vagy az uniós gyógyszerügynökség által elismert vakcinával vannak beoltva. Bár korai még az Európai Unió teljes területére érvényes vakcinaigazolványról beszélni, amelyet a beoltottak kapnának, egy-két hónap múlva már aktuális lesz a kérdés. Annál is inkább, mert azok az országok, amelyek GDP-jének nem csekély hányada származik a turizmusból – így Görögország vagy Ciprus – szorgalmazzák egy ilyen okmány mielőbbi bevezetését és azt, hogy az uniós polgárok akár már húsvéttól szabadon utazhassanak az EU területén. Varsó döntése mindenesetre máris előrevetíti: csak azoknak lesz lehetőségük erre, akik az Unió által elfogadott vakcinával vannak beoltva. Ezt javasolta Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője is. Több ország dolgozik már egyébként oltási okmány kiállításán, köztük Dánia, Svédország, és hasonló terveket sző Sebastian Kurz osztrák kancellár is. Ugyanakkor épp a koalíciós partner zöldek elnöke, Rudolf Anschober egészségügyi miniszter figyelmeztette: semmi értelme a különutas politikának.

Az EU csúcson is az körvonalazódott, nagy utazgatások egyelőre nem lesznek az EU-ban. Angela Merkel kancellár világossá tette, még nem érett meg az idő erre. Az EU több országában jelentősen emelkedő fertőzésszámok őt igazolják. Az uniós csúcson is arra próbálták inteni a tagállamokat, hogy bár továbbra is lehetnek szállítási gondok az uniós hatóság által jóváhagyott vakcinákkal, ha az egyes tagországok a saját fejük után mennek, akkor teljes káosz alakul ki. És ez a káosz már most garantált. Ha például egy magyar pár az olasz tengerpartra utazna, és a férfit Modernával, a nőt pedig Szputnyikkal oltották be, akkor nem kizárt, hogy csak egyikük lépheti át a határt.

Néha azért nem árt előbb gondolkodni és utána cselekedni.