tüntetés;Hősök tere;koronavírus;rendőri intézkedések;vírustagadó;

2021-02-28 13:58:12

Sok százan tüntettek maszk nélkül a Hősök terén a korlátozások ellen

A vírustagadó Gődény György petíciót is írt a Miniszterelnökséghez, de hogy a jogellenes tüntetés gyorsan véget ért, a rendőri fellépés is segítette.

Vegyük vissza az életünket! címmel szervezett vasárnap délelőttre tüntetést Gődény György, a vírustagadó gyógyszerész, és a Facebook-oldalán közzétett felhívására a gyülekezési tilalom ellenére sok százan, a Telex tudósítója szerint akár kétezren is megjelentek – zömmel maszk nélkül – a Hősök terén.

A Telex élőben közvetítette is a tüntetést, amelyen Gődény György megafonban buzdította a megjelenteket, akiket szerinte egy éve hiteget a hatalom, hogy csak ennyit, meg ennyit, most éppen két hetet kell kibírni a járvány miatt. A kialakult helyzetért, az „elvett életükért” azonban a celebként is szereplő férfi nemcsak a kormányt, hanem az ellenzéket is hibáztatta. 

„Ne hagyjuk, hogy bezárjanak bennünket!” – fakadt ki a szervező, aki szerint az embereket ma oltásra kényszerítik, s felhívásában még arra is buzdított mindenkit, hogy tépjék le a maszkot.

Bejelentette: petíciót írt a Miniszterelnökséghez a korlátozások feloldása érdekében, s elvárja, hogy 8 napon belül válaszoljanak neki. Majd miután a rendőrök félrehívták, közölte a megjelentekkel, hogy törvénytelen a tüntetés, ezért megkér mindenkit, hogy most menjenek haza, de március 15-én visszajönnek, és sokkal többen lesznek. Meg kell jegyezni, hogy a rendőri erők is jelentős létszámban vonultak fel a Hősök tere környékén.

Azt, hogy a demonstráció jogellenes, egyébként a BRFK a police.hu rendőrségi oldalon közleményben is megerősítette, s azt is, hogy megkezdték az intézkedéseket. Még az igazoltatások előtt az ugyancsak vírusszkeptikus orvos és egri önkormányzati képviselő, Pócs Alfréd „vallási gyűléssé” próbálta átalakítani a tüntetést, sikertelenül.

Később a rendőrség arról adott hírt, hogy a befejeződött gyűlésről egy kisebb csoport átvonult a Vajdahunyad várához és egy új gyűlésbe kezdett, de az egyenruhások ott is megkezdték az intézkedéseket.

Lapunk megkeresésére vasárnap estig nem reagált a Facebook, melyet arról kérdeztünk: miért engedélyezték az oltás- és maszkellenes közönséget megszólító élő adást, miért hagyták, hogy Gődény Facebook-oldalán egy hónapig reklámozza az eseményt. A közösségi oldal tavaly szeptemberben még egymás után kapcsolta le a vírustagadó profilokat, köztük egy Gődényhez köthető csoportot is.